Voltatok már annyira kimerülve érzelmileg fizikailag hogy azt gondoltátok ha ezt előre tudjátok akkor nem akartok babát?!

Kegyetlen 2 hetünk volt nemrég el lehet mondani, hogy minden összejött. A végére nagyon ki voltam merülve. Voltak ilyen gondolataim is, igen.

Szombaton itt voltak anyósomék és a férjemmel leléptünk pár órára. Nagyon kellett nekünk. Azóta nem éreztem egy percre se, hogy visszacsinálnám, életem legjobb döntése volt, hogy itt van velünk.

Azért olyat soha nem gondoltam, hogy bárcsak ne vállaltam volna gyereket, de igen, voltam nagyon kimerülve.

Rám szakadt itthon minden és amikor a férjem hazaért, akkor is én foglalkoztam a gyerekkel, neki volt kikapcsolódása, nekem nem. Akkoriban mivel anyósomék is dolgoztak, így még rájuk is én főztem, mostam, illetve takarítottam, tehát nagyon padlón voltam. 24 órából szó szerint 24 órát én voltam a fiammal, plusz minden más rám szakadt. Akkor nagyon ki voltam bukva.

Végül közöltem a férjemmel, hogy ennek a gyereknek van apja is, meg más rokonok is, hajrá, ha hazaértetek, nektek is lehet a gyerekkel foglalkozni, mert én most szeretnék legalább 1 órát nyugodtan eltölteni és kikapcsolódni.

Szerencsére a férjem vette a lapot, hazaért a munkából és foglalkozott ő is a kisfiunkkal, kivitte a szabadba, elmentek sétálni, stb.

Én megértem, hogy így érzel, de ne félj segítséget kérni, gondolom nem vagy teljesen egyedül a gyerekkel...

6,5 éves a nagy gyerkőcöm, de soha egy pillanatra nem kívánta a születése előtti életemet :) nem vagyok ősanya típus, de valagy vele lett értelme az életemnek :)

egyébként olyat már sokszor kívántam, hogy vigye el valaki egy órára vagy éjszakára (mármint nagyszülők, nagynénik) :)

Igen volt ilyen gondolatom, de aztán mindig ha rájuk gondolok eszembe jut milyen jó, hogy vannak a nehézségekkel együtt is, nem tudnám elképzelni nélkülük az életem. De tényleg néha én is úgy vagyok vele, hogy nem gondoltam, hogy lesznek ennyire nehéz pillanatok is.

A gyereknevelés nem egyszerű, persze nélkülük szabadabb az élet, de sok minden örömet meg csak velük lehet megtapasztalni.

Kinn élek 8.5 éve külföldön férjemmel. Van egy 5.5 évesünk és egy 17 hónaposunk. Amióta megvan az első, azóta nekünk egy "szabad napunk, de még szabad percünk sincs tőlük". Néha ki vagyok tőlük, ilyenkor férjem átveszi őket és én kiszellőztetem a fejem a kertben, vagy megnézek egy filmet, vagy valami. De együtt talán 2-3 alkalommal tudtunk nélkülük elmenni, mert még mikor otthon vagyunk, akkor sem tudjuk lepasszolni őket- Pont ma úgy jött ki, hogy 1 hét szabija van a férjemnek, gyereknek is szünet van a suliban, de dada elvitte őket, én 13.30-ra értem haza a gyerekek meg 16.00-ra. Kérdezte a férjem, hogy nem gonoszság, hogy már hazahozhatnánk őket, mégse tesszük? Én meg mondtam neki, hogy pár órát mi is megérdemlünk:D De ilyen hosszú ideig nem lesz, ez csak ma volt. Néha jót tesz a szülőnek is, ha pár órára "megszabadul" a gyerekeitől...nincs ebben semmi rossz.

Én inkább olyan tekintetben mondok hasonlót, hogy itt élek külföldön már évek óta, tök egyedül vagyunk, sajnos nincsenek barátaink, családod max évi egyszer 2 hétre látjuk, és amúgy is nagyon nehéz segítség nélkül, nemhogy még gyerekkel...nagyon nehéz. Szóval néha szoktam olyat gondolni, ha ezt tudom, hogy ez az egész külföld dolog ilyen nehéz, így ahogy van az egésszel együtt, lehet nem vágok bele. Nincsenek barátok, segítség nincs a mindennapi életben, pláne gyerekek körül, és még erre jön, hogy munkát se tudok váltani és nem tudom, hogy valaha is tudok e kikecmeregni a sr melókból.

3 gyerekünk van, a legkisebb beteg volt baba korában, így egy fél éven át egyáltalán nem tudtam aludni, mert a baba 20 percet aludt csak egyben maximum, aztán üvöltött (a fájdalomtól).

Előfordult, hogy összeestem a padlón egy délután, és nem tudom meddig voltam ott, a legnagyobb gyerekem hozta oda a mobilomat, úgy tudtam segítséget hívni.

Éjjel meg hajnalban is volt hogy elvágódtam az ordító gyerek mellett.

Fizikailag és lelkileg is a végét jártuk (a férjem is éjszakázott, felváltva csináltuk, pedig ő dolgozott is), de azt sosem gondoltam, hogy "bárcsak ne lenne", inkább olyanokat, hogy "miért jár ez nekem", vagy ilyesmi.

Ennek már lassan négy éve. Amikor ránézek a kislányomra, akkor azt gondolom, hogy minden perc kínlódás megérte.

Annyira, hogy most megint babát várok. :)

A nehéz helyzetben benne elborul az ember agya, a kimerültség fizikai tüneteket okoz (nekem a rövidtávú memóriám teljesen leromlott abban az időszakban, egyszerűen nem emlékeztem, hogy mi történt egy perccel korábban). Az alvásmegvonás fizikai szinten befolyásolja az embert. (Nem véletlenül kínoztak így embereket)

Ne tegyél magadnak szemrehányást, hessegesd el a rossz gondolatokat, amennyire tudod, és koncentrálj arra, hogy hogyan tudod legjobban csinálni, illetve kérj segítséget, akitől csak tudsz.