Akik csak egy gyereket vállaltak nem bántátok meg utólag?

Szia! 11 éves a fiam, nem bántam meg, hogy nincs tesója. Persze ehhez tudni kell azt is, hogy a saját családom elég rossz volt, hamar árva lettem, és nem vágytam gyerekre sosem, azt gondoltam, csapnivaló anya lennék. Végül „egész tűrhető” lettem, azt hiszem :), de számomra pont az egygyerekes lét a kielégítő, így érzem magunknak teljes családnak a férjemmel, és így tudok gondolkodó ember és nő is lenni. Az egyik legfontosabb szerintem, hogy a szülők ismerjék magukat, tudják, mire alkalmasak, és így jól érezzék magukat – ez esetben teljesen mindegy, hogy egy vagy tíz gyerekük van-e.

Az is segített nálunk a történeten, hogy a férjem családja elég nagy, és jó fejek, rengeteg gyerekkel vagyunk körülvéve, így a gyerekem is folyton társasában lehet, sok szeretetet kap, ugyanakkor alkalmazkodást is tanul. Azt hiszem, ha ez nem lenne, akkor talán élne bennem némi kétely, jó-e neki, hogy „egyke”, így viszont nem. Bár hozzáteszem, magam is egyedül nőttem fel, és úgy látom, nem vagyok antiszociálisabb másoknál. :)