Akik családot alapitanak 30 éves kor alatt, azoknak mégis honnan van rá a pénz?
Leirom mi ejtett gondolkodóba:
Elözö barátnőmék Fóton laktak egy igen jónak mondható környéken, mindenütt mesébe illő sorházak, rendezettség, nyugalom. Látszott, hogy van pénz.
Udvaron magánjátszótér és látszott, hogy ezek az emberek nem az elmult 10 évben vetődtek oda. Hanem mondjuk a rendszerváltás környékén. A csaj 93-ban született, de van batyja, aki 90-ben. Tehát anyukája olyan 27 éves kora körül szülhetett.
Na és a dolgok ott kezdődnek, hogy az anyja színházi zenekarban zenész, aztán magyarázta, hogy 120 ezer a fizetése. Gondolom mellette zeneiskolában is tanít, de hát a zenészek nem a fizetésükről híresek, ez tudvalevő.
És tényleg sokszor hangoztatta, hogy milyen jól kihozza a háztartást ennyiből, ugyanis a férjétől elvált, 3 gyerekkel maradt a két szintes házban. Találkoztam egyszer az apukával, hát elég szolid ember volt, tehát nem nézném ki belőle, hogy valami simlis maffia és onnan telik a gyerektartásra.
És mondjuk az én falusi anyámékhoz képest tényleg sokkal több ÉSZ volt abban, ahogy vitte az anyuka a háztartást, tényleg sokkal rendezettebbek voltak.
Nekem pl. az tetszett, hogy minden nap együtt vacsorázott a család, szendivecseket ettek, előpakolták a kis hozzávalókat az erre a célra rendszeresitett rekeszekből és elnyammogták, illetve én is elnyammogtam velük sokszor. És az anyuka szólt a lányainak, hogy elég lesz nekik 1 szendvics is vacsorára. És a lányai tényleg top formában voltak mindig!
Én most vagyok 27 éves és a mostani barátnőm is annyi, mi is dolgozunk, de semmi sanszunk nincsen rá, hogy olyan helyen élhessünk. Pedig mindketten diplomásak vagyunk.
Akkor mégis mit csinálnak mások, hogy el tudják ezeket érni? Nekem pl nagyon megmaradt az, hogy a régi csajom anyja hétfő délben még kinn bagózott a konyha erkélyen és elmélkedett, utána meg bejött tévézni egy kicsit és ment zenekari probára. VONATTAL! Ugyanis még kocsijuk sem volt. Azért nem gyenge élet, hogy valaki ilyen helyen lakik és még otthon is tud lenni és nem a munkahelyen rohad állandoan.
27 vagyok, sok barátnőm házas és gyerekes is (vagy épp most várja)
opciók:
- jó meló, önállóan elvannak (elenyésző)
- hazaköltöznek és oda vállalnak gyereket (ők vannak többen)
Nem el mindenki millios nagyvaros elokelo helyen.
Le sem irom, milyen potom penzert vettuk eletunk elso kozos otthonat, amelyben most is elunk.
28 eves voltam, a ferjem 29. Uton a masodik gyerekkel.
Onkormanyzati dolgozok vagyunk.
Harom gyerek van.
Honnan? Sok munkából:) És némi szerencse is kell hozzá no meg talpraesettség és rugalmasság. Nem nehéz több lábon állni ha elég nyitott vagy és kreatív ;)
23 évesen szültem az első gyermekem és most vagyok várandós a másodikkal 25 évesen. A Kedvesem 28 volt mikor született a lányunk, most 30.
Saját családi házban élünk, 3 autónk van. Mind hitelmentes. A ház nem..
De az autóból 1 eladó.
3 kutyunk van. Szép kis kertel.
mindenünk megvan! Remélem így is marad.:)
A kedvesem itthonról dolgozik,nem kell bejárnia. A vállalkozást szeretné elindítani. Folyamatban.
Mások vagyunk.. Máshogy éljük csináljuk. Máshogy osztunk be dolgokat. Pl pénzt,időt. Mások az igények!
Máshová születtünk. Annyi mindentől függ sztem..
29 vok a férjem 40.
4 éve költöztünk el faluról ( anyuméktól)
Viszonylag jó fizum volt, és a férjemnek is jó keresete van. Így most tudtunk házat venni ( fele hitel/fele spórolt pénz)
Van egy pici lányunk.
Jókor voltunk jó helyen! Sikerült kifognunk a fizető állásokat, bedolgozni magunkat, feljebb lépni.
Sokat túlóráztunk ami igen csak dobott a fizunkon.
Mondhatni 3 évig nem éltünk csak melóztunk.
És persze nagyon tudunk spórolni ( ezt otthon megtanultuk)
De kell hozzá mázli!!!
Ha nem jöttünk volna el otthonról ( maradunk az ottani munkahelyen) nem hogy baba, még esküvő se lett volna.
A férjem így is sokat túlórázik, szóval azt nem tudom h kevés melóval hogy lehet "jól élni" de biztos megvan a fortélya
# 2/2
munkahelyemen is van egy nőcske, aki hasonló korban csinálja a családozást. Annak is van 3 gyereke.
Milliós nagyváros PUTRI részén házrészbe vannak, amit öröklés utján szereztek. De legalább közel van a munkahelyéhez.
Főnök pénzeli ezt a nőt, kocsit vett nekik és telekhez segitette őket, most házat fog nekik épittetni. Egyébiránt meg a 3. gyereknél már átköltöztette őket a fönök egyik házába.
Sokaknak 30 fölött sincs semmi sanszuk rá, hogy ilyen helyen éljenek, ez nem ezen múlik.
Nekem meg sem fordult soha a fejemben, hogy 30 fölött kéne családot alapítanom. Huszonévesen vállaltuk mindkét gyerekünket, idén leszünk 30 évesek a férjemmel. Most vesszük az első saját lakásunkat, panel, nem lakóparki. Diplomások vagyunk mi is, de mindketten olyan területen dolgozunk, ami, hm, nem a legjobban fizetett, közalkalmazottak vagyunk. Ha csak mostanság vállaltuk volna az első gyereket, akkor sem tartanánk sokkal előrébb, nem laknánk elit környéken akkor se.
mit jelent a jó fizetés?
olyan 400 havonta?
csak mert mindenki ezzel jön, hogy "ajjj, bezzeg régen én is hazavittem 3-4 kilót" --- mondják ezt a 30-40 évesen 100ezret kereső emberek
válság? tehát 7-8 év alatt nem sikerül talpraállni? Ha előtte pedig volt egy üzemképes vállalkozás?
ÉRDEKES.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!