Te adnád a leendő sógornőd nevét a kislányodnak?
A férjem testvére nemrég mutatta be itthon az új kedvesét, és elég komolynak ígérkezik köztük a dolog.
A gond csak az, hogy a hölgy neve ugyanaz, mint a mi favorit lánynevünk, amit már több, mint 1 évvel ezelőtt kiválasztottunk. Mindkettőnknek ez a kedvenc lányneve és már annak idején eldöntöttük, hogy ha egyszer lányunk lesz, akkor ezt a nevet szeretnénk neki adni. Idén végre össze is jött a baba, és tegnap derült ki, hogy kislány. A férjem tesója karácsonykor említette nekünk, hogy jövőre ő is fontolgatja az eljegyzést, tehát tényleg úgy néz ki, hogy a párja a leendő sógornőm. Kicsit most meg vagyunk lőve a neve miatt, hogy így merjük-e adni... Ti mit gondoltok, ennek ellenére adnátok a régóta dédelgetett kedvenc lányneveteket a babátoknak?





Simán adnám! :-)
Mi is két néven gondolkozunk, Anna és Lilla.
Annának hívják a férjem nagyiját (bár az ő vezetékneve nem az mint a miénk, meg egyébként sem a nagyiról neveznénk el a gyereket,hanem mert maga a név tetszik nekünk), Lilla pedig a férjem első unokatestvérjének a lánya, tehát a mi lányunkkal 2. unokatestvérek (itt még a vezetéknév is ugyanaz, ráadásul a szomszéd városban laknak)
De ha nekünk ez a 2 név tetszik, akkor ezek közül lesz és kész :-)





Figyi! Teljesen ez van nálunk is! A férjem tesója a párját bemutatta nekünk 2 éve. Rá 1 évre ikrekkel lettem terhes. A Fanni lánynév az egy tinikori befutóm, de Lili, Anna lett az előző két lánykám. Eldöntöttük hogy Fanni Olívia és Péter Zoltán lesz az ikrek neve. ÁM EKKOR JÖTTEK HOZZÁNK A FÉRJEM TESTVÉRÉÉK! S bemutatkozik hogy Sziasztok Horváth Fanni vagyok. Leesett az állunk, de miután elmentek, átbeszéltük mi legyen. ÉS TÁDÁMM A KISÁGYBAN ALSZIK FANNI A LEGKISEBB PICILÁNYOM! Nem lett semmi gond belőle.
Bocsi ha kicsit keszekuszán írtam. Az a lényeg hogy nem vetettük el a Fannit, csak egy nő miatt. Azóta is jó barátnőm Fanni, a férjem testvérének felesége. (Az lett)





Szerintem nyugodtan add.
Én valószínűleg mást választanék, de nekem több is van, ami tetszik. Ha csak 1 db álomnevünk lenne a párommal, akkor emiatt nem mondanék le róla, hogy utána keserű szájízzel mondjuk ki a gyerek nevét, ami nem lett az, amit szerettünk volna.
( Egyébként engem azért zavar, ha egy családban egyforma nevű emberek vannak, mert így pont a lényegi megkülönböztető funkcióját veszti a név. )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!