Van aki a szülés miatt nem vállal még egy gyereket? Vagy akár még nem szült de nem is fog mert fél a szüléstől?

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__szules..

Ez az én kérdésem volt. Hosszú, de tanulságos. Féltem az első előtt is, de utána megfogadtam, hogy nem lesz több. Rányomta a szülés a mindennapokra is a bélyegét, és több mint két év után mertem segítséget kérni. Előbb kellett volna erről beszélnem az orvosommal. Most már kacérkodok a gondolattal, hogy lesz kistesó, már csak egészségügyileg kell rendbe jönnöm.

Igen, én hasonlóan vagyok. Szeretnék majd gyerekeket, de annyira megijeszt a szülés, hogy elmegy a kedvem tőle.:(

Igazából jó lenne olyan anyukákat látni, akik pozitívan készültek fel a szülésre és a gyerekvállalásra is. Az ő pozitív szemléletüket és felkészülésüket szeretném átvenni. Olyan anyukákat szeretnék majd megfigyelni a környezetemben és beszélgetni velük, akiknek szép emlékeik vannak a babavállalással kapcsolatban.:)

Szerintem sok olyat hallunk, hogy valakinek hatalmas trauma és nagyon nehezen dolgozta fel utána, de sajnos kevesebbet arról, amikor valaki szépen élte meg. Pedig olyan is van, nem is kevés nő. Én az ő pozitív híreikre lennék kíváncsi, mert a sok negatívtól sajnos az embernek tényleg elmegy a kedve.

"Szerintem sok olyat hallunk, hogy valakinek hatalmas trauma és nagyon nehezen dolgozta fel utána, de sajnos kevesebbet arról, amikor valaki szépen élte meg. Pedig olyan is van, nem is kevés nő. Én az ő pozitív híreikre lennék kíváncsi, mert a sok negatívtól sajnos az embernek tényleg elmegy a kedve."

Hozzáállás kérdése. Mondjuk mi eleve egy gyereket terveztünk, így a szülés nem osztott, nem szorzott.

Kifejezetten traumatikus szülésem volt, szülőcsatornában elakadt baba, az orvos a lapát kezével benyúlt körbesimítani az arcát, hogy egyáltalán merre néz. Utána vákuummal húzták ki, közben egy másik orvos a hasamon könyökölve préselte felülről.

Majd a méhlepény nem vált le. Semennyire. Műtő foglalt, méhszáj záródik, így az - ismétlem, lapátkezű - orvos benyúlt, rámarkolt, kitépett egy darabot. Ezt úgy hússzor megismételte. A végén cérnakesztyűben, ami jól tapadt.

Az orvos ökle nagyobb volt,mint a gyerek feje. Mondhatni, vagy harmincszor szültem 15 perc alatt. A méhlepény tépkedése a valaha megélt legerősebb fájdalom volt. A szülés egy vicc volt ahhoz képest. Konkrétan élveboncolásnak tűnt.

Vesztettem közel egy liter vért, a hüvelyem teljes hosszában végigrepedt.

Az alvázam hetekig úgy nézett ki, mintha acélbetétes bakanccsal p..án rugdostak volna. Duzzadt, kékes-lilás.

Ráadásul mivel alacsony vagyok, annyira széttágított mindent a méhem a hasüregben, hogy még a rekeszizmom is túlnyúlt. Szülés után, ha felálltam, akkor beliffent a hasüregbe, én meg szédülni kezdtem, és ájultam.

Viszont amint kiderült, hogy a gyerek makkegészséges és én engem is összelegóztak utána a műtőben, lelkileg nem viselt meg egyáltalán.

A lényeg az volt, hogy maradandó károsodás nélkül ússzuk meg mindketten a szülést, ez meg is történt.

Ha terveznénk még gyereket, simán vállalnék még egy szülést (vagy császárt, fene tudja az orvos mit javasolna).

Mi nem terveztük a gyerekünket.De ezek mellé a terhességgel SEMMI gond nem volt,max hogy Fraxiparine-al kellett szúrnom magam utolsó 3 hétben és szülés után is 3 hétig.Legkisebb gond volt.Szüléssel se volt gondom,nyilván nagyon fárasztó volt,mert hajnalban keltem 2 perces fájásokra és este fél10-kor tudtam kikönyörögni,hogy kapjak végre valamit.Adott méhlazítót,11-re meg is született a kicsi.Felszívódó cérnával varrt össze.

Gond nélkül szülnék még,bár most már tervezett lesz a kicsi,ha sikerül majd :) De imádom a 3 évesemet is !:)

Én is így vagyok ezzel ..... Félek a szüléstől , a terhességtől, és az utána következőktől.

Konkrétan engem elkap a görcs , amikor arra gondolok , hogy gyereket vállaljak ( pánikrohamos vagyok ).