Milyen végzettséget/munkát szánsz gyerekednek?

9 éves, kiskora óta odavan az élővilágért, szeret kísérletezgetni, „szívja magába” az infókat a biológia, fizika, kémia és a matek területéről (ha iskolai tantárgyakkal kellene jellemeznem ezeket, bár nyilván ilyeneket még alsósként nem tanul), remek a logikája, ugyanakkor a kézügyessége is elég jó – ezek alapján el tudnám képzelni valamilyen természettudományos pályán.

De hogy aztán mivé alakul majd? Nem tudom. Mindenesetre támogatjuk az érdeklődésének megfelelő programok szervezésével.

Nem tudom, amilyet szeretne... A nagyobbik fiam 8 éves, nála azért már valamennyire lehet tudni, hogy mi áll hozzá közel, vagy inkább az, hogy mi az, amit tuti nem fog csinálni :) De úgy vagyok vele, hogy olyan munkája legyen, amit szeret. Az állatokat például imádja, szívesen lenne állatorvos. Az esze megvan hozzá, hát a szorgalma már nem biztos, de persze még bármi lehet. Mondjuk én őt leginkább kereskedelmi, üzleti vonalon tudnám elképzelni.

Örülnék, ha diplomát szerezne, de nem azért, mert azt akarom, hogy mindenképpen diplomás legyen, hiszen egy jó szakmával is élhet boldog életet, ha az az, amit csinálni szeret. De nekem annyira szuper jók voltak az egyetemi éveim, imádtam egyetemre járni, tanulni is, de a társaságot is, és annyi mindenben részt vettem, szeretném, ha ezt a gyerekeim is megtapasztalnák.

A kicsinél még fogalmam sincs, hogy mihez lesz tehetsége, érzéke, mivel még csak két hónapos :)

Ő focista szeretne lenni, az apja szerint vegyész legyen, nekem meg mindegy, csak legyen boldog.

8 éves, inkább matekos, bár imád olvasni, szóval bármi lehet még...

Saját bőrömön tapasztalva olyan végzettséget szeretnék/kívánok a gyermekeimnek, aminek a következményeként nem egy gyárépületbe (nem feltétlenül betanított munkásra gondolok) kell bejárnia minden nap, vagy ne egy unalmas irodában élje le az életét, hanem inkább a természetben, szabadon mozogva, legalábbis nem egy székben ülve töltse az életét.

Erdész, ács, építész, pilóta, ügynök, bármi kivitelező, stb...

Ez függ a képességeitől. Ne legyen pénzember. Ne folytasson olyan tevékenységet, amivel a földünket, vagy a rajta élőket sanyargatja! Tegyen jót. Lehessen szabadideje, boldog családja, és éljen békességben!

2 éves, eddig egyetlen készséget látunk, azt, hogy jó énekhangja lesz.

De hogy milyen pályán találja meg a számítását, teljesen rajta fog múlni. Én két dolgot fogok "erőltetni": idegennyelv tanulása, illetve sport. Bármelyik nyelvet/sportot választhatja, felőlem balettozhat vagy ketrecharcolhat, lényeg, hogy mozogjon. Nyelvnél szintén, de legalább egy idegennyelvet tanuljon meg magas szinten 18 éves koráig.

Szakma? Teljesen mindegy. Ha ő fodrászként boldog, akkor az lesz, ha szívsebészként, akkor meg az. Akármit választ, támogatni fogjuk (kivéve, ha elérhetetlent kerget, pl. borzasztó ritmusérzékkel és darabos mozgással híres táncos szeretne lenni, vagy béna rajzkészséggel grafikus).

Én mindenképpen musicalszínész akartam lenni, de letörték a szarvaimat, hogy gyönyörű munka, annyi az össz bibi, hogy borzasztó énekhangom van és táncolni se tudok, úgyhogy ne próbálkozzak vele. Jogos volt :)

5 éves.

Az érettségi a minimum szakmá(k)al ,nem muszáj diplomásnak lenni.Mi sem vagyunk azok.Illetve én még nem,de leszek :)

Tulajdonságait,személyiségét nézve,egyszer azt mondtam,ez a gyerek szociális pályára termett.Érzékeny,jószívű,adakozó,igazi empata.

Ő jelenleg rocksztár szeretne lenni :)

Én mostanában nagyon elkezdtem félni. Mi mindketten doktoriig vittük (a férjem elsőgenerációs értelmiségi, én második vagyok), szeretjük a szakmánkat, de a gyerekünknek kicsit más életet terveztünk. Szerettük volna, ha átlagos, sarki iskolába jár majd, esetleg valami épkézláb szakmát szerez (pl. fodrász, autószerelő), amivel keresni fog tényleges pénzt is és a társadalomnak igazán része lehet.

Aztán, végül csak beköltöztünk Lipótvárosba, a gyereket folyton múzeumba visszük, és jön velünk a konferenciákra, könyvbemutatókra is már pici korától. Azt hiszem, ezt a világot fogja majd normálisnak tartani, és ilyen környezete is lesz. Pedig nem szeretném, ha ő is elitgimnáziumba járna, mert súlyos sebeket okozott bennünk és minden egyes barátunkban a hasonló múltunk. Azt sem szeretném, ha csak azt tudná elképzelni, hogy a BCE-re jár vagy ilyesmi.

Nem tudom, hogy lesz, és hogy ebben nekünk mekkora felelősségünk lesz. Nyilván velünk éli most az életét, így végül is velünk "kell" jönnie a programjainkra, de hátha más utat választ majd, mint annak idején mi.