Dédanyáink mitől voltak olyan kemények, és mi miért nem vagyunk azok?

A mi csaladunk felmenoi nem voltak tul "nepesek" (1-3 gyerek volt 4 generaciora visszamenoleg), de apukam gyakran meselte, hogy az egykori szomszedasszonynak 12 gyereke volt. Eleve kezdjuk ott, hogy 8 elte meg a felnottkort es ez akkor nem is szamitott rossz aranynak, 4-et vagy betegseg, vagy "haztartasi" baleset vitt el sajnos.

Naluk (apukam emlekei szerint) ugy volt, ahogy egy korabbi valaszolo is irta: egesz nap kint voltak, vagy epp voltak valahol, amig a szulok es a nagyszulok a dolgukat muveltek. Amelyik tudott mar dolgozni az dolgozott, amelyik raert az vigyazott a kicsikre.

Egyebkent az en szuleim is foldmuvelessel foglalkoznak es mi is ennek megfeleloen nottunk fel. Pici korunktol vittek magukkal mindenhova, enni, inni kaptunk, eljatszottunk korulottuk, de fixen emlekszem, hogy 3-4 evesen en mar csinaltam amit ok, ugy ahogy tudtam.

Iskolaidoszakban hetkoznap csak tanulnom kellett, de hetvegen ha munka volt, akkor csinaltam en is mindent gyerekkoromban is, a nyari szunet pedig lenyegeben a munkarol szolt. Nah nem egesz nap, kora estetol "szabadido" volt es vasarnap is.

En mondtam is mar Anyukamnak, hogy nem ertem hogyan csinalta. En a ket fiamat ha elvinnem magammal egy bekeritetlen teruletre es elkezdenek mellettuk pl kapalni, akkor 10 perc alatt ugy eltunnenek, hogy ket napig kellene oket keresni...

Egyszeruen maskepp csinaljuk a dolgokat. A mi gyerekeink eleve megszoktak, hogy folyamatosan figyelve van rajuk. Edesanyamat imadom, de oszinten nem volt rank tul sok ideje. Nagyon keves olyan emlekem van, olvasna nekunk, egyutt tanulna velem, vagy epp csak tarsasoznank. Beszelgettunk sokat, egyutt voltunk sokat, de maskepp, mint pl en a gyerekeimmel. Szerintem en sokkal onalobb is voltam, mint a fiaim most, de azert, mert kellett is, hogy az legyek. En a fiammal leulok es egyutt tanulunk, mert ugy szervezem az idomet, o meg igy szokta meg. En mindig egyedul tanultam, mert nekem az volt a normalis.

Szoval szimplan mas a vilag, az eletmod, a szokasok.

En nem erzem ugy, hogy gyengek lennenk.

Ha valamilyen csoda folytan tortenne most egy csere es egy mai csaladot lecserelnenek egy 100 evvel korabbira, akkor hidd el, hogy mindket csalad nezne ki a fejebol tele gatyaval az elso ket nap, nem csak a mai.

Sok válaszolóval egyetértek, még egy dolog eszembe jutott.

Nagyszüleink, dédszüleink idején nem volt ekkora "inger" sem a felfokozott, gyors életvitelre.

Nem volt internet, tévé, a többségnek napilap sem, csak esetleg kalendárium és mise után hírek/rokonsági pletykák.

Sokkal nagyobb és egységesebb rendje volt az életnek: legyen szó akár ünnepi készülődésről, családi eseményekről, munkamegosztásról és nemi szerepekről. Sok ilsen mintát már eleve készen kaptak a családjaiktól, attól a közösségtől (rokonság, falu, város, esetleg vallási közösség) aminek aktyv tagjai voltak.

Talán erősebb volt a rokonsági- lakóhelyi és vallási kapocs is az emberek között és hangsúlyosabb a közösség, mint az egyén.

Jellemzően inkább generációk éltek együtt és igenis szigorú munkamegosztás volt, nemtől, életkortól, családban betöltött "státusztól, jogállástól" (pl. hajadon lány vagy már asszony, családfő vagy első fiú gyermek stb.) függő szerepek/feladatok és kötelezettségek.

Etekintetben meg volt "szervezve" az életük.

Sokkal inkább hangsúlyos volt a valahová tartozás, az "illem, szokás", a közösség véleménye (vagy épp a család/közösség megszólásától való tartózkodás).

Ma már ezek a kapcsolatok, elvárások is fellazultak.

A mai modern kis családunkban egy személyben kell megoldanunk azt, amit 100 évvel ezelőtt pl. a cslaád nőtagjai összességében tették (pl. karácsonyi készülődés: az egy dolog, hogy ma már többségében nem vágunk állatokat, de egyedül sütünk-főzünk-takarítunk- beszerzünk, gyerekekre vigyázunk- korábban meg ott volt a munkamegosztás a mter familias- a családanya irányításával- nekem ma nem mondja meg senki, hogy tegyem. Persze örülök is neki, meg néha jól esne, ha legalább a szervezést levenné valaki a vállamról, ha már a munkát nem is.)

Szülés után a parsztcsaládok házaiban az anya 4-6 hétig az ún. "tisztaszobában" volt az újszülöttel- csak a nagyon nyomorúságos életvitelűeknek kellett hipp-hopp a bába mellől kapálni ugrani- a régi igőben is betartották a gyermekágy idejét- ekkor az új anyának nem is volt más feladata, csak a csecsemő ellátása.

Jöttek a komatálak (rokonság vitte a kaját), az anyós felügyelte a háztartást- szó nem volt arról, hogy rászakadt az egész mindenség gyerekestől, házastól, állatostól.

A városban ugyanez: jött a cseléd, a dajka vagy a szárazdajka, a rokonság.

Lehet, hogy nem volt gépesítés, de ezt ellensúlyozták a családi, rokonsági, közösségi kötelékek, az élet szabályai, az egységes szokásjog.

Az én dédanyám pl. úriasszony volt. Dolgoznia nem kellett, de a háztartás (benne a vagyongazdálkodás, a családtagok életének szervezése, a gyerekek oktatásának, ellátásának szervezése, a társadalmi kapcsolatok tartása, a cselédekről, szolgálról és azok esetleges csalájairól való gondoskodás is a feladatai közé tartozott.

Igaz, hogy nem volt wifije meg robotporszívója, mint nekem, de volt fizetett, bentlakó szakács, cseléd stb.

Ő foglalkozott a nagyszülőkkel- sőt inkább pszichésen, kiskorukban oktatásukkal, társadalmi nevelésükkel (és esetleg a szolgáló a fizikai jólétükkel, mint ma a bébiszitter kb.)- később pedig a megfelelő oktatási intézmény kiválasztásával.

Akkoriban nem volt olyan kiterjedt intézményrendszer sem, mint ma- ismeretlen fogalom volt a bölcsőde, óvoda- az iskoláknak kemény, ismert szabályai voltak és kőkemény térítési díjai- kiváltság volt az oktatás, nem kötelezettség.

Nem lettünk gyengébbek, mások lettünk, ahogyan a változó világ is.