Aki azért vállalt gyereket, mert félt, hogy kicsúszik az időből/ család mondogatta, hogy ideje lenne, azok mennyire élvezik az anyaságot?

Nagynéném.

Már az egész család "letett" arról, hogy lesz gyereke, kivéve az anyósát. Na ő addig rágta a fülét, hogy (ahogy nagynéném fogalmazott) belebeszélte a gyereket.

39 évesen szülte meg az unokatestvérem.

Aztán rájött, hogy lehet, hogy a világ összes gyerekétől a falra mászik, de a sajátjai kivételek.

42 évesen szült még egyet, már rásegítéssel, mert a családunk nőtagjai korán klimaxolnak.

Azóta fogja a fejét, hogy tíz évvel korábban elkezdhette volna, és szült volna egy focicsapatot.

Unokatesómnak 35 éves koráig az volt a jelszava, hogy csak az a nő szül, aki másra nem jó. Az anyja sopánkodott is miatta eleget. Akkor, ahogy ez lenni szokott, átkattant nála valami, és hirtelen nagyon akart gyereket, de akkor meg nem jött össze, csak nagyon nehezen. A 40. szülinapja előtt nem sokkal szült.

Nem mondanám, hogy rossz anya, mert nagyon szereti a kislányát, de mindenben az ellentétem. Annyira parázott a szüléstől, hogy kisírta a császárt, pár hónap múlva visszament dolgozni, a szoptatást nem szerette, nagyon hamar fel is adta. Bizonyos tekintetben nagyon nehezére esik a gyerek igényeihez alkalmazkodni, pl. biztosítani neki a nyugodt délutáni alvást vagy az időben történő esti lefekvést. Más szempontból viszont kifejezetten merev, parázós, pl. a hozzátáplálást számomra vicces módon tudományos alapokra helyezte, rettegett a fulladástól, ezért a kislány 2 éves koráig nem kapott darabos ételt, teljesen kiborul, ha a gyerek elesik és megüti magát, ilyesmi.

Mindezek mellett a kislánya az élete értelme, biztos, hogy a szíve mélyén sem csinálná vissza.