Ti az én helyemben megtartanátok a babát? 17/L

Gondolom azért nem válaszol a privát üzenetre, mert akkor tudod a nevét, és bukta van, hogy kamu kérdés.

Mikor már első sorba kiírják a kort, az mindig kamu.

Én kb. 17 évesen lettem terhes, az érettségit már a kislányomat várva csináltam végig. A helyzetem nagyon hasonló volt a tiedhez, én akkor a barátomnál laktam, mert a szüleimmel nem lehetett szót érteni, amikor megtudták, hogy babát várok, akkor meg elkezdtek tombolni. A pici születése előtt 3 héttel szakítottunk a barátommal, akkor teljesen kétségbeestem és örökbe akartam adni. A szülésig, 3 hétig egy barátnőmnél laktam, ő mesélt nekem az anyaotthonokról.

Akkor utánanéztem és felvettem a kapcsolatot egy anyaotthonnal, ők tudtak fogadni. Ilyen helyeken egy anya egy helyen általában egy évig tartózkodhat, amit fél évvel meghosszabbíthatnak. Én így másfél évig voltam itt, majd még egy évet egy másik anyaotthonban. Közben levelezőn elvégeztem egy OKJ-s szakmát, így 20 éves koromra volt egy végzettségem és egy csodálatos 2 éves kislányom. Amikor az anyaotthonból kiköltöztünk, már sikerült állást találnom a szakmámmal, így egy kis albérletet tudtam fizetni. Gréti (a kislányom) bölcsis lett, én meg dolgoztam. El tudtam tartani magunk, ez volt az első pillanat, amikor végre felnőttnek éreztem magam.

Fél év múlva megismertem egy fiút. :) Nagyon szerelmesek voltunk és ő teljes mértékben elfogadta a kislányomat és Gréti is elfogadta őt. Ő akkor egyetemre járt, és rám is nagyon jó hatással volt rám. Egy csomót beszélgettünk és közben rájöttem, hogy jó, hogy el tudom magunk tartani a szakmámból (eladó), de nem szeretem ezt csinálni, szívesebben foglalkoznék gyerekekkel. Akkor, 21 évesen jelentkeztem egyetemre, levelezős tanítóképzőre. Mellette persze dolgoztam, de így maradt idő a tanulásra is. Nemsokára összeköltöztünk a barátommal, így anyagilag is könnyebb volt megélnünk, mert ő akkorra fejezte be az egyetemet, így már neki is volt keresete. Egy év múlva összeházasodtunk, az akkor 5 éves kislányomat a nevére vette, Gréti apának hívja őt, nagyon szeretik egymást.

Időközben befejeztem az egyetemet, de nem mentem el azonnal dolgozni, mert kistesót szerettünk volna Grétinek. 25 voltam, amikor a második kislányunk, Flóra. Gréti pont ekkor kezdte az általánost.

Azóta 5 év telt el. 30 éves vagyok, a lányaim 5 és 12 évesek, mindkettő egy csoda. A férjem a legjobb ember, akit csak ismerek, az ő családjával én is kaptam egy új családot. Már van saját lakásunk, autónk, a férjemnek van egy kis cége, én tanítóként dolgozom. Úgy érzem, az egyik legszerencsésebb ember vagyok a világon, soha sem cserélném el a sorsom senkivel.

DE! Azt a pillanatot sosem felejtem majd el, amikor Gréti születése előtt 3 héttel egyedül maradtam, nem volt hova mennem. Gyerek voltam, féltem, rengeteget sírtam és teljesen elveszettnek éreztem magam. Ha a kislányom kedvéért nem küzdök folyamatosan, nem tudom, mi történt volna velem... Azért írtam ezt le neked ilyen hosszan, mert az kérdésed előhozta bennem azt, hogy milyen kétségbeesett voltam és mennyire féltem, amikor olyan helyzetben voltam, mint most te. Azt hittem, hogy az egész életemet örökre elrontottam, és tessék: a mostaninál csodálatosabb életet nem is kívánhatnék.

Szóval csak azt szeretném mondani, ne ess kétségbe, bármi is történik, tarts ki, mert lehet, hogy 10-12 év múlva majd a világ legszerencsésebb emberének érzed magad :) Ha bármi kérdésed lenne, nyugodtan írj privátban.