Úgy érzem, el tudom képzelni, milyen anyának lenni. Vagy tényleg csak "élesben" tudom majd meg? Már 3 éve várok rá.

Persze, nyilván élesben másmilyen lesz, mert szülés után már a pici diktál és esetleg más vágányra tereli azokat az elképzeléseidet, amik terhesség előtt kialakultak benned, de én azt mondom, hogy lehetetlen nincs. Bármiről is legyen szó, ha igazán szeretnéd, akkor véghez tudod vinni. És ha úgy érzed, hogy itt az ideje anyának lenni, hát akkor sok szerencsét és hajrá! :)

Én is így voltam 2 vetélés után(amikor persze mindenki más terhes maradt):én mindent tudok,mindent jobban fogok tenni.Amikor császároztak,amikor fáradt voltam,nem volt tejem,türelmem.....sokszor sírtam tesómnak a telefonban,hogy szar anya vagyok.Ha most lennék terhes nem képzelődék arról én milyen szuper anya leszek.Ezt csak akkor tudja meg 1 nő,ha már benne van.Most már megbocsájtom magamnak,hogy nem vagyok robot,csak 1 ember,aki megadja a gyerekének,amit tud és nem akar másokra hasonlítani.Engem kifejezetten idegesítenek a csodásan szülő-mamajógás-szuperfejlesztős-évekig szoptató ...szupermamik.

Én 2 évet vártam és így éreztem mint Te. Persze teljesen más és sokmindent el se tudtam képzelni, de egy biztos, hogy magambizosan teszem a dolgom, amit jónak látok. Nem voltam depis, sírós, bizonytalan a szülés után, mert tudtam, hogy erre készültem már évek óta és nem vesztehógetek el ilyenekkel egy percet sem. Persze én is szoktan fáradt és türelmetlen lenni, de rajtam sosem tört ki a frász, hogy nem merem fürdetni, mit adjak, enni, miért sír, stb. Szerintem ha egyből terhes lettem volna, akkor hisztisebb lennék, de így megértem rá, még ha másnak is képzeltem volna. Szívből drukkolok, hogy nagyon hamar meglásd te is!!

Egészen más elképzelni, mint gyakorlatban benne lenni. Mi is sokáig vártunk a babára, én sokat keseregtem a babavárás időszakában, féltem, hogy nem jön össze..hát nem is jött..aztán mikor orvosi segítséggel terhes maradtam, akkor meg attól, hogy Istenem, csak sikerüljön kihordani. Ezek az én paráim voltak, amiket így utólag nem is értek..bezzeg attól sosem tartottam, hogy nem leszek jó Anya, mármint az én Picimnek jó Anya. Konkréten sosem gondolkodtam azon, hogy milyen lesz majd, vagy ekkor és akkor mit fogok tenni. Csak a szülésig gondolkodtam, de utána tovább egy percet sem és minden jött magától: csodás szülésem volt, mert készültünk rá a fiammal és szépnek akartam megélni és ez az élmény akkora bizalommal töltött el, hogy az utána levő dolgok is mentek mint a karikacsapás. Most már nem pici, 1 hónap múlva 2 éves, most aztán próbára tesz.