Ti ezt nem szoktátok megbeszélni már a kapcsolat elején?

Köszönöm a válaszaitokat!

Igen, valóban mások vagyunk, nálunk fontos volt az őszinteség. Ismertük már egymást egy rövid ideje, mikor randizni kezdtünk. Mindkettőnknek problémája volt az őszinteséggel az előző kapcsolatokban (mi őszinték voltunk, csak az exek nem..) és azzal kezdtük, hogy mindig őszinték leszünk egymáshoz, ehhez pedig azóta is tartjuk magunkat. Nem tartogatunk magunkban semmilyen problémát.

Az házasságot és gyereket pedig nem úgy hoztuk szóba, hogy akkor milyen színű lesz a szalvétagyűrű...

Egyszerűen szóba került valahogy és beszélgettünk róla. Szeretnénk-e házasságot, gyereket.. Gyereket házasságon belül, kb 28-30 éves korom körül. Mindenképpen szeretnék kettőt, mert nem szeretném ha egyke lenne, stb. Innentől kezdve a házasság és eljegyzés témát különösebben szóba sem hozom, ő szokta pedzegetni.

Az elképzeléseit ő is elmondta és szerencsére ugyanúgy vélekedünk ezekről a dolgokról.

Felnőtt emberként úgy gondolom, hogy ezt meg kell tudni beszélni és mivel számomra fontos a gyerek, ezért ez igenis egy fontos téma. Nem fogok lemondani a gyerekről senki kedvéért. Ez sokkal nehezebb akkor ha már szeretem az adott illetőt, így elkerülöm a helyzetet és még az elején tisztázom.

Mivel mi megbeszéltük, hogy őszinték leszünk, a rövid ismeretség után úgy éreztem bízhatok benne, ezért elhittem neki, amit mond és ő is nekem, amit mondtam.

Szomorúnak tartom ha egy felnőtt ember hazudik ebben a kérdésben csak azért, hogy ágyba vigyen valakit, amjd komoly kapcsolatot alakítson ki, miközben a nézeteik eltérnek.

Nos erre az utóbbi 2 kommentre válaszolva..

Elég jó emberismerők vagyunk, ha nagyon kétes lett volna a dolog, akkor nem is kezdünk egymással (mint írtam, ismertük egymást már egy rövid ideje). 16 éves korom óta nem volt olyan kapcsolatom ami 2 hétig tartott volna, abból már rég kinőttem én is és a párom is.

Ha meg azt mondja, hogy akar gyereket, majd 5 évig húzza az agyam, mert hát mégse tőlem akar.. Hát mondjuk a párom nem húzta volna. Fél-1 év alatt eldől, hogy merre haladunk tovább és ha nem engem akar a gyerekei anyjának akkor véget is vet neki, ahogy én is.

Persze mondom, ehhez kellett az hogy tisztáztuk az elején, hogy őszinték leszünk egymáshoz és mikor erről beszéltünk, akkor hittem neki és feltételeztem, hogy ha azt mondja, hogy gyereket akar (csak nem tőlem), akkor nem húzzuk egymás idejét.

Ha meg 5 évig együtt van az ember valakivel, majd kiderül hogy hát tőled nem akarok... Hát biztos tök jó kapcsolat lehetett, ha a nő/férfi észre sem vette.

Szóval nálunk igenis komoly volt a dolog, pláne, hogy már kiforrott személyiségünk volt/van mindkettőnknek.

Tanulunk, dolgozunk, szülőktől külön élük 18 éves korunk óta. Sok felé jártunk, sok mindent csináltunk, nem naiv kölykök vagyunk, mint ahogy az érződik a megfogalmazásodból. (utolsó előtti)

Ne forgasd ki a szavaimat. Természetesen nem kérem rajta számon ha szakít velem, ahogy én sem vele. Nem örök hűséget fogadtunk egymásnak a 2. randin hanem őszinteséget. És amint úgy érezzük, hogy nem egymással akarunk házasságot kötni, nem egymástól akarunk gyereket, véget vetünk az egésznek és nem bsszuk át a másikat.

Ami a gyerek kérdést illeti.. MErt csak természetes, hagyományos úton lehet gyerek az embernek? Szeretnénk gyereket, ez a lényeg. Borzasztóan fájna, ha nem lehetne saját gyerekem (értsd: én lennék a meddő), de ezt is megbeszéltük. Nem zárkózunk el az lombik, illetve örökbefogadás gondolatától, tehát ha nem lehetne természetes úton gyerekünk, akkor megoldanánk máshogy.

Szóval szerinted komolytalan ilyesmiről beszélni.. Szerintem meg egy 22-23 éves ember már van annyira felnőtt, hogy tudja mit akar az élettől, képes kommunikálni, és el tudja mondani a gondolatait a másiknak.

Abban igazad van, tévedhetek, lehet, hogy sokkal kevesebb a kiforrt személyiségű, már alapjaiban nem túl sokat változó huszonéves, mint azt én gondoltam.

Minden bizonnyal te is ezek közé tartoztál 22 évesen.