Miért megy jobban a segélyből élőknek?

Nem tudom, melyik országban éltek, de nemrég beszélgettem egy angol nővel, aki mesélte, hogy náluk vannak olyan települések, ahol az emberek többsége generációk óta segélyből él. Mivel ebből elég jól elvannak, és erre szocializálódtak, eszük ágában sincs dolgozni menni.

Ugyanakkor bevándorlók dolgoznak helyettük, akiknek az ottani kereset a saját országukénál sokkal jobbnak számít. Fura helyzet.

A másik fele, amit már itt írtak neked, hogy lehet „cifra nyomorban” is élni. Ha nincs villany, kaja, de van tablet meg új kocsi, az ez. Ehhez nem is kell olyan messzire menni, itt Magyarországon is sokan vannak, akik inkább nem esznek, de hitelre megveszik a plazmatévét, mert az kell. (Nekem már az is fura, hogy mennyien sírnak, hogy nincs pénzü, mégis tele az ország többmilliós autókkal. :))

"(Nekem már az is fura, hogy mennyien sírnak, hogy nincs pénzü, mégis tele az ország többmilliós autókkal. :))"

és a csanában is teltház van, mindegyikben és még jövőre is telítettek..

Hát igen, a „kemény munkával” célt érés… Tudod nekem már jócskán felnőtt fejjel kellett rájönnöm, hogy nem csak az az egy „út” van, amire engem nevelt a családom (mondjuk a „polgári” gondolkodás, a munkával előre jutás, megfontoltság stb.). Volt egy pasim régebben, akinek a családja számomra egészen érdekes módon tudott „felelőtlenül” élni a világban. Na nem segélyből tengették az életüket, a szülők dolgoztak, de nem a klasszikus 8-tól 5-ig módon, hanem kötetlen munkaidőben, az anya, mikor a gyerekek kicsik voltak simán elment 3 hónap szabadságra, hogy a gyerekekkel legyen a nyári szünetben. Mivel a nagyszülők jómódúak voltak viszonylag, szép helyen volt lakásuk, és mindenük megvolt, amire vágytak, az unokák (a pasim és tesói) művészek lettek, totál hektikus munkákkal, sosem tudták, mikor jön a következő bevételük, de nem is gyűjtögettek (hisz annyit nem kerestek), mégis mindig megoldódott valahogy az életük, meglett annyi, amennyi kellett.

Engem ez baromira frusztrált, nem értettem, hogy lehet úgy élni, hogy nem látod előre egy hónapra sem, hogy miből fizeted ki majd a számláidat.

Aztán rájöttem, hogy ez szemlélet kérdése. Nekem az jön a családból, hogy tudni kell, mi lesz, tervezni kell, nekik nem – és ők ezt el tudták fogadni, hittek abban, ami a tapasztalatuk is volt, hogy úgyis lesz valahogy.

És bevallom, sokkal lazábbak voltak nálam. Egyszer megkérdezték, miért gondolom én azt, hogy ha az ember mondjuk alkalmazott egy cégnél, akkor nem lehet, hogy holnap kirúgják, miért gondolom azt biztosabbnak, mint azt, hogy ha jól csinálja valaki, amit csinál, akkor kap majd másik megbízást.

És ez valóban elgondolkodtató.

A segélyből élők is abba nőnek bele, hogy mindig lesz „valahogy”, és nem kell ezen parázni, viszont azt gondolják nyilván, hogy nekik is „jár” a jó cucc, a tablet, az akármi – ezért ezekre költenek, a többi meg majd megoldódik úgyis, ahogy évtizedek óta megoldódott (kölcsönkérünk, kisírjuk a támogatást az államtól, bármi módon).

És ebből a szemszögből valóban lúzerek lehetünk mi, „rendes polgárok”, akik szétgürizik magukat, beosztogatják a pénzüket, még a gyerekük jövője miatt is aggódnak folyton…

Van egy mókás film, angolul Idiocracy a címe, arról szól, hogy a hülyék lepik el a földet, mert az értelmesebbek folyton aggódnak valami miatt, tervezgetnek, így nem születik elég gyerekük, ellenben a nem túl okosakkal, akik élik az életet, verik az asszonyt, gyártják a gyerekeket. Egy nem zseni csávót véletlenül hibernálnak, és akkor ébred fel, amikor már ezek az emberek uralják a földet. Buta egy film, de maga az alapsztori nagyon elgondolkodtató.

Mondhatjuk, hogy szörnyű jövőkép, de kik vagyunk mi, hogy eldöntsük, vajon ez vagy sem az evolúció célja? Talán az emberiségnek ki kell irtania önmagát, és ehhez az kell, hogy a kevésbé zsenik kerekedjenek felül. :)