A kisebbik folyton kézben akar lenni, ha nincs, kiabál. Már alig jut időm a nagyobbra, kezdek végtelenül kiakadni. Ti mit csináltok, akik hasonló helyzetben vagytok?

A kicsi 4 hónapos, és egy percre sincs el egyedül. Már minden sípoló, zenélő, villogó játékot kipróbáltunk, ahogy a kis széket, hintát és társait is. Csak kézben vagy hordozóban van el rajtam, de már menni is alig bírok (a derekam és a térdem nagyon fáj). A nagyobb 2.5 éves, türelmes és kedves, mindig megvárja a sorát, de tizedannyi időt tudok vele lenni, mint a tesója születése előtt. Már tele a hócipőm a kisebbel, éjszaka sírtam, mert úgy éreztem, megbántam, hogy most vállaltam és nem évekkel később, mert tönkreteszi a kapcsolatom az első gyerekemmel, teljesen elvesz tőle. Hiányzik a nagyobb. De nem megoldás 1-2 óra, mert annyit más be szokott segíteni, hogy vele lehessek. Régen sülve-főve együtt lehettünk, most meg ha csak a fenekem éri a széket, már kiabál a pici. Sosem hagytam sírni, de egyszer kipróbáltam és másfél óra alatt sem hagyta abba. SŐt, annyira behergelte magát, hogy művészet volt megnyugtatni. Most törődjek bele, hogy csak az lehet, amit a legkisebb akar? Hogy folyton kézben akar lenni, csak hozzá lehet gügyögni, stb. mert akkor balhé van? Teljesen ki vagyok akadva miatta. :( Mi lesz így? Mikor lesz már jobb? Várok, mióta megszületett, mert azóta ez megy.