Annál elkényeztetettebb lesz egy gyerek, minél többen keresik a szeretetét a családban?

Szerintem két külön fogalom az, hogy valakit elkényeztettek, és az, hogy valakinek sokan keresik a szeretetét. Egy gyereket szerethetek úgy is, hogy közben nemet tudok mondani neki.

Ugyanúgy ellehet kényeztetni valakit, hogy közben nem szeretgetem annyit, nemtörődömségből mindent megengedek neki, hadd tegye azt amit csak akar.

Nem muszáj ellenkezően rászólnom a gyerekre mindenért, vagy leszidnom, sok helyzetben az is jobb, ha inkább megpróbálom megmagyarázni, hogy miért nem szabad ezt és azt csinálni.

Nem abban fog megnyilvánulni a törődésem, hogy megengedem, hogy a legnagyobb fagylaltos dobozt felfalja, mert tudom, hogy ez az egészségének sem tesz valami jót, a gyereknek a feje-lágya is egy időután benőhet arra, hogy megértse a szüleit, hogy csak nevelésből és jóakarásból tettek mindent, és tanították őt.

Inkább úgy fogalmaznék erről, hogy a gyereknek is keresnie kell a szülei szeretetét, nem a szülők kell keressék a gyerekét!:)

Kedves Kérdező! Gondoltam, hogy nem Te húztad le a valóság talaján válaszolókat. :) És teljesen igazad van a legutóbbi kommentedben.

Vannak különféle emberek, de a szülői hivatásnak megfelelni nem megy erő nélkül. Amikor ma leírom azt, hogy erő, az a baj, hogy sokan rögtön valami negatívra, erőszakra gondolnak, holott az erőszaknak semmi köze nincs az Erőhöz! Sőt. azt pont a gyengék alkalmazzák, amikor gyengeségük miatt fenyegetve érzik magukat és durván túlreagálják a helyzetet. Az alapvető probléma ott kezdődik, hogy az erőszak másik alternatívájaként csak a gyengeségre tudnak gondolni az emberek. És ezt életetik, manapság a gyengeség kultusza megy szinte minden téren. Érzik jó páran a szívük mélyén, hoyg talán mégsem így kellene csinálni a dolgokat, de nincs ötletük, hogy ha nem gyengék és nem is erőszakosak, akkor mégis miknek kellene lenniük.

Hát pontosan ezért nem kell rózsaszín párnákon élni, hanem meg kell tanulni és másokat is meg kell tanítani arra, hogy ne elkerüljék a problémákat, hanem pont az éles élet zord viszonyai között edződjenek erőssé. A valódi uralt erő és tartás csakis a keméyn megpróbáltatások legyőzésével fejlődik ki. Sehogy máshogy. Nincsenek ma valódi férfiak? Leginkább azért, mert nem tanítják meg őket, hogyan kell gerincesen helytállni a keményebb helyzetekben. Hogyan tegyék magukat háttérbe nem gyengeségből és gyávaságból, hanem mások érdekében, magasabbrendű célok érdekében - úgy, hogy ettől nem roppannak össze. Hogy álljanak ki ütéseket úgy, hogy nem esnek tőle össze, és tudják, mikor milyen mértékkel kell nekik ütni.

Régen pl. nem okozott gondot a társadalomban a kardviselés, szinte mindenkinek volt fegyvere. Miért? Mert érett, felnőtt emberek voltak, akik tudták uralni az erejüket. Nem hisztiztek, hanem nemes célért küzdöttek, a rend helyreállításáért és nem annak lerombolásáért. Manapság kinek merünk a kezébe fegyvert adni? Amerikában kritikus probléma a fegyvertartási engedély. Merthogy annak idején a telepesek idején valóban haszna volt az önvédelem miatt a fegyvernek. De akkor erényesebb emberek voltak. Manapság már egyáltalán nincs annyira életveszélyben az átlagember, mint akkor - ugyanakkor sokkal éretlenebbek, elmebetgebbek az emberek. Ilyenkor tényleg jobb ha eltörlik a fegyverviselést. Csakhogy az alapprobléma az, hogy az emberek elkorcsosultak. Az élvezetek hajszolásában. Igen, mint amikor felzabálják a tortát. Ettől a büdös életben nem lesz erényes senki.

(Na, kissé talán lekalandoztam, de a végén sikerült visszatérnem. :) )

Igen, Miquel, a probléma mondjuk arra is visszavezethető, hogy a mai modern nyugati társadalom (élen az amcsikkal) általában az infantilizmust támogatja minden téren. Vagyis ne nőjj fel, élvezd az életet, élj kalandos életet, használj szemránckrémet, hajfestéket, botoxot, gyerekesen örülj az adott pillanatnak, a munkahelyen is kreatív fiatalos csapatot keress, stb. Ha valaki megöregszik, az le van írva, az egy elkerülendő állapot, az ellen küzdeni kell!

Pedig az ember ha nem küzd a felnövés, az érés ellen, akkor általában jó eséllyel fel is nő. :) Ez egy természetes folyamat, ahogy érik az ember. Sokan mégis félnek tőle, a szabadság, örömök elvesztését, stb. látják benne. Pedig nem az fáj, ha felnövünk (és attól még lazíthatunk és örülhetünk sokmindennek, ha egyébként fontos helyzetben tudunk felelősséget vállalni, küzdeni a dolgokért, szilárd gerinccel kiállni a megpróbáltatásokat, másokról gondoskodni, stb.), hanem az fáj egyre inkább, ha küzdünk a felnövés ellen! A szülőség azért nagyrészt ösztönösen is kialakul, legtöbbször ösztönösen is tudod, hogy kellene nevelni a gyereket.

Az a baj, hogy most totál zavart okoznak a pszichológusok azzal, hogy egy csomó olyan dolgot propagálnak szenzációsan, ami a szülői ösztönökkel szembemegy. Ha a gyerek kretén ösztönösen helyrerakod, ha baja van, ösztönösen segíteni akarsz neki, ha segítségre van szüksége, ösztönösen megmondod a megoldást, stb. Erre most miről szólnak a hülye könyvek? Ne büntess, ne mondd meg a megoldást, ne válaszolj, ah kérdez, stb. Totál baromság az egész! De még talán egy icipicit működhetne is a dolog néha, ha emellett a könyvek hangsúlyt fektetnének a szülői példamutatásra, hogyan váljék olyan mintává, amit a gyerek követ és így szilárd támasza leszel neki. De nem, a gyereket gyakorlatilag hagyd, hogy olyan kretén legyen, amilyen csak akar lenni, ne igazítsd el az életben, ne adj neki támpontot, mi a helyes és mi a kerülendő magatartás - mert rájön magától. Hát rohadtul nem jön rá, nézzük meg a mai gyerekeket! Antiszociális bunkó a legtöbb, aki képtelen megbírkózni a valósággal és ezért elmenekül az internet, okostelefonok, facebook, stb. mesterséges hamis világába. Mert ott jóval kiszámíthatóbb támpontokat kap, könnyebb boldogulni hamis bálványok között, mint a valós életben. Mert az életben nem kap semmilyen támpontot (elsősorban a szüleitől) és képtelen a problémákkal megbírkózni vagy egyáltalán a valósággal szembenézni.

Szóval szerintem kb. itt az emberiség vége. :(