Miért kell mindent ráerőltetni a gyerekekre?
Olyan dolgokat amiket nem akar, de a szülei akarják. Például legyen kitünő tanuló, de ő ezt nem akarja, kőműves szeretne lenni.
Rengeteg kérdést látok itt hogy egyest kapott és nem meri elmondani a szüleinek mert leszidják, és ezen szorong egész nap. Én nem szidnám le ezért, sőt azért se ha igazgatóit kap mondjuk verekedés miatt legalább kiállt magáért, nőjjön az önbizalma, szerintem sok szülő ilyenkor attól fél hogy mit gondolnak majd róluk a tanárok, a társadalom a gyerek miatt.
Nem értem mi a jó abban ha a szülei miatt csinál dolgokat és nem maga miatt, gondolok itt már a kamaszokra, kőzépsulisokra.
A szorongásos zavarok melegágya az ilyen.
Kedvesek!
Ezt egy másik helyről "loptam" nektek, és csakis nektek :)
Idézem: "Nálam nem elvárás, a párom szakmunkás, és intelligensebb mint az átlag egyetemisták a környezetemben. Meg mellékesen többet is keres, mint mi fogunk diploma után. "
Szóval akkor mire is veritek itt a nyálatokat? Végtelenül ostoba társaság! Szidja a szakmunkásokat, különbséget tesz, közben pedig az élet is igazolja azt, amit itt el akartok ferdíteni és hazudoztok róla.
Csakhogy az igazság mindig kiderül, ha valaki egy picit is körülnéz a világban és nem csőlátással születik :)
Beképzelt majmok egyetemisták közt is vannak és szakmunkások között is. A legnagyobb poén az amikor két ilyen egymást nézi le.
De mi, másokat le nem néző emberek lenézzük az ilyeneket!
"Olyan dolgokat amiket nem akar, de a szülei akarják. Például legyen kitünő tanuló, de ő ezt nem akarja, kőműves szeretne lenni."
Ez emberfüggő. Valóban léteznek maximalista szülők, akiknél alap, hogy a gyermekük legjobban teljesítsenek.
Egyébként egy jó szülő is elvárja a gyerekétől, hogy jó tanuló legyen..de nem a büszkeségükért, hanem azért, mert szeretné, hogy a gyerek könnyen boldoguljon a közeljövőkben.
"Rengeteg kérdést látok itt hogy egyest kapott és nem meri elmondani a szüleinek mert leszidják, és ezen szorong egész nap."
Szorongott volna akkor a gyerek, mikor nem tanult a dolgozatra. Még egy buta gyerek is képes megtanulni a tananyagot hármasra, HA TANUL. Mikor nekiállunk tanulni, nemcsak bővítjük a tudásunkat, hanem egyben saját magunkat is neveljük. Az a gyerek, aki mindig lusta, arra nagyon nehéz jövő vár. A nevelés is fontos tényező a gyerek személyiség változásában. Valahogy muszály szembesíteni a dolgokkal, hogy belássa, nem jó, amit csinál. Ha nem szidjuk le a gyereket, akkor nem veszi észre a hibáit, azaz abban tudatban van, hogy ő semmit se csinál rosszul pedig ez egyáltalán nem igaz és ennek sosincs jó vége.
"Én nem szidnám le ezért, sőt azért se ha igazgatóit kap mondjuk verekedés miatt legalább kiállt magáért, nőjjön az önbizalma.."
Hiszed vagy sem az antiszociális (ÉS NEM ASZOCIÁLIS) viselkedéssel nem nő a gyerek önbizalma. Ahogy az előbb is leírtam, ha a gyereket nem szembesítjük önmagával, akkor azt szokja meg, hogy ő semmit se csinál rosszul és ez egy idő után komoly problémákkal jár. Szerintem az a szülő dolga, hogy megtanítsa a gyerekének a jót és a rosszat megkülönböztetni. Ha ezt a szülő nem érteti meg a gyerekével, akkor az élet pótolja be a szülő által elhanyagolt nevelést, ami sokkal keservesebb. Az élettől kapott pofon sokkal fájdalmasabb, mint a szülői tasli. Nem azt mondom, hogy a gyereket szidni és verni kell, hanem a szülőnek olykor szigorúnak kell lennie. Egy felnőtt embert is megbüntetnek, ha törvénybeütközően intézett el valamit.
"szerintem sok szülő attó fél ilyenkor hogy mit gondolnak majd róluk a tanárok, a társadalom a gyerek miatt."
A gyerek viselkedése csak részben tükrözi a szülőt. Egy jó szülő elvárja a gyerekétől, hogy viselkedjen normálisan. Egy átok-rossz gyerek csak kínszenvedés.
"Nem értem mi a jó abban ha a szülei miatt csinál dolgokat és nem maga miatt, gondolok itt már a kamaszokra, kőzépsulisokra."
Nagyon sok gyerek félreérti, hogy a dolgokat nem a szüleiért, hanem saját magáért kell csinálnia. Nem a szüleiért tanuljon jól, hanem a saját jövőjéért. Igaz, vannak szülők, akik elvárják, hogy a gyerekük élete a saját elképzelésük szerint alakuljon, de egy öntudatos gyerek ki tud állni magáért.
"A szorongásos zavarok melegágya az ilyen."
Egy gyerek akkor szorong, ha túl nagy a nyomás, amit a szülők is gyakorolhatnak rá. Viszont szornghat saját maga miatt is.
Szerintem az ultraliberális neveléssel akaratunk ellenére csak többet ártunk a gyereknek. Igaz, a tulzott szigor se jó. Nem hiába mondják az emberek, hogy csak az ARANYKÖZÉPÚT járható rendesen.
Nem vagy tisztában a rákényszerítés fogalmával. Ez nem rákényszerítés. Egyszerűen meg kell értetni a gyerekkel, hogy ha nem tanul, és egy lusta disznó marad, akkor semmire sem fogja vinni, és várni fog rá az utca. Az élet sajnos nem úgy működik, hogy mindig csak azt csinálom, amihez épp kedvem van. A legtöbb szülő meg azért noszogatja, vagy képletesen szólva "rugdalja" a gyerekét (felfelé), mert nem akarják, hogy rossz élete legyen, azt szeretnék, ha boldogulna, és minél jobb állása lenne, amiből vígan megél. Az olyan gyerekekből, akik el vannak eresztve, sz@rik rá az anyja/apja, nem tanul mert nincs kedve stb, lesznek később az olyan felnőttek, akik trehányak, lusták, büdös nekik a munka, és 3-4 napnál vagy max 1 hétnél tovább nem maradnak meg egy munkahelyen, mert hát ott dolgozni kell, nem lehet csak melegedni, mint a suliban, fel kell kelni reggel, a főnök nem a buksijukat simogatja, és így tovább. Ismerek ilyet sajnos. Akárhova felvették, mindenhonnan kirúgták még a próbaidő alatt, mert semmit sem lehetett rábízni, mert szó szerint semmit sem csinált meg, mert neki ahoz nem volt kedve. Amit meg nagy nehezen megcsinált, az meg egy kontár, trehány munka volt.
A verekedéses felvetésed meg egyenesen nevetséges. Miért is lenne az életrevaló, aki bántalmazza a társait? Akkor ha én leütlek hátulról az utcán, és kirabollak, akkor én is életrevalóbb vagyok, mint te?
Minden normális gyereknek szüksége van arra, hogy a szülő mögötte álljon, és támogassa, noszogassa, hogy minél többet ki tudjon hozni magából. Persze vannak olyan szülők is (sajnos), akik sz@rnak bele az egészbe, és azt csinál a gyerek, amit akar. Aztán majd 18 évesen ott áll max egy kettes érettségivel a kezében, hülye mint a segg, és ilyen "nem csinálom azt amihez nincs kedvem" mentalitással meg a büdös életben nem fog kelleni sehova, még közmunkára se. Az ilyenek többsége még 40 éves korában is a szülei nyakán él, vagy talál valaki mást, akin élősködhet egy ideig.
De kérdező, őszintén! Ha te munkaadó lennél, te alkalmaznál olyat, aki ilyen mentalitással rendelkezik, hogy csak akkor csinál meg valamit, ha kedve van hozzá?? Nem hiszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy te is röhögve elküldenéd az ilyeneket a francba.
Nagyon hülyén és gyerekesen gondolkodsz kérdező.
Eleve egy gyerek mégis honnan tudná, hogy miért is kéne tanulnia, vagy miért is nem kéne non-stop lustának lennie? Hát persze, hogy a szüleitől...egy normális szülőnek ALAP, hogy terelgeti a gyerekét, megtanítja neki, hogy saját magának tanul de tanulni KELL, hogy előrébb jusson, és a szülő ad a gyerekének határokat is, amitől a gyerek nem lesz bizonytalan. Tudod ezt hívják NEVELÉSNEK!
Amit te mondasz, az meg nem más, mint hogy szó szerint hagyjuk rá a gyerekre azt, amit akar. Most képzelj el egy kisiskolást, akinek nincs kedve tanulni, és ezt a szülők ráhagyják. Sorba hozza haza az egyeseket, de a szülők csak vállat rándítva közlik, hogy mit csináljanak vele, a gyerek dolga szerintük, ha nincs kedve tanulni. A gyerek meg ezek után azt fogja hinni, hogy ez a normális, hogy a nem tanulással, lustasággal, nagyon rossz tanulmányi eredménnyel semmi baj sincs az ég világon, és hogy ez mennyivel egyszerűbb és kényelmesebb, mint megtanulni az anyagot és 4-est vagy 5-öst szerezni. És itt már meg is indult a gyerek a lejtőn.
Ugyanez van a verekedéses példáddal is. Megver valakit, kap egy igazgatóit, az ilyen mentalitású szülők meg "jobb" esetben le se sz@rják, rosszabb esetben még meg is dicsérik, hogy kiállt önmagáért (miközben lehet, hogy ő kezdte az egészet). A gyerek mit tanul ebből? Azt, hogy a problémákat nyugodtan el lehet ököllel is intézni. Dunát lehetne rekeszteni sajnos az ilyen primitív gorillákból, akik minden vitát vagy vitás kérdést verekedéssel meg fenyegetéssel, megfélemlítéssel akarnának elintézni. A szeretett kisebbségünk ugyanezt az elvet követi.
Ha mindent ráhagysz a gyerekre, akkor abból a gyerekből egy problémás, elkallódott szörnyeteg lesz. Nagyon sok ilyen kerül börtönbe. Az élet meg nem úgy működik, hogy mindig csak azt csinálom, ami nekem tetszik. Az ilyen felfogású emberek hagynak ott minden munkahelyet rövid idő után, mert hát ez nem tetszik, itt ilyen a főnök, ott olyan a főnök (mert a főnök nem nézi el, hogy az illető csak melegedni jár be). Tudom miről beszélek, mert sajnos a rokonságban is van egy ilyen semmirekellő tróger.
48 éves, és a nyugdíjas anyja nyakán él, az anyja tartja el a nyugdíjából. Csak érettségije van, 20 évig nem dolgozott sehol, azelőtt is csak valami kulimunkát, néha itt-ott közmunkázgatott aztán ennyi. Pár hónapja beajánlotta a testvére egy gyárba, ahol betanított munkát kellett csinálni 4 műszakban (és elég jól megfizették őket, nem túlzok). Őt már az első hónap után kirúgták a francba, mert ő hétvégén nem hajlandó dolgozni, így be sem ment egyik hétvégén sem, pedig kellett volna. Az anyja is megelégelte ezt, kitette a szűrét, most a lerobbant alkesz barátnőjénél lakik, de ha onnan is röpül, akkor vár rá az utca meg a kukázás. Őszintén, megérdemli, én egy cseppet sem tudom sajnálni.
És jegyezd meg kérdező, a nevelés nem egyenlő a ráerőltetéssel. Ráerőltetés az lenne, ha mondjuk a gyerek biológus akarna lenni de a szülei ráerőltetik a közgázt. Na EZ a ráerőltetés. De az NEM, hogy a szülő noszogatja a gyerekét, hogy tanuljon, mert nem lesz belőle semmi. És különben is, ha valaki szakmát akar kitanulni, ahhoz is sokat kell tanulni, és motiváció is kell hozzá, nem elég a kettes érettségi meg a bukdácsolás. Akármennyire rossz képességű a gyerek, a sulis anyagot simán meg lehet tanulni minimum 3-asra, ehhez még nagyobb megerőltetés sem kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!