Ha láttok egy kerekesszékes kismamát milyen kérdések merülnek fel bennetek?

Hű, kár, hogy csak most találtam meg ezt a kérdést, de azért válaszolok, hátha valaki olvassa valamikor :)

Én kerekesszékes anyuka vagyok. A kórházzal, vizsgálatokkal kapcsolatban vegyesek a tapasztalataim. Több orvosnál is megfordultam, volt, aki húzta a száját, hogy a férjem ott van és segít a vizsgálatoknál, volt, aki zavarban volt, volt, aki tök természetesnek vette, sőt tényleg örült is, hogy flottul megoldunk mindent.

A baba születése után is elsősorban a férjem segítségére támaszkodtam, sok mindent tényleg nem tudtam volna megoldani egyedül, de jó néhány dolog van, amit találékonysággal meg tudtunk oldani. Nagyon praktikus volt például az úgynevezett "babaöböl", egy franciaágyhoz csatlakoztatható kiságy, állítható magassággal, levehető oldallal, így ha éjszaka felsírt, könnyen átvettem magam mellé, hogy megetessem, megnyugtassam.

Én egyáltalán nem érzem tolakodónak azt, ha valaki rákérdez az ilyen és ehhez hasonló dolgokra, nagyon szívesen mesélek, egyáltalán nem kellemetlen számomra ez a téma. Annál inkább kellemetlenek a lesajnáló pillantások, a hátunk mögötti összesúgások, a "jaaaj szegééény" sóhajtások, sajnos az utóbbiakkal jóval gyakrabban találkozom.

Mi is ismertünk olyan családot, hol apuka, anyuka kerekesszékes, a gyerekek viszont makkegészségesek.

Öcsém is mozgássérült, és egy mozgássérült táborban ismertük meg őket

Később az egyik tévéműsor is mutatta őket, hogyan élnek, és hogy azért gyakran rá kellett szólni a fiúkra, hogy ne szaladjanak annyira.