Voltatok már annyira kimerülve érzelmileg fizikailag hogy azt gondoltátok ha ezt előre tudjátok akkor nem akartok babát?!

Soha! Pedig kimerülve voltam. Ajjaj. 3 gyerek, mindent egyedül csinálok. Nagyszülő nincs a közelben. Férjeméknél leépítés, ráadásul egy ember kb 3 helyett dolgozik. Jó esetben hétfőn délelőtt látom. Hétfőtől vasárnapig odavan. A "nagyok" (alsósok) mindenki külön órákra, külön edzésre, néha úgy érzem belegebedek. Hisz az egyik tartós beteg is, neki gluténmentes koszt minden napra. És mindezt gyakorlatilag egyedül!

A pici ráadásul 1 hónap kórházzal kezdte az életét. A félelem, a nem alvás, hisz sokszor úgy aludta csak, hogy kézben. Éjszakánként. Seznvedett. Én is a félelemtől. Ráadásul a tesókat elvitte a messzi mama, nem láthattam őket, csak ha elmentem hozzájuk. Volt , hogy napi 200 km-t mentem, hogy lássam őket pár percre, de már fordultam is vissza a picihez a kórházba. Anyagilag is nehéz volt, rengeteg pénzt elvitt a nomrális gyógykezelés, a furikázás. Ennem is kellett ugye. És akkor ami utána jött (és még van ) .De soha egy percre nem gondoltam, hogy megbántam! Soha! Ők visznek előre! Ők adnak erőt! Inkább az szokott bántani, hogy miért bántja a gyerekeimet az élet. Mit vétettem. Mit tegyek, hogy jobb legyen.

Az, hogy nehéz és az. hogy vissakívánod a régi életet nem egy és ugyanaz. Mindenkinek nehéz. Hidd el. Ezt senki sem titkolja. Van akinek kicsit nehéz, van akinek nagyon. Senki nem hiszi szerintem tökéletes szülőnek magát. De bármilyen nehéz, nem egynlő azzal, hogy visszasírom a régi életet. Soha

3 gyerekes akinek az első hónapban kórházba kerlt a babaája.voltam.