Milyen érzés anyának lenni? Érdemes megfosztanom magam ettől, hogy azzal legyek akit szeretek?

Maga az életet adás nekem nincs a napirenden, mint dolog, ami miatt többnek érzem magamat. Szeretem a gyereket, önmagáért is (nagyon aranyos, jófej, nyugodt kisbaba) és azért is, mert az én gyerekem. Én azt éreztem a szülés után, hogy jaj, de jó, hogy itt van ez a kis lény, nagyon szeretünk majd vele lenni. És tényleg így van. Imádjuk.

Én szakítanék, ha akarnék gyereket és 22 éves lennék (még 15 éved van legalább gyerekszülésre). Főleg, ha a pasim ilyeneket mondana, hogy "nem tetszenek neki a terhes nők". Nem kell, hogy aztán belemenjen és megcsaljon vagy csak ne nyúljon hozzám évekig, mert rondának gondol.

Erdekes a kérdésed, en mindig azt gondoltam, es most is gondolom, hogy lehet gyerek nelkul abszolút boldognak lenni.

A mi gyerekünk meg későbbi, mert 41 evesen szültem, most 3 honapos. Újból ra kellett döbbennem, hogy amit nem élünk at, azt csak elkepzelhetjuk, de nem tudhatjuk. Vagyhatunk ra, de tudást csak a tapasztalat ad. Ezt nem mondanám a valamiert gyermektelen ismeroseimnek, de akkora élmény a dolog, hogy boldog vagyok, amiért részem lehet benne.

En is szoktam pityeregni örömömben, megrendultsegemben.

Egyelőre azt sem tudom, milyen a rettenetesen nehéz anyaság, mert szuper nyugodt, barátságos gyerekem van (eppoat ejszaka aludt 9 órát). Szeretnem inkabb nagy kaland kent felfogni. Szoval a kérdésedre: nagyon jo, leírhatatlan, elore elképzelhetetlen erzes.