Tényleg finomabbnak kellett volna lennem császár-ügyben?

Lassan már azért kell elnézést kérnie valakinek, mert nem esik a szülés miatt depresszióba? Azért kell extra tapintatosnak lenni mással, hátha őt hiperérzékenyen érinti a császár gondolata, holott még nem is szült?

A könyökömön jön már ki, hogy szinte másról sem hallani, minthogy milyen szülésélményre készülnek a kismamák, majd milyen csalódottak, ha nem a terveik szerint alakul minden. Ha a sok görcsölés helyett a babájukkal foglalkoznának és kicsit lazítanának, talán könnyebben fel tudnák dolgozni az eseményeket. Fel kellene nőni a feladathoz, a gyerekvállalás nem csak a szülésből áll.

Az emberek nem egyformák, így azonos helyzetre teljesen eltérően reagálhatnak. Szerintem nem voltál bántó, sőt, ha más oldalról közelítjük meg, rá is rá lehetne fogni, hogy bántó volt a megnyilvánulása. Hiszen ő a kérdésével már burkoltan azt fejezte ki, hogy a császár egy olyan dolog, ami miatt az anyának szarul kellene éreznie magát.

Minden csak nézőpont kérdése:)

Én mondjuk a helyedben (ha egyébként kedvelném az illetőt), akkor leülnék vele beszélni. Megmondanám, hogy sajnálom, ha megbántottam, nem volt szándékos, de gondolkodjon el arról, hogy az ő kérdése is pont ugyanolyan bántó lehetne egyesek számára. Aztán megpróbálnám vele megértetni, hogy egy anya nem attól lesz jó vagy rossz, hogy hogyan jött ki belőle a gyermeke. Ha császárra kerül a sor, hát ez van. Nem sajnálkozni kell, hanem örülni, hogy tart már ott az orvostudomány, hogy ilyen esetben nem hal meg a gyerek az anyjával együtt, hanem egy rutin műtéttel mindketten boldogan élhetnek.