Akik családot alapitanak 30 éves kor alatt, azoknak mégis honnan van rá a pénz?
Leirom mi ejtett gondolkodóba:
Elözö barátnőmék Fóton laktak egy igen jónak mondható környéken, mindenütt mesébe illő sorházak, rendezettség, nyugalom. Látszott, hogy van pénz.
Udvaron magánjátszótér és látszott, hogy ezek az emberek nem az elmult 10 évben vetődtek oda. Hanem mondjuk a rendszerváltás környékén. A csaj 93-ban született, de van batyja, aki 90-ben. Tehát anyukája olyan 27 éves kora körül szülhetett.
Na és a dolgok ott kezdődnek, hogy az anyja színházi zenekarban zenész, aztán magyarázta, hogy 120 ezer a fizetése. Gondolom mellette zeneiskolában is tanít, de hát a zenészek nem a fizetésükről híresek, ez tudvalevő.
És tényleg sokszor hangoztatta, hogy milyen jól kihozza a háztartást ennyiből, ugyanis a férjétől elvált, 3 gyerekkel maradt a két szintes házban. Találkoztam egyszer az apukával, hát elég szolid ember volt, tehát nem nézném ki belőle, hogy valami simlis maffia és onnan telik a gyerektartásra.
És mondjuk az én falusi anyámékhoz képest tényleg sokkal több ÉSZ volt abban, ahogy vitte az anyuka a háztartást, tényleg sokkal rendezettebbek voltak.
Nekem pl. az tetszett, hogy minden nap együtt vacsorázott a család, szendivecseket ettek, előpakolták a kis hozzávalókat az erre a célra rendszeresitett rekeszekből és elnyammogták, illetve én is elnyammogtam velük sokszor. És az anyuka szólt a lányainak, hogy elég lesz nekik 1 szendvics is vacsorára. És a lányai tényleg top formában voltak mindig!
Én most vagyok 27 éves és a mostani barátnőm is annyi, mi is dolgozunk, de semmi sanszunk nincsen rá, hogy olyan helyen élhessünk. Pedig mindketten diplomásak vagyunk.
Akkor mégis mit csinálnak mások, hogy el tudják ezeket érni? Nekem pl nagyon megmaradt az, hogy a régi csajom anyja hétfő délben még kinn bagózott a konyha erkélyen és elmélkedett, utána meg bejött tévézni egy kicsit és ment zenekari probára. VONATTAL! Ugyanis még kocsijuk sem volt. Azért nem gyenge élet, hogy valaki ilyen helyen lakik és még otthon is tud lenni és nem a munkahelyen rohad állandoan.
de nem adhatom el ezt egyik pillanatról a másikra, mert keresztanyám rajta tartja a haszonélvezetét.
ő ugy gondolja, hogy majd ha lesz olyan csajom, aki nekik is mindenben megfelelő meg majd ha rendesen keresek, akkor megengedi, hogy a csaj ideköltözzön, de akkor azonnal neki is kell állni a gyerekcsinálásnak.
szóval ilyen feltételei vannak a dolognak.
most akkor mi bajod van?
van egy lakás amiben élhetsz (vkinek ez sincs, tehát albi díjat félre tudod tenni), rezsi mindenhol van. ha ez a nő a nagy ő, akkor tököt növesztesz és megmondod nagynénidnek, hogy mi van, ha nem engedi hogy ott éljetek akkor cuccolsz a lányhoz és megszakadsz, hogy tudjatok egy nagyobb lakásban élni.
vagy szervezzünk gyűjtést neked?
Eletkeptelen vagy kisse...Nyafogsz.
Gyere le falura. Elj meg apropenzbol, majd megtudod;))
8as vagyok.
"A kérdező kommentje:
válság? tehát 7-8 év alatt nem sikerül talpraállni? Ha előtte pedig volt egy üzemképes vállalkozás?
ÉRDEKES"
lehet nehezem megy neked az értő olvasás. a cégünk csődbe ment, bezárt. mindketten alkalmazottként dolgozunk, 2 gyerekünk van, van lakásunk azóta, szépen élünk, de közel se azon az életszínvonalon mint 2010 előtt. nem tudom mi ebben az ÉRDEKES.
# 25/26
falun nőttem fel, elsőkézből tudom mi az a csóriság, ami mondjuk kelet magyarországon van.
Ráadásul anyámék állandoan a hattyú halált játszották, hogy csődbe megyünk, közben meg mindig jobban éltünk mint az átlag, mert vállalkozó anyám.
# 26/26
az az érdekes, hogy ha valaki csinált egy müködöképes vállalkozást, akkor utána az alkalmazotti lét megalkuvás, nem? Ha egy alkalmazott befullad akkor nincs hová süllyednie max a segélyekhez, de egy vállalkozónak az alkalmazotti lét jelenti a lesüllyedést.
Tehát csak az az érdekes, hogy miért lett feladva a vállalkozás? Miért nem lettek uj utak keresve, másodszorra könnyebb lenne, nem?
te érhetetlen vagy
írta hogy csődbe mentek
akkor mit kellett volna csinálni? nem dolgozni, mert "ciki" alkalmazottnak lenni???? akkor is meg kellett élniük valamiből, meg az elmű nem hiszem hogy elfogadja a bocsi de nekem gáz alkalmazottnak lenni, így nem melózok szöveg...
gondolom nem akartak megint rizikózni két gyerekkel.
te könnyen beszélsz, beleültél egy lakásba, nem sok melód van benne.
van aki ezért melózik. amúgy te miért nem vállalkozol és akkor nem nagynéni lakásában kéne élned, aki megmondja kivel költözhetsz össze 30 évesen? cikkkiiii
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!