Azok a szülők mit éreznek, akik ha pl elesik a gyerekük utána még meg is verik?

Ezt sose értettem énse.

Nálam is volt ilyen. Hintáztam azt beütöttem a számat ami vérzet. Aztán jött anyám és még jól el is vert.

Most már csak röhögök rajta. :D

Nekem azért üvöltötte le a fejemet anyám például, mert véletlenül eltörtem egy poharat mosogatás közben. Ritka eset volt pedig, nem voltam nagyon kártékony.

Az ilyen szülő hatalom mániás szerintem, aki minden szituációban fitogtatni akarja az erejét, felsőbbrendűségét, tökéletességét és alázni a gyengébbet. Mellesleg a gyermekre úgy tekint, mint egy kellemetlen dísztárgy a kandalló párkányán, nem igazi szeretettel.

Azért csinálják, hogy levezesség az idegességüket. Persze be nem vallanák, én megkérdeztem anno véletlen tányértörésnél, azért kaptam, hogy megtanuljam, hogy jobban kell vigyázni és a tárgyaknak értéke van.

Semmi értelme nincs szerintem, hiszen véletlen volt, de tényleg legközelebb jobban figyeltem, nem akartam még egyet kapni. Felnőttként is néha elejtek ezt azt, de nem stresszelek rajta.

Szóval ők így magyarázzák, ezt simán ki lehet vetíteni az elesésre is.

A mi szüleink, de inkább a nagyszüleink mèg ebben szocializálódtak. Szültek halomra, mert akkor talán egy-kettō megèlte a felnőttkort! Nem szerelemből házasodtak, ès ha szr volt sem lèptek ki, mert akkora volt a társadalmi nyomás.

Az èn anyám is ilyen volt, minden szrèrt vert. Pl.volt,hogy a nagynènèmtől kapta egy kis aprósàgot ajándèkba, nagy boldogan mutattam neki, erre lekevert egyet, hogy minek fogadtam el, hiszen ők nincsenek jóban.... Hát, kössz, 5èvesen èn hogyan is èrthettem volna ezt! Ès ez csak egy pl.

Azóta sem tudtam ezeket megbocsátani,nem is vagyunk jóban anyámmal.

Kössz a nullát!

😁

Èn sem verem a gyerekem, de èrdekes, hogy a szülők/nagyszülők generációjában ez általános volt. Vagy csak nekem tűnik úgy?