Csak az én környezetemben vállal gyereket minden huszonéves vagy ez az új "divat"?

mindenki tud szerintem példát hozni, becsúszott gyerekre, olyanra aki más nyakára szült, olyat is aki nem akar gyereket, olyat aki azért szült, mert nem volt más kilátása és olyat is aki megfelelő körülmények közé szült.

a változó ezekben: A KOR.

"Egyrészt én úgy gondolom, hogyha gimi után rögtön belekezd valaki egy egyetembe, sokkal könnyebben tudja venni az akadályokat. 30 évesen már nagyon nehezen veszi rá magát az ember, hogy elkezdjen újra tanulni. Nekünk azt javasolták, hogy ne passziváltassuk magunkat az egyetemen ha nem muszáj, mert teljesen ki fogunk zökkenni. Nem tudom mennyi igazság van benne. "

Nem azt írtam, hogy 30 évesen kezdjen valaki újra tanulni. 20 évesen szültem, 22 évesen kezdtem az egyetemet, tehát mindössze 4 évvel később, mint aki rögtön gimi után kezdi, de abban a négy évben is kettőt tanultam (tehát gyed alatt), mert én szakiskolába jártam, szakmám volt, de érettségim nem. Mondhatni, hogy nem igazán szerettem tanulni középiskolásként, igazából csak ezért mentem át szakiskolába 10. osztály után. Más kérdés, hogy nagyon benéztem, mert ott is kellett tanulni, ráadásul főleg matekot (vállalkozási ismeretek, és társai), amit pont a legjobban utáltam :D Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy én gyed alatt megcsináltam a 11-12. osztályt levelezőn, plusz egy nyelvvizsgát, és utána mentem egyetemre, szóval csak két év volt, amikor nem tanultam, hanem dolgoztam. Utána tanultam folyamatosan, esti érettségi, aztán egyetem. És nekem például pont ez a pár év szünet kellett, mert mint említettem, én utáltam tanulni tiniként, viszont azt hiszem, látható, hogy eléggé megszerettem, amennyit később még tanultam, önként és dalolva :) És most, 30 évesen, megint nagyon szívesen tanulnék még, és fogok is, azért a szellemi leépüléshez úgy gondolom, fiatal vagyok még.

Teszem hozzá, hogy nagyon sok olyan anyukát ismerek, akik 28-35 éves koruk között szülték az első gyereküket, addig a szakmájukban dolgoztak, és pont gyerek mellett kezdtek el valami egészen mást tanulni, vagy azért, mert olyan a munkájuk, hogy gyerek mellett már nehezen kivitelezhető, vagy mert végre úgy érzik, hogy belevágnának valamibe, amit régóta szerettek volna. Rengeteg dolgot szoktak ilyenkor tanulni, én rengeteg mindenre láttam már példát a műkörmöstől a pedagóguson át az orvosig. És ők ugye pont nem azok, akik olyan nagyon fiatalon szültek, mégis tudnak tanulni, sőt, váltani, más szakmát szerezni. Aki fiatalon szült, és utána tanul, nyilván még közelebb van korban azokhoz, akik rögtön középsuli után mennek egyetemre.

Persze jó annak, aki már 18 évesen tudja, hogy mi az, amit egész életében csinálni akar, ha én is így lettem volna vele, valószínűleg én is előbb tanultam volna, aztán elkezdek dolgozni, aztán baba, de nem így volt. Volt egy szakmám, arra jó volt, hogy valamit dolgozzak, amíg el nem megyek babázni, de hogy mivel akarok foglalkozni, arra csak később jöttem rá. Lekéstem így valamiről? Kötve hiszem :)

"a változó ezekben: A KOR."

Hülyeség. A becsúszott gyerek, a célnélküliség, a szellemi éretlenség és a rossz anyagi körülmények nem korfüggőek.

Egyrészt én úgy gondolom, hogyha gimi után rögtön belekezd valaki egy egyetembe, sokkal könnyebben tudja venni az akadályokat.

És nagyon sokan váltanak egy vagy két év után, mások végigcsinálják és sose dolgoznak vele...

Én Leérettségiztem szakközépben, dolgoztam ápolónőként (akkor még gyerekcipőben járt a diplomás ápoló képzés, nem igazán láttam értelmét, pont ugyanaz a kompetenciája, mint egy szakápolónak, a bérkülönbség se volt jelentős). Érdekelt más terület is. Szültem, gyes alatt vállaltam érettségire, felvételire előkészítést, és rájöttem, élvezem, így lettem eü szakoktató.

44 vagyok, a lányom 24, fiatalon tartanak a tanítványok, nem bántam meg.

43-as, azért nem kell ám lenézni a gyári munkásokat. Én is az vagyok, és állítom, többet keresek nálad. Nem csak a gyerek eltartására, más kiadásokra, megtakarításra is bőven futja, nem kéne úgy beszélni, hogy aki gyárban dolgozik, az gyereket se vállaljon, mert elég merész állítás.

23L

55-ös, a világon mindenki kivétel :D Valami alól biztosan. Az, hogy egy pár együtt marad-e mondjuk minimum 30 évre, az rohadt sok mindenen múlik, és ennek csak egyetlen egy tényezője az, hogy mennyi idős korukban ismerkedtek össze. Nem beszélve arról, hogy az együttmaradás nem feltétlenül jelent jó házasságot, jó családi életet. Simán vannak olyanok, akik együtt maradnak, mert "a gyerekek miatt", vagy mert "mit szólnak mások", vagy mert pénz pénz pénz, de közben meg otthon ölik egmyást, vagy nem is szólnak egymáshoz. Ilyen szempontból még egy fiatal könnyebben mondja azt, hogy jó, akkor hagyjuk egymást, mert még mindig úgy érzi, hogy nem marad örökre egyedül, ha kilép egy halálra ítélt kapcsolatból. De 40 körül már sokakban ott van az is, hogy nem akarnak magányosan élni, és félnek, hogy nem lesz új kapcsolatuk.

Szóval baromi sokrétű dolog ám ez, nem lehet csak így, egyetlen szempont alapján vizsgálni. Mindennek vannak pozitívumai és negatívumai is.

Most olvastam egy statisztikat nemreg, hogy mennyi esely van arra, hogy osszejon a gyerek egy adott tervezett honapban. Az eletkorok a par mindket tagjara vonatkoznak:

20-25 evesen 50%

25-30 evesen 40%

30-35 evesen mar csak 30 %

Szoval biologiai szempontbol idealisabb.