Elvinnetek temetesre 7 eves és 11 eves lanyokat?

Tavaly nyáron halt meg az anyai nagymamám, a fiam még nem volt egészen 7 éves. Én 32 hetes kismama voltam. Vittem a fiamat is, hátul álltunk meg. Nem volt semmi gond. Pedig anyukám (akit mellesleg a fiam imád) sírt, zokogott, de a gyereket ez nem érte traumaként, hiszen már beszélgettünk róla, hogy ez hozzá tartozik, ha valakit elveszítünk, hogy az fáj és olyankor sírunk.

Én 35 éves vagyok, sosem voltam még nyitott koporsó közelében. Voltam már koporsós temetésen, de sosem néztem még meg halottat. Valahogy nekem maradjon meg olyannak az illető, mint ahogy utoljára találkoztam vele, tehát ne egy halott arcra emlékezzek, hanem egy élőre.

7 éves volt (majdnem) a fiam, amikor a nagypapám, az ő dédipapája halt meg. Én megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e eljönni a temetésére, és elbúcsúzni tőle. Azt mondta, hogy igen, mindenképpen. Beszélgettünk róla, hogy mi történik egy temetésen, csak hogy tudja, mire számíthat, ennek fényében is el akart jönni.

Nem bántam meg, hogy elvittem. Ismerte, szerette a dédipapáját, szüksége volt rá, hogy el tudjon búcsúzni, és hogy lássa, mennyien szerették, mennyien kísérik el utolsó útjára.

Én inkább attól féltem, hogy a szertartást nem fogja nyugodtan végigülni, mert az akkori tanítónénije állandóan panaszkodott rá, hogy mindig izeg-mozog az órákon, de ilyen téren sem volt semmi gond.