Nem akartál gyereket, de most már örülsz, hogy van? Idővel megjön az anyai érzés?

Bár még csak 22 vagyok, de én még nem akartam gyereket, amikor terhes lettem, de most nagyon boldogok vagyunk.

8 hós kislány anyukája

Én 19éves vagyok és amikor megtudtam hogy baba lesz egyszerűen imádtam a gondolatot hogy anya leszek....és a kicsi manót aki a pocimban volt!!:)

3,5hós kisfiú anyuja:)

Előző vagyok!!!:)

Igen én fiatal vagyok de nem az a tipikus mai fiatal!!:)

É csak azért mertem bevállalni a bébit mert tudtam hogy mindent meg tudunk neki adni!!!:)))

Én is fiatalabb vagyok nálad (23 leszek jövő hónapban), 19 évesen lettem terhes. Akkor én is úgy éreztem, hogy nem férne bele az életembe egy baba, mert nekem kb. minden nap a buliról szólt, a jövés-menésről, haverokról, stb. De amikor megszületett, nem volt kérdéses, hogy a legjobb döntést hoztam meg. Sokan mondják, hogy azóta csak előnyömre változtam, előrelátóbb lettem, megfontoltabb, bizonyos téren magabiztosabb. Persze megmaradtam olyan kis bolondos leányzónak, de képes lettem megszervezni az életem. Szóval én is úgy érzem, hogy egy nagyon pozitív dolog történt velem.

Viszont ha te úgy vagy vele, hogy tényleg nem akarsz gyereket, akkor nem tudom... Nem ismerek olyan nőt, akit a szülés egy kicsit sem változtatott volna meg, de ettől még kicsit rizikó így bevállalni. És erre sajnos nincs próbaverzió.

Én is a 30-as évek végén járok és most 2 hónapos a lányom. Kicsit későn kezdtem a családi életet, ezen éppen már nem bánkódom, így alakult.

Azért vállaltuk a gyereket, mert az a normális, hogy egy családban legyen gyerek, így teljes az egész.

Szóval 2 hónapos a kislányunk, akire egyébként 3 évet vártunk, mégis 6 hét alatt kikészültem, orvoshoz kellett fordulnom a pánikrohamok és alvászavar miatt. Nem vagyok rá büszke, sőt csalódtam magamban emiatt, de nálam így jött ki a szülés utáni depresszió. Nem taglalom részletesen, de voltak napok, amikor megbántam, és szerettem volna visszacsinálni az egészet. Erre sem vagyok büszke, de utóbb megtudtam, hogy ez nem egyedi, sok nő érez ilyet, vagy hasonlót a fáradság, az aggodalom, a pánik miatt, csak nem beszélnek róla. De ez szerencsére már múlóban van, remélem hamarosan megszabadulok ettől a kórságtól.

Ezzel nem elrettenteni akarlak, csak a saját esetemet írtam le. A lényeg, hogy én sem éreztem ellenálhatatlan vágyat gyermek után, mégis vállaltam. Hogy miért? Mert tudom, hogy 10 év múlva már azt érezném, hogy üres az életem, nincs miért dolgozni, küzdeni, és nagyon sok élménytől, boldogságtól fosztom meg magam, ha nem vállalom. Az pedig, hogy első időszakot így éltem meg, az nem túl szerencsés, de mindenki azzal bíztat, hogy ez általában mindenkinek nehéz, ezen túl kell esni, és utána már vidám az élet.

A felelősségvállaláson nem szabad sokat gondolkodni, mert az tényleg elrettenti az embert. Az anyósóm azt mondta, hogy: "lazábban kislányom, nem kell olyan tragikusan felfogni. " És ebben tökéletesen igaza van. Csak lazán!

Az biztos, hogy egy ideig el lehet felejteni a mindennapos programokat, de lesznek olyan programok, amiket életem végéig emlegetni fogok, pl. az óvodában az anyáknapja, vagy a ballagások...stb. Szerintem ezt nem szabad kihagyni!!!!