Csak az én környezetemben vállal gyereket minden huszonéves vagy ez az új "divat"?
#8: Köszönöm a hasznos választ, kicsit rávilágítottál, hogy a korai gyerekvállalás még hasznos is lehet.:)
#10: nem azt mondtam, hogy a gyerekvállalás divat. Én is szeretnék majd gyereket, nem azért, mert ez a szokás, vagy kényszernek érezném. Én csak azt furcsállom, hogy ez mostanában egyre több nőnél kezdett így kialakulni. Vagy én voltam még fiatal, de 5-10 évvel ezelőtt az ilyen korú ismerőseim nem szültek. És a divat szót nem úgy értem, nem találtam rá hirtelen jobb szót, ezért is raktam idézőjelbe. Igazad van, nem vagyok rá készen. Neked viszont mindettől függetlenül szívből gratulálok!
#11: Ezt pontosan így látom. A szakmunkás fizetésből - bár az ismerőseim többségének csak gimnáziumi végzettsége van - nem fognak megélni. Képtelenség, hogy a 4 év alatt annyit összespórolt volna magának.
Én mondjuk 26 vagyok, de a "huszonéves" kifejezésbe még beletartozok :)
1 évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy anya leszek és most mégis egy csodás 3 hónapos kisfiú édesanyja lehetek. 2 éve ismertem meg a párom, első pillanattól biztosak voltunk egymásban és az életünkben. Tavaly tavasszal úgy döntöttünk: családot alapítunk.
Sokan mondhatják, hogy meggondolatlanok vagyunk, de én nem így gondolom.
Érettségim van csak, mégis 5 éve dolgozok egy jól működő cégnél. Közel 250e fizetéssel. Párom is rendes munkahellyel rendelkezik, szuper a kettőnk fizetése. Nem volt kérdés, hogy meg tudjuk-e oldani. Még ha melót is kell majd váltanom, akkor sem lesz gond.
Fiatalon babát vállalni? Lehet tervezett, becsúszott, meggondolatlan döntés is sajnos.. És ezen van a hangsúly. Vannak akik BABÁT vállalnak és vannak akik CSALÁDOT. Óriási a különbség. A gyerekek érdekében remélem, hogy több esetben stabil családba érkeznek a csöppségek..
#14: Köszönöm ezt a szép választ. Egyetértek veled, és ebben az életkorban nem érzem korainak (nem azért, mert idős lennél, vagy ilyesmi! ) Viszont tényleg volt már időd dolgozni, volt időd magadra, "kiélhetted magad". Igazából régebben én is erre az életkorra tervezgettem, hogy 22 évesen kijárom a sulit, 3-4 évet dolgozok, de egyetemváltás miatt kicsit megcsúsztam, és úgy gondolom most ez a legfontosabb számomra. A kisfiadhoz pedig gratulálok! :)
# 15: Akik 40 évesen szülnek, valószínűleg vagy azért, mert nem jött össze a terhesség számukra (ismerek médiaszemélyiségeket, akik valóban sikertelen próbálkozások miatt szültek ennyi évesen), vagy pedig azért, mert a karrierjükre koncentráltak. Nem kell őket sem lenézni. Sőt, ismerek olyan személyt is, aki azt mondta, neki nem az a nagy vágya, hogy legyen egy gyermeke. Ő szeretne csak magával/párjával és a környezetével foglalkozni, utazgatni, karriert építeni, az ő szavaival élve "nem folyamatos gondokat és felelősségeket". Ha ő így gondolja, valószínűleg neki tényleg nem való gyerek. 4 hónapos kapcsolatból is lehet gyerek. Keresztanyámék 16 éves koruk óta vannak együtt. Nyilván nem törvényszerű, hogy befuccsol egy kapcsolat, csak sajnos az esetek többségében ezt hallani.
"#8: Köszönöm a hasznos választ, kicsit rávilágítottál, hogy a korai gyerekvállalás még hasznos is lehet.:) "
Korai a gyerekvállalás 15-16 évesen. 22 éves, szellemileg is felnőtt nő esetében nem az.:-)
# 2
Ne legyünk már nevetségesek.
Nem azért nem szül mindenki 20 évesen,mert kiéli magát,hanem mert egyetemre kell járni,szaktól függően 3-10 év,ott teljesíteni kell,aztán gyakorlatszerzés,legalább 1-5 év,és még mindig a minimumon vagy,nem biztos az állásod és nincs házad,kocsid.
Aki tudatosan éli az életét és nem elégszik meg a minimummal az legalább 30 éves koráig vár.
11, 20 évesen szültem. A férjem nem gazdag, pénzes pasi, hanem egy 25 éves asztalos (alkalmazott) volt akkor.
A szüleim egyszerű, dolgozó emberek.
Nem csúszott be, egy évvel az esküvő után született.
Nem menekültem sehonnan és semmiből.
18 évesen volt szakmám és munkám is, de nem tudtam, van- e értelme a diplomának a szakmámban, ezért nem mentem továbbtanulni (jó döntés volt).egyéb bajod?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!