Mi bajuk a lombikos nőknek?

#10 Aztaqrva...

Egyrészt, rettenetesen sajnálom, ami veletek történt! Másrészt, remélem ököllel csaptál oda neki. Szavakat nem találok erre komolyan mondom..

Mi több éve próbálkozunk, áprilisban lesz az első lombikunk. A környezetemben sok babának tudok örülni, viszont amikor egy nagyon jó barátnőm terhes lett (tudott róla, hogy rég próbálkozunk) és elmondta, hogy ez mennyire szívás, mert most redőnyt kell csináltatni, epdig ő inkább nyaralni ment volna a pénzből, az nagyon fájt. Majd végigpicsogta a terhességét, hogy ez mennyire rossz neki és milyen nehezen viseli hasonlók. Nem szakítottam meg vele a kapcsolatot, de kevesebbet kerestem. Miután megszületett a kislánya sem javult a kapcsolatunk. Két hónapos volt a kicsilánya amikor leültünk és megebszéltük a dolgokat. Szerencsére megértettük egymást. Most sem vagyunk napi kapcsolatban, de tudunk egymásról.

Igaziból egy idő után nehéz örülni a másik boldogságának. Főleg olyan helyzetekben ahol csak becsúszik a baba. Én irigy vagyok. Nem arra, hogy valakinek összejön, hanem arra, hogy nekem miért nem. Nem azt akarom, hogy neki ne legyen, hanem azt, hogy nekem is legyen.

A másik kérdésedre, hogy miért tudnak mindent jobban, szerintem az a válasz, hogy mivel az életünkben nagyon nagy szerepet tölt ki az, hogy reménykedünk, így rengeteget olvasunk utána a dolgoknak, én biztosan. Határozott elképzelésem van arról, hogy, majd mit fogok csinálni, milyen babakocsim lesz stb. Igen ez talán beteges, de szerintem ez is egy védekező mechanizmus. Az meg már intelligencia kérdése, hogy ha valamit máshogy gondolok azt megosztom e, vagy megtartom magamnak. Valamint, hogy ha már megosztom, akkor azt milyen stílusban teszem.

11! Számunkra ott szűnt meg létezni az illető és én most gonosz leszek, de valahol így pár hónap múltán azt mondja bennem a kisördög, hogy neki legalább egy sincs. Tudom gyarló vagyok, de ott egy életre meggyűlöltem... Egyszer próbált keresni utána, de inkább kinyomtam a telefont.

10 voltam!

#10 Megértem, én sem gondolnám másképp ezután.

Érthető, ha valakinek hosszú idő után fáj a másik boldogsága (és már túlment azon a szinten, hogy nem a saját sikertelensége bántja, hanem a másik sikere), na de a másik tragédiáján örülni..

#11

Egyetértek a 13-as válaszolóval!

Én lombikos voltam, nagyon jól tudom hogy milyen érzés ez, pláne akkor, amikor másnál tényleg úgy jön a terhesség, hogy azt ecseteli, hogy úristen, most akkor nyáron nem tudunk elmenni nyaralni, és most mi lesz....stb... azért van benne némi igazságtalanság ilyen téren, amikor valakinek a háta közepére nem hiányzik, mégis "becsúszik", és valaki mindent megadna érte, de sajnos nem sikerül, tehet bármit. Az ilyen emberek, akik ennyit küzdenek, mindennel tisztában kell lenniük saját magukkal illetően, napra pontosan, főleg egy lombikosnak, ezért ilyen "okosok", ahogy itt fentebb olvastam, de a megfogalmazás azért nem teljesen helyénvaló. Tényleg nem kell és nem is lehet általánosítani. Igen, vannak, akik tényleg belehülyülnek, de vannak akik azt mondják, - nem, küzdök tovább, mert erős vagyok és nem adom fel, mert tudom hogy egyszer sikerülni fog!

"Egy 9 éve próbálkozó, 8 sikertelen lombikon és 2 spontán vetélésen túllévő, most 8 hetes terhes kismama"

Nekem ez pont ugyanolyan, mint mikor a császárosak azt ecsetelik, ez is ugyanolyan fajdalmas, igenis ők is küzdöttek! De most attól lesz vki jó anya, hogy 5 évig járt a meddőségire, vagy attól hogy 23 órát vajudott? És a gyereket hol érdekli majd ez, ha felnő? Nem való tényleg egy kalap alá venni minden lombikost, mert javarészt empatikusak, bár tudvalevő, hogy nekik rosszul esik, ha vkire ránéz a férje, és egyből terhes lesz.

Én egyáltalán azt utálom, amikor vki sztárolja akár a terhességét, akár a természetes/kontra császáros szülését, vagy hogy mennyi teje volt. Mert ez valahol mind a másik lenézése. De azt gyakran elfelejtik ezek az anyukák, hogy egy sem az ő érdemük, pusztán az élet hozta úgy!

#17 köszönjük szépen! :)

#16-os