Gyerekesek, családosok! Szerintetek mi az élet értelme?
Távol álljon tőlem a szirupos csöpögés azzal kapcsolatban, hogy a család a létezésem értelme...
De! Múlt hónapban mentem vissza dolgozni, a fiam ovis. Mostanra szakadt rám az érzés, hogy elmegy mellettünk az élet. A napunk ébren töltött óráinak a nagyjàt a munkában töltjük távol a gyerekünktől, a párunktól...a családtól. Minden pillanatát élveztem az otthon a fiammal eltöltött 3 évnek. Fantasztikus a kapcsolatunk, picit meg is sínylette az ovikezdést, de már sokkal jobb. Nagyon anyás. Őrülten hiányzik Ő is, es az az érzés, hogy az életben igazán fontos dolgokkal tudok foglalkozni. Azzal a kis élettel, akit én hívtam életre.
Egyébként szuper munkám van, innen mentem el szülni, visszavártak, a fizum az otthon töltött évek alatt majdnem a duplája lett, azzal foglalkozom, amit tanultam, és élvezem. Csak a gyerek előtt nem nyomasztott ez a mókuskerék. Most viszont hazaérünk 5-re, fél 9-kor megy aludni. Szenvedek attól, hogy napi 3,5 óra jut arra az emberre, aki a világon a legfontosabb számomra. Pedig ezt az időt igencsak minőségi módon töltjük el. És közben beszélgetünk-beszélgetünk, ami szintén nagyon fontos.
A dolgozó anyukák hogy vannak ezzel?
Tényleg nem elégedetlenkedni akarok: minden kerek körülöttem. Csak régen élveztem ez a munka-szabadidő-otthon körforgást. Most viszont értelmetlennek látom ezt a napi sokórás igát.
Tudod, ez egy folyamat eleje - a gyerek nem az életed legfontosabb dolga, legalább is nem olyan értelemben, hogy az az egyetlen elfoglaltság, amit pozitívnak kell, hogy láss.
A gyereked idövel egyre jobban leválik rólad, önálló lesz és ezt már most elkezdte, neked pedig már most meg kell tanulni, hogy ne hátráltasd, hanem segítsd az önállósódás felé tartó úton.
Éppen ezért ne erre tedd fel az életedet, hanem legyél továbbbra is egy gyerektöl független személy, akinem nem az adja az értékét, hogy van gyereke.
Ha most több idöt töltenél a gyerekkel, akkor vagy megpróbálsz rövidebb munkaidöben (4-6 óra) dolgozni, ha lehetséges, esetleg a munka egy részét otthonról elvégezni, így többet lehetsz vele, viszont vagy este - miután ágyban van - kell a maradék munkát elvégezned, vagy más esetleg jóval kevesebb lesz a jövedelmed. Vagy van még az a lehetöség, hogy otthn maradsz még pár e´vre "csak anyának", de ezt egyrészt a munkahelyed nem biztos, hogy tolerálja, másrészt ahogy a gyerek nö, egyre kevésbé fogja kitölteni a napodat a vele való foglalkozás.
3.vagyok
8 óránál többet akart lenni:)
Hozzátenném mind a kettőnknek van hobbija és el tudjuk engedni a gyerekeket,szimplán nagyon élvezzük mikor együtt vagyunk hisz olyan gyorsan el fő repülni,hogy velünk akarnak "lógni":D
Én egy kicsit megdöbbentem, hogy kérdésed csak a gyerekes-családosokra vonatkozik, mert szerintem az élet értelme, mindenben boldogságot és örömöt találni amit ÉPP csinálunk.
Ahogy egy előző hozzászóló már írta, próbálj meg örülni annak, hogy a fiad kezd önállósodni. Vagy vele szeretnél éni életed végéig?;-) Ezt a menyed, de még a fiad sem valószínű, hogy értékelné...:)
Viccet félretéve, érthető szerintem, hogy így érzel. Még új a helyzet, majd beleszoksz. Mi Anyák, kénytelen vagyunk hozzászokni, hogy előbb-utóbb le kell válnunk a gyermekeinkről. Szeresd a munkád, élvezz minden időt, amit a fiaddal és családoddal töltesz, keresd a kapcsolatot a külvilággal is - azaz, legyél TE, és ne csak Anya...
Nem, tudok a fő kérdésre válaszolni, de nekem a család a legfontosabb.
Dolgozó anya vagyok 2 gyerekkel. Mindkét alkalommal rosszul éltem meg a visszaállást a munkába, bár szeretem a munkám. A munkaidőm is családbatát. Mégis úgy érzem, nekem hiányzik az otthon velük tölthető idő. Ha megtehetném, nem dolgoznék.
Én már a lányom születése előtt is azt éreztem, hogy a meló elveszi az időt attól, amit igazán szeretek. Sokáig 8 órában dolgoztam, de 2 órát kellett utaznom a munkahelyemre (csak oda, aztán vissza még 2-t, közelebb semmi értékelhető nem volt). Legjobb esetben 12 órát voltam így távol, de ha túlórázni kellett (heti 2x biztos, de volt olyan hét, hogy minden nap), 14-15-t. Azt éreztem, hogy megfulladok, nincs időm semmire, nincs egyszerűen életem. A férjemmel annyit voltunk együtt, hogy amikor hazaestem, megvacsiztunk, megfürödtünk, és zuhantam az ágyba. Miközben fürödtem, ő ült a vécén és beszélgettünk, mert kb. csak akkor volt rá időnk. Folyton fáradt voltam és rosszkedvű. A hétvége szabad volt, de képtelen voltam feltöltődni ennyi idő alatt. Amint tudtam, leléptem onnan. Most nagyon jó, home office-ban dolgozom, nyomom a babám mellett is, de kötetlen munkaidővel, csak határidők vannak. Iszonyú szerencsésnek érzem emiatt magam. Most már a lányom miatt is fontos, hogy sok időm legyen, de régen is az volt, hogy egy kötelező rossznak éltem meg a munkahelyen punnyadást, ami elveszi az időmet mindentől.
Félreértés ne essék, nem a munkával magával van bajom. Megcsinálom, most is megcsinálom, az se baj, ha sok, megoldom. Csak az, hogy ott kell poshadni a melóhelyen, utazni stb. miközben az én szakmám olyan, hogy kb akárhol lehet csinálni, ahol van számítógép meg internet... Most is dolgozom annyit, mint mikor bejártam, sőt, sokszor többet is, csak van időm élni. Ez a nem mindegy.
Az emberi kapcsolatok. A parkapcsolat, szulo-gyerek kapcsolat, csaladi, barati kapcsolatok, haziallatunkkal valo viszony. Nekem van gyerekem, de fontos a sajat eletem is, amiben o is benne van, de nemcsak o van.
Dolgozom, de nem erzem iganak, ez az elet. Vannak kulonbozo teruletei.:)
Azt hiszem, a 3. válaszolóval tudok azonosulni a legjobban. Mi is simán elengedjük a gyerkőcöt, havi 1-2 alkalommal a nagyiknál alszik, imádja, mi pedig nagyon élvezzük a szabadidőt a férjemmel. A házasságunk is remek, kölcsönósen támogatjuk egymást az élet különböző szakaszaiban.
Az, hogy hogyan kezeli az ember az elválás-leválás kérdését személyiségfüggő. Én tudom magamról, hogy alapvetően egy lelkisebb típus vagyok, nehezebben viselem a távollétet a szeretteimtől. Mindezek mellett totál önálló, talpraesett felnőtt vagyok, csak van a személyiségemnek egy ilyen oldala is. Ez bujik elő belőlem akkor, ha arra gondolok, hogy az ovi az első lépcsőfok a leválás útján, és arra még gondolni sem akarok, hogy hogy fogom feldolgozni azt, ha a fiam majd elköltözik. Nyilván fel fogom, hiszen egészséges, boldog felnőttet szeretnék 'nevelni' belőle. Csak mindennek megvan a maga ideje. Most oviba került, én visszaálltam 8 óraban dolgozni...óriási váltás egyik napról a másikra. Főleg úgy, hogy minden percét élveztem a gyerekemmel eltöltött több mint 3 évnek. Szval most annak van itt az ideje, hogy szembenézzek az érzéseimmel, ha szükséges, elsirassam az elmúlt 3 évet, ami már sosem tér vissza. Tudom, hogy jön másik izgalmas, szép időszak, de én most ettől az időszaktól búcsúzom. Ezt a magyarázatot leginkább az 1-es szántam, aki meglehetősen érzéketlenül közelítette meg a témát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!