Érdemes mikulassal és húsvéti nyuszival hitegetni a gyereket?

Nem tetted túl magad rajta. Ha túl tetted volna, akkor nem rágódnál rajta.

Szerintem egy csoda a Mikulás/Jézuska l/Nyuszi intézménye. Imádtam a várakozást, az egesz varázsát.

De az is egyértelmű, hogy le kell leplezni az egészet, ha a gyerek nem jön rá.

Mi nem vagyunk vallásosak, a karácsonyt azért nem vesszük el a gyerektől. Így nálunk nagy családi fadíszítés van, és egymást ajándékozzuk. (szóval Jézuska kimarad).

Viszont a Mikuláshoz ragaszkodok. Az egy olyan csoda a gyereknek, amitől nem foszthatod meg. Gondolj bele, oviba, suliba MINDEN gyerek azzal dicsekszik, hogy neki mit hozott a Mikulás. A tied meg közli velük, hogy nincs is. Egyrészt a gyerekednek az nem csalódás, hogy minden gyerek kap, csak ő nem? Mindenkihez jött a Mikulás, csak hozzá nem? Szerinted nem magyarázzák be neki, hogy ő biztos rossz volt, azért nem kapott semmit, hisz rajta kívül mindenkinek hozott a Mikulás ajándékot/csokit. És te csak azért mondod neki, hogy nincs, hogy ne csalódjon, hogy hozzá nem jött...

Képzeld, nekem "csokifám" is volt. Nővérem rávett, hogy ültessek el egy sportszeletet, és kinő belőle egy csokifa. Persze ő ültetett oda egy gazt, és minden nap tett oda egy csokit. Nem tudom, mennyi idős voltam, de már sulis. És nem éltem meg traumaként, hogy valójában nem is létezik csokifa amikor rájöttem... Meg mikulás.

A nyuszi nálunk nem divat, bár anyósom csinál fészket az unokáknak, de nem erőltetjük, hogy a nyuszi hozta, csak hogy ez a húsvéti ajándék.

Szóval veled komoly problémák lehetnek, ha ilyen traumát okozott a Mikulás leleplezése, és nem lehetsz annyira retardált szülő, hogy ezt a varázst elveszed a gyerektől.

Nekem most az eszembe jutott, hogy a kistesómmal mindig az ablakból lestük mikor jön a mikulás és meglepődve tapasztaltuk, hogy valahogy észrevétlenül hagyott csomagot a szobánkban. Nekem ezek szép emlékek. A jézuska is. Egyszer csak nem hittük el. Nem okozott semmilyen traumát.

Nekem még csak 1 éves a kisfiam de fog "tudni" mikulásról és jézuskáról ő is.

Azért az érdekes hogy a válaszolók többsége rögtön a kérdezőt támadja és akár "retardáltnak" vagy "kattantnak" is nevezi, csak mert fel merte vállalni a saját álláspontját a kérdésben, ami a többiekével nem egyezik. Pont ugyanazt csináljatok vele, mint az osztálytársai, akik kinevették és bántoták, csak mert akkor ő még hitt a Mikulásban, amikor a többiek már nem...

Nem a kérdező a retardált "nem is olyan kedves" válaszolók. Érdekes ha ezt a kérdést egy gyerek tette volna fel, talán nem ilyen válaszok születtek volna. Pedig most felnőttként a gyerekkori sérelemről beszélni igenis az akkori lelki állapotot tükrözi. Nyilván valóan ettől a traumától akarja megvédeni a gyerekeit amin ő átment. Mint minden anya, ő is csak jót akar a gyérekének. Biztos mindenki ismeri a mondást miszerint égett gyerek fél a tűztől...

Hogy a kérdezőnek is válaszoljak:

Én szinte sosem hittem ezekben, mivel volt egy 7 évvel idősebb testvérem, aki sosem mondta hogy "nincs mikulás", de azt se sujkolták különösebben hogy márpedig létezik fizikai megtestesülésben. Ennek ellenére tartottuk ezeket az ünnepeket, számomra ezek ugyanolyan várt és varázslatos ünnepek voltak. Én igazából azt hittem mindenki így van vele, soha nem került szóba, hogy amúgy ki tudja hogy ez a Mikulásnak öltözött bácsi nem a Mikulás csak egy bácsi.

Nekem ez így volt normális, hogy megemlékezünk ezekről beöltözünk, megtartjuk, megünnepeljük, közösen fát díszítünk, sütünk, ajándékozunk stb. Szerintem így teljesen jó volt.

Viszont azt meg kell mondjam hogy a szülőkben való csalódást ezer más oldalról ismerem és igazán mély sebeket tud hagyni felnőtt korra is. Aki nem hiszi egyrészt örüljön hogy ilyen jó szülei vannak másrészt nyugodtan olvasson utána.

Ha nem akarod, ne hitegesd, a te dolog. Engem és másokat sem érdekel szerintem, h ezt te hogyan intézed.

Az, hogy ezen meg nem tudtad túltenni magad, és gimiig !! ezen bőgtél, elég gáz.

Megaláztatás és fájdalom? Jesszus...

Nem tudom, te hol éltél, milyen emberek között, meg milyennek neveltek, de ez sz-r.

Én 36 éves vagyok, imádtam a Húsvétot, a Télapót, a Karácsonyt. Jó volt várni, hogy jön a Jézuska stb. Nagyon szép, maradandó élmény, szívesen emlékszek vissza ezekre a dolgokra.

Én nem is tudom, hogy jöttem rá, hogy egyik sem létezik. ... De nem ért lelki csapásként, nem lettem tőle pszichológiai eset - mint te.

Neked ezt fel kellene dolgoznod és nem kellene megfosztani a gyerekedet ezektől az élményektől, csak mert NEKED még mindig fájdalmas. Keress egy jó szakembert, mert ez nem normális.

Ezen én is gondolkodtam már.

Nekem is volt rossz tapasztalatom, mikor megtudtam. Ovis voltam, nagycsoportos, és az anyukám az óvodai rendezvényre elhozta a 2 éves húgomat is.

A nagypapám szokott lenni a Mikulás az oviban, persze én ezt akkor még nem tudtam. A húgom meg totyogott oda hozzá, hogy "Papa!". De nekem ez nem volt gyanús, gondoltam, hogy elnézte, kicsi még. Mikor vége lett, anyukámnak mondtam, hogy milyen furcsa, hogy összekeverte a tesóm a papával a Mikulást, erre azt mondta, hogy ne csináljak úgy, mintha nem jöttem volna rá. Na én így tudtam meg.

Nem sírtam egyébként, csak nagyon rosszul esett. De én ettől függetlenül fogok "hitegetni", mert emlékszem az izgalomra, örömre, stb. Főleg pont a Mikulásnál, az a legjobb az összes közül.