Mit gondoltok az olyan anyákról, akiknek fontosabb a kapcsolatuk mint a gyerekeik?
Sok ilyenről hallottam már, és személyesen is ismerek egy ilyen családot. Az anyának volt több kapcsolata és mindig tanév közepén döntött úgy az anya, hogy ő már pedig az új barátjájoz akar költözni gyerekestül (10,7 évesekről van szó). Mivel ez iskola közben volt a gyerekeket már nem vették fel ugyanabba az évfolyamba és évet kellett ismételniük. Ezt az anya még kétszer eljátszotta.
Tudom sokan azt mondják mit törődik bárki is vele, ez az ő élete, azt csinál amit akar. De senki sem gondol a gyerekekre? Milyen anya az, aki csak egyik hapsi után megy a másikra és a gyerekeire meg nem is gondol. Nem is érdekli, hogy netán barátai voltak ott, majd szerez másikat. A későbbiekben meg aztán el is várja, hogy mindenben segítsenek a gyerekei, mert ő nevelte őket. Tényleg ennyire elfogadott, hogy egy felnőtt ember, akinek még kiskorú gyerekei vannak, így viselkedjen? Az ő álláspontja? Ő egy nő és neki is vannak vágyai, amit ki akar elégíteni. No de gyerekeid is vannak! Azok nem érnek semmit sem ilyennek?
UI.:Az anya a szüleivel megszakította a kapcsolatot, volt férje szüleivel szintén, gyerekek egyiket sem ismerték. Testvére egyiknek sincs, szóval a gyerekeknek nincs más választásunk mint az anyával maradni amíg még kiskorúak.
Kérdező! Mi bajod ezzel a nővel? kamuzol összevissza. Egyszer azt írod meghaltak az apai nagyszülők, aztán azt, hogy az anya megszakította velük a kapcsolatot. Hogy lehet valakinek sok pénze, ha rokkantságin van, ráadásul ebből még 2 gyereket nevel. Azt is írod nem a pénz miatt vándorol aztán azt, hogy a férfiak nyakán élősködik. Honnan tudod, miért ment tönkre a kapcsolata, ott voltál? Nem tudod, miért ismételtek évet a gyerekek.
Te egy nőgyűlölő álszent okoskodó vagy, aki mások életébe ártja magát.
Tévedsz kérdező!
Nem gyűlölöm a gyerekeket, nekem is van több, mint öt, jelenleg is gyesen vagyok. Férjem is van, sőt képzeld az összes gyerekemnek ő az apja. De utálom a pletykát, és ha valaki vaktában vádaskodik.
Kije vagy te ennek a nőnek, hogy muszáj ennyire gyűlölnöd. Lehet, hogy nem csinál mindent helyesen, de te nem segítesz neki, csak vádaskodsz. Miért jó ez neked? Már kíváncsi vagyok komolyan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!