Lassan 7 hónapos lesz a babánk. A házaséletünk egyenlő a nullával, mióta hármasban vagyunk. Szerintetek van valakije? Bővebben lent.
Kisbabánk születése óta egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor voltunk együtt.
Először az volt a kifogás a férjem részéről, hogy fél attól, nehogy ismét baba legyen, mert ilyen hamar még egy császárt nem bírnék ki (gyermekünk előtt már volt egy műtétem), ő a gumiban nem bízik. Ok, elkezdtem gyógyszert szedni. Ennek már két hónapja, és azóta sem voltunk együtt.
Tegnap megint előhoztam a témát (mindig csak én hozom fel), és fél óra beszélgetés után rákérdeztem, hogy az zavarja e, hogy a babánk velünk alszik egy szobában. Erre azt mondta, hogy hát igen, ez zavarja. De szerintem ez csak kifogás, miért nem mondta akkor ezt korábban, van másik szobánk is, simán meg tudnánk oldani az együttlétet, amikor elaludt a kicsi. Olyan, mintha örülne, hogy most megint ráfoghatja valamire, hogy miért nem vagyunk együtt.
Állítólag szeret, de már nem tudom, hogy mit gondoljak. Terhesség alatt is csak kb. háromszor voltunk együtt, mert veszélyeztetett voltam. Már milliószor próbáltam beszélni erről a férjemmel, azt a pár együttlétet is mindig én kezdeményeztem, már ez is olyan furcsa.
Szerintetek van valakije?
20:25-nek :)
nem, nem volt bent a szülésnél, császárom volt.
örülök, h. olvastam pozitív példákat, remélem nálunk is hamarosan rendeződnek a dolgok:)
Szia!
Szerintem nincs a férjednek senkije, csak valami bántja, zavarja.
És arra a feltevésre, hogy a pasinak kéne a szex, ez így nem igaz. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, a doki írt fel gyógyszert és eltiltott minket a szextől. Aztán elvetéltem, majd a missed ab után komplikációk léptek fel, és további eltiltást kaptunk. Lassan 2 hónapja nem voltunk együtt, és a párom azt mondta, hogy neki az a legfontosabb, hogy én rendbe jöjjek, nehogy valami baj legyen. Nincs senkije, engem szeret. Azt tudni kell, hogy előtte nálunk heti 5-8 alkalommal volt házasélet. Vagy még ennél is többször.
Nem kell azonnal a legrosszabbat feltételezni. Viszont ki kéne valahogy derítened, hogy mi a baj. Mert valami van az tuti.
Sok sikert hozzá!
nagyon aranyosak vagytok, megnyugtattatok:)
Tegnap beszélgettünk, tényleg úgy tűnik, h. nincs senki más hál Istennek
mennyivel egyszerűbb lenne az életünk, ha a férfiak is kimondanák azt, amit gondolnak és nem nekünk kellene agyalni a miérteken:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!