Apás szülés: ez zsarolásnak számít szerintetek? Kinek van igaza?
Barátnőmről van szó, és én nyilván elfogult vagyok.
A nagyobb lányuk születésekor bent volt a párja, de elég ambivalensek az érzései, így most nem akar bent lenni.
A barátnőm azonban szeretné, ha lenne mellette egy ismerős arc, így szeretne felkérni egy szülésznőt. Hogy biztonságban érezze magát.
A férje szerint ez zsarolás, mert vagy kifizeti a szülésznőt, vagy akaratával ellentétben bent lesz.
Szerintem apuka ne rinyáljon, azért egy szülésznőnek nem kell egy fél ház árát odaadni. Ha ő nem szeretne bent lenni, ez a legkevesebb, amivel támogathatja a gyereke anyját. Ugyanakkor ha én tudnám, hogy a férjemnek rossz élmény volt már egyszer bent lenni, nem kívánnám tőle semmiképp, hogy bent legyen. De azt elvárnám, hogy egy szülésznőn ne garasoskodjon. Ennyire szerintem tekintettel kell lenni egymás érzéseire.
24+1 hkm
apukánek szerintem üldözési mániája van és zsugori.
teljesen igaza van anyukának, azért szüléskor nagyon kiszolgáltatott az ember, történhetnek vele olyan dolgok amit ő nem szeretne, ezt tudta előtte is, de fájdalmában nem tud tiltakozni. ha van fogadott szülésznője akkor ezt meg tudja vele beszélni vagy ha apuka bent van, tud szólni. de ez csak egy példa.
nekem volt fogadott orvosom és szülésznőm is, emellett a férjem is bent volt és egyikünk se érezte úgy, hogy ez túlzás vagy bármi...
következőnél fogadott szülésznőm lesz és a férjem bejön, orvost nem fogadok
a férj egoista
nem akar bent lenni, mert ő rosszul érezné magát, de a családi kassszából is sajnálja a párjára a pénzt.
érdekes, hogy már van gyereke, mégis ilyen önző maradt..
Ha egy család megteheti, hogy orvost, szülésznőt fogadjon, mert telik rá, akkor nekem azzal semmi bajom. Ha anyuka szeretné, hogy legyen fogadott szülésznő, szíve joga hozzá, nem lehet megszólni érte. Viszont önmagamból kiindulva, én elég nagynak éreztem magam a szüléshez, így nekem nem kellett ismerős arc, ment volna egyedül is!:) Ennek ellenére a párom szeretett volna bent lenni, be is jött, nem is bánta meg, természetesen jól esett, de azt is megértettem volna, ha nem akart volna bent lenni, nem haragudtam volna meg érte és nem fogadtam volna ezért szülésznőt, az is biztos.
Én nem gondolnám, hogy ez zsarolás lenne, viszont a női félnek is meg kéne értenie, hogy ha mondjuk annak a pénznek jobb helye is lenne, akkor valóban költsék inkább a gyerekre, illetve fogadja el, ha a férjnek nem voltak pozitív élmények, amiken átesett. Nem mindenkinek az és ezért nem lehet senkit hibáztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!