Anyukák, ti nem féltek a kialakult helyzet miatt?

De igen félek.Még a tömegebes bevándorlás előtt láttam egy dok.filmet Aleppóról,és őszintén megsajnáltam azokat a muzulmánokat akik harcoltak az ISIS ellen.Borzasztó.

Ugyanakkor az nem állapot ami most itt folyik.Beáramolnak,más a vallásuk,más a felfogásuk,beáramolnak ugyanúgy a radikálisok is.Igen azok akik a keresztény szíriaiakat meg az amerikaiakat,angolokat fejezték le,lőtték le,gyújtották fel.Én ezt nem akarom!

Azt sem,hogy mi oldjuk meg az ő problémájukat.Munkanélküli vagyok,hitelt fizetek,éppen elég nehéz.Az állam nekem segítsen magyar állampolgárnak,ne a menekülteknek.

És akkor nem engedik őket Németbe.Mert Merkel előadja hogy mindenki jöhet,mindenkit befogadnak,aztán most meg meggondolja magát és mi tartóztassuk fel a szíreke,ragadjanak csak itt.Én elköltözök,ha ez így marad...

Végre egy cikk, ahol nem csak az uszítás megy arról, hogy biztosan a bevándorlók elveszik az otthonunkat, megtámadnak (???), betörik a kirakatokat (???) és elveszik a munkánkat.

Magyarország jellemzően tranzitország, a döntő többség tovább szeretne haladni, de nem tud, aminek elsősorban adminisztratív okai vannak.

Anyaként ha bombázott, lerombolt városból kellene indulnom, bizony én is inkább áttenném a gyerekemet a biztonságosnak vélt határon, akár a kerítés túloldalára is- akik itt élünk, ebben nem gondolunk bele.

Hála Istennek, hogy nálunk és a közelünkben nincs háború, nincs fizikai fenyegetés, van mit ennünk és ha háborgunk is az árak és az aktuális politika miatt azért van biztonság, van mit enni, van munkánk, van szociális és egészségügyi háló.

Engem, bennünket más módon is érint az itthon kialakult helyzet és a média/politika által mesterségesen keltett feszültség.

Nekem muszlim férjem van, félvér kisfiam.

Természetesen jó körülmények között élő, tanult, dolgozó, igényes emberek vagyunk. Kulturált otthonunk van.

Férjem vallását gyakorló muszlim, de nem szélsőséges és természetesen én is dolgozó, modern európai nő, családanya vagyok.

Kosztümben járok dolgozni, nem otthon vagyok rabságban csadorban :)

Ehhez képest szomorú és egyre több ismerőstől, vegyes házasságban élőtől hallom, hogy saját honfitársaink (!) bántanak bennünket.

Napi szinten kapom a beszólásokat a budapesti magyar emberektől, amikor a normális, tisztelettudó kisfiamat kézen fogva pl. vásárolunk, sétálunk, közlekedünk, ügyet intézünk.

A napokban a zöldségesnél álltunk sorba, az előttünk lévő a földre köpött (!!!) és fennhangon bevándorlómentes napot kívánt az ott dolgozóknak.

Mélységesen bánt és felháborít.

Ugyanígy beszólnak az utcán, hogy "menjél vissza a**yádba" és hasonló.

Természetesen én Magyarországon született magyar állampolgár vagyok és még a külsőm alapján sem gondolhatja senki, hogy akárcsak dél-európai vagy más kisebbség tagja lennék. A gyermekem kettős állampolgár, az édesapja pedig évek óta uniós tartózkodásra jogosító legális iratokkal van az országban.

Ha apa és fia mennek pl. sportolni, akkor még durvább a helyzet ("nézd már a r..hadt menekülteket/bevándorlókat"- "menjééé má innen, ne vedd el a helyet az én gyerekemtől"- ez pl. egy ismert közparkban, játszótéren).

Aztán még ők vannak felháborodva, amikor szólok (nem emelt hangon), hogy mi a probléma, mindannyian magyarok vagyunk, beszljük a magyar nyelvet, tisztességesen fizetjük az adókat.

Sokkal jobban tartok attól, hogy irányunkban folytatók a verbális bántalmazás- egy ovis kisfiú füle hallatára.

Nem sokat tudunk tenni a kialakult helyzetben, az ilyen nyilvánvaló támadásokat is egy darabig lehet nem tudomásul venni, de a köpködés, gyalázkodás már sok- ezt nem tudom eltűrni én sem. A férjem birkatürelmű, csendes ember- nem szokott visszaszólni, inkább hátat fordít és csendesen azt válaszolja, hogy nem baj, nem számít, n em tudják mit beszélnek (mindezt magyarul nekem).

De nem vagyunk áldozatok mi sem!

Kevesen tudják, hogy aki akar, tud segíteni- kis dolgokkal is.

Fóton a gyermekotthonban (rég kastélyépület, gyermekváros) van egy részleg, ahol olyan rendezetlen státuszú (menekült) gyermekek és fiatalok vannak, akik kísérő nélkül érkeztek hazánkba.

Jellemzően szír, afgán, közel-keleti GYEREKEK.

Borzalmas lehet egy idegen országban és őket kísérő nélkül nem is lehet hová hazaküldeni egy háborús övezetbe. Többségük már attól megtört, hogy elvesztette menet közben a szülőket (meghaltak, elkeveredtek, előre küldték őket, hogy mentsék őket)- szívszorító.

Nekik mi ruhákkal, játékokkal, foglalkoztató füzetekkel, cipővel, édességgel tudunk segíteni.

A neten fent van az elérhetőségük, telefonszámuk- nem kell nagy segélyszervezethez sem zarándokolni pár ruhával, takaróval- elvihetjük mi magunk is és van helye, higgyétek el.

Munka mellett, háztartás és gyereknevelés mellett nehéz időt szakítani más szenvedésére, de felemelő érzés adni, segíteni.

Ettől vagyunk emberek. Hozzájuk képest mindannyian relatíve gazdagok vagyunk- én nem leszek szegényebb azzal - sőt!- ha igyekszem tenni azokért, akik kilátástalan helyzetbe kerültek.

...előzú válaszoló vagyok.

Ismerősök, rokonok élnek Ausztriában (Bécs melletti kistelepülésen) és testvérem Németországban (észak felé, immár ottani állapolgárként).

Egymástól függetlenül azt mesélték nekünk, hogy ott is nehéz helyzet van, jártukban-keltükben látják a menekülteket, látják, hogy pl. az élelmiszersegélyt osztó kocsiknál szinte tömegverekedés alakul ki, a vízért tolakodnak stb.

..és tudjátok ott mit tesznek az emberek?

Nem köpködnek- az osztrák kisfaluban a környékbeliek, szomszédok összefognak és bevásárolnak alapvető dolgokat a menekülteknek, mert azt mondják, hogy bár annyira nem gazdagok, de elnézni nem tudják azt, hogy EMBEREK verekednek vízért (!).

A német kisvárosban élő testvéremék is készülnek, ott a város 200 főt fogad be, a gyermeke ovijába is került szír kisgyermek és bár anyukával nem tudtak szót érteni, mert nem beszélt angolul-németük- a többi szülő is normálisan állt hozzájuk és a gondozók is.

Senki nem ágál az utcákon, hogy mindenféle biológiai fenyegetést jelentenek.

Ennyi a különbség.

Az ausztriai ismerős is "vendégmunkás" a faluban, tehát ottani viszonyok között sem gazdag- de azt mondta, hogy nyugodtabban alszik, mert segít szendvicset készíteni vagy adott 10 eurot, pár használt játékot, ruhát- ennyi tellet és ott a közösség közvetlenül fog össze és segít- így azonnal látják a hasznát, értelmét.

A menekültek nem jókedvükből vannak itt, ezt azért sokan hajlamosak elfelejteni nálunk.

1. és 3. vagyok.

Autóval közlekedünk a fővárosban, de tegnap metrózunk- a város másik végében volt dolgom, a kisfiam pedig még szereti a tömegközlekedést :)

Hallgattam, ahogy az emberek beszélgetnek. Átlagos anyukát faggatott a tini, 15-16 éves lánya arról, hogy kik ezek a menekültek, miért vannak itt, honnan jöttek, mi lesz velük.

A munkától láthatóan megfáradt, zilált idegrendszerű anyuka csak annyit tudott mondani, hogy "mocskos banda", be kell zárni őket és visszaküldeni oda, ahonnan jöttek.

A kislány kérdezte, hogy melyik országból jönnek?

Anyukának fogalma nem volt.

Kislány kérdezi: Afganisztán? Ott háború van?

Anyuka szerint ott sosem volt háború (??) és a bevándorlók (!) onnan is jönnek azért, mert ITT LÁTJÁK A GAZDAGSÁGOT és el akarják venni tőlünk. (anyuka csapzott külseje, kopottas ruhái azért nem arról tanuskodtak, hogy ő a célszemély...)

Szívszorító volt és alig tudtam megállni, hogy ne mondjam a tinilánynak, hogy ott az okostelefon, ne hallgasson az anyjára, olvasson utána (ne a facebookon!).

Körülöttünk volt, aki bólogatott erre a sületlenségre.

Nem a barátok köztből vagy a kék óriásplakátokról kellene tájékozódni.

Nagyon ritkán tömegközlekedek, de rossz volt hallgatni.

Valahol féltem és sajnálom azokat a bevándorolt HONFITÁRSAINKAT (!) akik már évek, évtizedek óta itt élnek, dolgoznak, csak más országban születtek, más rasszú emberek.

Sajnálom a cserediákokat, a közel-keleti vagy afrikai turistákat és minden olyan embert, akit lenéznek TUDATLANSÁGBÓL, a származása miatt, vagy csak mert kishazánkban most ez a divat.

Közelről, személyesen tapasztaltam meg, hogy mennyire bonyolult, nehéz még átlagosnál JOBB körülmények között is eleget tenni a magyar tartózkodási engedély procedúráknak- és ez még csak a lépcső első foka, aztán letelepedés, állampolgárság.

Higgyétek el, a jelenlegi erős jogi szabályozás alapján (asmivel alapjaiban egyet is értek!) az ide beáramló tömegek elenyésző kis töredéke lesz majd VALAMIKOR alkalmas az itt tartózkodásra.

És minden híreszteléssel ellentétben NEM automatikus a letelepedés engedély sem annak a 3. országbeli (nem uniós) állampolgárnak sem, aki magyar házastársat választ vagy magyar állampolgárnak születik a gyermeke.

Nagyon nem.

2-es,3-mas fogadj be akkor néhány családot vagy segítsd őket pénzzel,ha ennyire sajnálod őket.Én is sajnálom,de ettől még veszélyben érzem magam,jogosan!

Lehetsz te akármilyen kiskosztümös értelmiségi (aki azért lenézi a csapzott,szegényes anyukát) de ha nem látod be,hogy nekünk és egész Európának ebből igen nagy baja származhat akkor vak vagy!

Sokat válaszoló 1. és 3. vagyok megint.

A Keleti pályaudvaron többször jártunk a közelmúltban is.

A barátnőm Pest megyében lakik, amikor jön meglátogatni bennünket, elkísérjük, kivisszük kocsival a vonathoz, közben a kisfiam tud vonatokat nézni közelről, ez neki nagy élmény.

Az édesapja is rendszeresen utazik, ugyanis "mocskos bevándorló" létére még ráadásul jelenleg Bécsben dolgozik, oda rendelte ki a cége, így most ingázik hetente vonattal.

Én bizony tanuja voltam annak, hogy a pályaudvar autós parkolók felőli oldalán a kisfiammal azonos korú kisgyerek a hőségriadóban a félárnyákos fal mellett üldögéltek és firkálgattak a betonra.

Rajzoltak, játszottak- pont, mint az én gyerekem tenné, aki egyébként meg is kérdezte, hogy mehet-e ő is rajzolni.

Könyörgöm gyerekek, akik rajzoltak- nem hangosan, nem zavartak senkit.

Láttuk a nem agyoniskolázott, ám bozasztóan frusztrált, fáradt, ugyancsak szomjas, izzad közterest, aki ocsmány módon tett megjegyzéseket a GYEREKEKRE és a RONGÁLÁSRA.

Pár nap múlva döbbentett meg a média által felkapott hír, hogy szabálysértés (?) a közterületi krétarajz.

Ez már olyan alja szint, amire nehéz szavakat találni.

Arra is, hogy a Vízművek ilyenkor a szokásos zacskós vizes hűtőkocsijaival kitelepül rendszerint a forgalmasabb csomópontokra és MINDENKINEK (nekem is, neked is, akár a menekültnek is) ingyen osztják a fél literes, hideg zacskós vizet.

Én bizony láttam, hogy az egyik nagytudású, előítéletes dolgozójuk bizony látványosan nem vett tudomást a sorban álló "külföldi külsejű", barnább emberekről és inkább megkerülve őket nyújtogatta a zacskókat azoknak a fehér járókelőknek, akik nem is biztos, hogy kértek volna.

A jobbérzésű ilyen járókelők elvették a vizet és pár méter múlva odaadták a várakozó menekülteknek.

Én többször álltam sorba és több zacskót kértem- nekem adtak. A férjemen már látványosan átnéztek. Pedig bizony drága ruhában, szép cipőben, drága órával állt meg ott ő is, hogy kérjen és odaadhassa a részét a földön ülő nőknek, gyerekeknek.

A csarnokban pár hete még nagy volt a felfordulás, a falak mellett kupacokban ülgödéltek a hőségben picik, csecsemők, nők is- de komolyan mondom, hogy megalázottan, halkan, rendbontás nélkül.

Múlt héten már senkit nem láttunk- eltűntették őket, nincs ott senki a földön, a külföldiek tényleg utaznak, vonatra várnak. Ennek ellenére direkt erőből vállon taszított egy nyugdíjas idős férfi (elfért volna anélkül is, hogy ilyen agresszív), morgott valamit a külföldiekről- engem talált meg, a mögötten az apja nyakában lovagló gyereket szerencsére nem, a férjem meg 2 méter magas, gondolom gyáva volt kezdeni vele.

Döbbenet.

Nem sztorizok többet- ennyiből talán látszik, hogy bizony létező jelenség most az előítélet, gonoszkodás, ítélkezés.

8. Nem néztem le senkit. Csak megállapítottam azt, hogy éppen azok az emberek RETTEGNEK attól, hogy a menekültek elveszik a GAZDAGSÁGUKAT, fenyegetik a biztonságukat, akik nyilvánvalóan nem rendelkeznek jelentős javakkal.

Ennyi és nem több.

És igen, természetesen segítünk rajtuk (én szociális munkával, tolmácsolással is, mert néha néhány arab szó is tud reményt adni) és igen, tárgyakkal, pénzzel is.

Egyébként így ismeretlenül RAJTAD ÉS A CSALÁDODON is gondolkodás nélkül segítenék, ha a belvíz fenyegetné a házadat vagy az ukrán helyzet elől menekülő lennél.

Őszintén örülök, hogy nem ilyen sors jutott neked és nekem sem.

Nem kell félned, ne aggódj.

Ha segíteni nem tudsz, nem akarsz, szíved joga.

Annyit kérek csak, hogy legalább ne gyűlölködj, ne támadj, mert nem méltó emberhez, senkihez.