Mennyiben más a gyereknevelés, a gyerekkel való élet, mint amilyenre a szülés előtt számítottál?

Teljesen más.

nem volt tesóm csak baby sitter voltam más gyerekét más elvek alapján nem ugyanolyan nevelni mint a sajátodat a saját elveid alapján.

a gyerekkel való életről már jobban voltak sejtéseim nagyon jól kijövünk nem lóg rajtam egész nap de nem is minden érzelem nélküli kapcsolat.

igazándiból amikor az ember gyereket vár akkor vannak elvei amikhez ragaszkodik és amikor megszületik és nevelni kell akkor egyes elveket átír hogy az életben is megállják a helyüket.

Nagyon más. Egyrészről nehezebb (én még az elején vagyok, ezért kelések, etetés, sírás stb.), másrészről meg könnyebb, mivel azt hittem majd vagyonokba fog kerülni már az elején is, és sokszor lesz beteg. Szerencsére ez a része későbbre tolódik.

Viszont sok örömöt hozott nekem, egy második és egyben örök szerelmet...:)

22/L

Teljesen. Ezért mondják hogy a gyereknevelésbe csak az szóljon bele aki csinálja is, nekem pl elegem van abból hogy 3 hónapos fiam nevelésébe mindenki, mindenhol beleszól, leginkább olyanok akiknek nincs gyerekük.

Sőt: már félek elmenni vele bevásárolni is, mert pl minap ott szólt rám egy néni (a szó szoros értelmében rámszólt, mint valami kisgyerekre) hogy vegyem le a baba fejéről a sapkát mert melege van! (nem volt melege..)

Sehova nem tudok úgy elmenni, hogy ne oktatna midnenki (anyósék, Tesco, fodrász, séta, stb.)

Anyagilag kb annyi mint számítottuk.

Inkább a gyermeknevelési elvek másak, ugyanis amíg nem volt babám addig azt hittem vannak ún. "örökérvényű" elvek, pl.

- zajban altasd akkor megszokja

- ne vedd fel ha sír, majd abbahagyja

hát nálunk egyik sem jött be, első hónapjában ment a tv, beszélgetés, stb, ha napközben aludt, mégsem tud elaludni egy hós korától csak titál csendben

Sírást meg egy óráig is képes csinálni.

Itt jön be az, hogy pl. mondom gyermektelen sógornőnek hogy most altattam el a babát, legyen szíves ne hangosan beszélni, akkor leszól hogy "mert elrontottad és nem szoktattad zajhoz"...

En nagyon nem tudtam rahangolni magam arra, hogy mi lesz, ha kint lesz a baba, elveztem a terhesseget, vartuk a szulest, meghatodott mosollyal nezegettuk a gyonyoruen berendezett kisagyat es elkepzeltuk, hogy ott lesz majd benne a bekesen alvo, szuszogo pici babank.

Nem volt baba egyebkent korabban a kornyezetemben, baratnok kozul is en szultem eloszor, testverem messze lakott, en egyetemre jartam, nem lattam, hogy milyen babaval az elet.

Hat, masmilyen volt.

Napok kellettek, hogy felfogjam, mar ures a pocakom es az a picur, akit hazavittunk az en gyerekem, nem indult be a tejem, igy volt sok siras mindkettonk reszerol, mert tobb helyen annyi rosszat irtak anyukak a tapszerrol, marmint arrol, hogy csak keves mehet, mert nem fogja elfogadni utana a cicit, raszokik az uvegre, stb, meg hogy sokat szoptatni, sokat fejni, hogy az elso negy hetben en alig aludtam, allandoan szoptattam, fejtem, ettem, ittam, szuken bantam a tapszerrel, kanalaztam neki, meg miegymas, kozben meg tovabbra sem indult meg a tejem.

Szoval az elso negy hetet jol elrontottam, full depi voltam es faradt. Azutan letisztultak bennem a dolgok, elkezdtem az osztoneimre es a megerzeseimre hallgatni es szep lett a vilag. Bennem az anyai erzesek is csak akkor tortek fel igazan. Azota is vannak nehezsegek, de minden megoldhato. Es mar van masik gyerek is, sot, lesz is meg, tehat mindenkeppen szep az elet gyerekkel.