Van itt olyan akinek terhesen nem olyan volt a szex mint előtte?





Szerintem egyértelmű, hogy ilyenkor idővel változás áll be. Ezt el kell fogadni. Hol jobb, hol rosszabb. És más.
3 gyerekes





Én kb a 20. hétig végig hánytam, alig éltem, egyedül felülni nem tudtam. Nem is volt szex se. Most meg már nagy vagyok, csak egy-két póz kényelmes, így amiatt van kevesebb. Nem túl kedves/megértő a párod :/
24hkm




















Én 10 hetes vagyok.
Hányingerem piszok erős, hányni is szoktam, undorodom a szagoktól, minden szagot túl erősen érzek, a férjemét is.
Nem bírom megcsókolni sem, mert attól is rosszul vagyok.
Mondjuk mi már 10 éve együtt vagyunk, nem az első gyerek, és ő szeretett volna nagyon még egyet, tudja hogy ezzel jár.
Csak akkor van szex, ha én kezdeményezek. Próbálok résen lenni és ha egy kicsit is képesnek érzem magam rá, akkor "elcsábítom" (nem nehéz :) ) illetve néha megsimogatom/szeretgetem, ha nem dőltem ki (este elég korán elalszom egyelőre még, és ő legtöbbször még fenn van olyankor).
Ez egy ilyen időszak, most én nem érzem úgy, hogy megrontaná a kapcsolatunkat. Sokat nézünk filmet együtt, beszélgetünk, más vonalon "tartjuk a kapcsolatot".
Abból a szempontból nem tudok semmi jót mondani, hogy nekem szoptatás alatt is mindig alacsony a libidóm, viszont akkor nem vagyok rosszul, tehát könnyebben rá tudok hangolódni.
És még egy, a terhesség különböző trimesztereidben változhat az étvágyad, én furcsa mód az utolsó trimeszterben lettem kívánós eddig már kétszer is. :)










párod mit gondolt? fejenállva is nyomjátok tovább?
megértő egy ember...
aztán majd ő lesz az aki félremegy, mert nem volt elég a heti 5helyett a 4, meg kevés volt az orál 2 hányás között





Kb. senkinek sem olyan terhesen és szülés után mint előtte. De ez egy ilyen dolog. Ebben nincs semmi rendkívüli vagy érthetetlen. Van aki szerencsés és a második trimesztertől megjön a kedve, és van akinek nem, meg van akinek nyitott méhszájjal feküdnie kell a kórházban és épp csak ránézhet a férjére látogatási időben. Minden benne van a pakliban.
Nem is értem azt a "beszélnünk kell" dolgot...ki az az ostoba ember, aki úgy gondolja, hogy terhesen is szétke.éli az asszonyt, ha éppen úgy tartja kedve?





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!