Régebben tényleg "nem volt divat" a szülőknek tudni a gyerek születési adatait, csecsemő-és kisgyerekkori fejlődésének állomásait?
25 éves vagyok, egyetlen gyerek. Ki kellett töltenem egy kérdőívet, amelyben ehhez hasonló kérdések vannak: Milyen súllyal, mekkora fejkörfogattal stb. születtem, a kiírt időponthoz képest mikor; mennyi idősen mondtam ki az első szavakat, mik voltak azok; XY dolgot csináltam-e, ha igen, hány évesen; stb.
A nagy részére anyukám nem tud válaszolni. Nem tudja, hány órakor születtem, hány hétre, az első szóra én pontosan emlékszem, ő nem; nem tudja, mikor kezdtem járni, mit játszottam, milyen gyerekbetegségeim voltak; milyen oltásokat kaptam. Anyukám azt mondta, hogy ezen ne csodálkozzak, ő nem érti, hogy miből feltételezik, hogy egy anyuka erre emlékszik, mivel 20-25 évvel ezelőtt "nem volt divat" ezzel foglalkozni, ezt megjegyezni, hogy hány órakor született a gyerek. Néhány dologról homályos emlékek alapján tud információt adni, pl. a beszéd: "hát az biztos, hogy két évesen már verset szavaltál de ki emlékszik már arra amikor megszólaltál". Vagy a járás: "Nem értem, miért kéne ezt észben tartani. Egyszer kint álltam a konyhában és egyszer csak kijöttél. Hogy mikor? Mit tudom én!" A "mit tudom én" válasz volt a leggyakoribb, amikor felolvastam a kérdőívet. Körülbelüli adatokat sem tudott megadni, ellenben felháborodott, hogy miért kérdeznek ilyen hülyeségeket, hiszen ennyi év elteltével senki sem emlékszik ilyenekre.
A velem egy idős ismerőseimmel beszélgettem erről és ők pl. tudják, hogy hány órakor születtek vagy hogyan kezdtek el járni, mert elmesélték nekik -> tehát a szülők erre emlékeznek. Ha akkoriban ez "nem volt szokás", akkor ők hogyhogy számon tartják?
Félreértés ne essék, nem bírálni akarom anyukámat vagy ítélkezni felette emiatt. És nem is ez a legnagyobb problémám az életben, mielőtt ilyen választ kapnék. Csak furcsa volt hirtelen rájönni, hogy kb. semmire nem emlékszik, ami kisgyerekkoromban történt, míg sok velem egykorú szülei meg emlékeznek. Egyszerűen érdekel.
Lehet ebben valami, hogy akkor még nem tartották ezt fontosnak? Manapság hallom, hogy a szülők a gyerek első kakilását meg első hajvágását, első fog kibújását stb. is rögzítik babanaplóban meg fityfenében, ezt megvallom némiképpen túlzásnak érzem. De bizonyos alap információkra mindenki emlékszik a gyerekéről, anélkül, hogy direkt "betanulta" volna, nem?
Anyám eléggé képben volt, gyakran emlegette is a fejlődési állomásokat.
Aztán gyerekem született, anyám egy mozgásfejlődési állomásnál erősködött, hogy az bizony 9 hónaposan volt. Apám szerint nem. Kiskönyv elő, apámnak volt igaza. Tény, hogy ott 1-2 hónap tévedés volt.
De, hogy mást mondjak: egy éve szültem, a kitolási szakaszra már olyan fáradt voltam, hogy fél percekre elaludtam közben. Megmaradt, hogy amikor végre kipecázták a gyereket, felnézett a doki a faliórára és mondta, hogy öt óra öt perc.
Néhány hónappal később néztem a zárójelentését: 5:15
Innentől fogalmam sincs, hogy én emlékszem rosszul vagy az adminisztrátor volt hanyag a kórházban. A férjem ott volt velem, neki halványlila fingja nincs, hogy mikor született (óra/perc), szerinte az orvos nem is mondta ki az időpontot. Nála sem nemtörődömségről van szó, egyszerűen ott rám és a gyerekre fókuszált, nem a "száraz" adatokra. Plusz ő is nagyon fáradt volt, gondolom emiatt kicsit beszűkült már hajnalra.
Oltásokkal kapcsolatban annyit tudnék mondani, hogy szerintem azt illik tudni, hogy milyen életkorban mi ellen oltják a gyereket, illetve ha valamelyiket nem kapta meg mégsem, akkor melyik volt az és mi miatt nem kapta meg. Legalább az utóbbit.
Amikor felvettek egyetemre, a gyakorlatok miatt rákérdeztek a hepatitis B oltásra, hogy nézzünk utána, biztosan megkaptuk-e, mert ha nem, akkor be kell adatni. Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le:
- Anya, ugye én kaptam hepatitis B oltást?
- Mit tudom én
- Elvileg kötelező.
- Akkor biztos. Kaptál oltásokat.
- Oltás elég sok van. De ha mindet megkaptam, akkor a hepának is benne kellett lennie.
- Biztos...
- Megkaptam minden kötelező oltást?
- Mit tudom én!
A kérdőívben olyan volt, hogy gyermekkori oltásokat követően tapasztaltunk-e bármilyen furcsa mellékhatást, következményeket. A 3 éves oltásom az első, amire emlékszem, még azt is tudom hogy milyen ruha volt rajtam és hogy kiakadtam mert anyukám azt hazudta, hogy boltba megyünk és nekem csak akkor esett le a dolog, amikor lefogtak az orvosiban hogy beoltsanak. Pedig gyanút foghattam volna a ,,szép ruháról". :D Utána úgy fájt a lábam, hogy a lépcsőn nem tudtam lemenni és elestem. Ezt elmeséltem anyunak de ő nem emlékszik rá. Az elsős oltásomra is emlékszem, akkor sem bírtam járni de anyunak ez is totál homály. A hepa B-t 14 évesen adják, utána berémlett hogy ennyi idősen egyetlen oltást kaptunk, tehát annak kellett a hepatitisnek lennie. Később a nyilvántartásból kiderült, hogy valóban. Anyukám állítja, hogy nyolcadikban nem is volt oltás de én még arra is emlékszem, hogy a fehér pólóm átvérzett mert rosszul rakták oda a vattát és hogy épp infó óránk volt utána.
De pl. arra sem emlékszik, hogy volt iskolaérettségi felmérés, pedig oda külön időpontban kellett vinni, nem ovi idejében volt. Voltaképpen elég sok mindent totál homály fed ilyen dolgokat tekintve. Lehet hogy alapból nem tudja megjegyezni de az is lehet, hogy nem izgatta. Anno a nevelési tanácsadóból is duzzogva vonult ki, amikor megkérdezték tőle, hogy a gyerek hamarabb tanult-e meg számolni mint járni vagy fordítva? Pedig akkor csak 4 éves voltam, tehát nem 25 év távlatából kellett visszaemlékeznie. Meg hogy mit szokott játszani, ezen is kiakadt, hogy ő honnan tudja.
Mint írtam, nincs gyerekem és nem is vagyok gyerekkompatibilis ember, ennélfogva tényleg fogalmam sincs, hogy a szülők között milyen dolgok számon tartása általános, esetleg elvárt. Ha anyukám azt mondja, hogy ő ezt nem tudta megjegyezni, nem foglalkozott vele, nem érdekelte, stb. akkor nem teszem fel ezt a kérdést. De ez az indok, hogy "akkoriban ez senkit nem érdekelt" "nem volt divat" nekem akkor is érdekes.
Szerintem túl sokat vársz el.
Ha ma kérdezném édesanyámat, semmire se tudna a fentiek közül felelni, pedig számomra a világ legjobb anyukája.
Ilyen kérdőívet nekünk még általános iskolában töltettek ki, akkor még főbb adatokat tudta (súly, hossz, hányadik hétre, szülés lefolyása, óra-perc). A kisgyerekkori oltásokat csak a kiskönyvből tudja ő is, én is (de azt igen, és ennyi kell: hogy megkaptam, ami kötelező volt).
Azokra az oltásokra, amiket már az iskola szervezésében adtak, még ÉN se emlékszem mind, annak idején még szülői aláírást se kértek, hogy oltatható-e a gyerek (csak a fizetősökről kérdezték meg a gondviselőt).
Arra mondjuk pont emlékszek, hogy hepatitis ellen minket még nem oltottak, még az is új számomra, hogy már kötelező.
Féltem, hogy a kérdés elmegy abba az irányba, hogy mindenáron bele akarok kötni az anyámba. :/
Nem véletlenül írtam ki, hogy nem megítélni akarom vagy bírálni, vagy netalán értékelni hogy mennyire jó anya ha valaki esetleg ilyet feltételezne. Nem az én tisztem ezt megítélni, netalán kritizálni. Pláne, hogy ez a fogalom eléggé relatív tud lenni.
A gyerek minden mozdulatának babanaplóban való rögzítéséről is írtam, hogy szerintem túlzás, nem is ilyenekről szólt a kérdés. Egy csomó adatot feleslegesen jegyeznek meg/fel a szülők, míg mások alap dolgokat sem tartanak fontosnak. Nekem inkább ez a ,,leszarom" hozzáállás volt érdekes, meg a felháborodás, hogy honnan kellene tudnia, hogy a gyerek mikor mit csinált, emiatt kérdeztem rá, hogy mennyire általános.
Mindenesetre köszönöm a válaszokat, azért ahogy nézem, elégé eltérő dolgok vannak ilyen téren, hogy ki milyen infókat tart alapnak, miket feleslegesnek. Többedik gyereknél meg gondolom egyre nehezebb lehet megjegyezni, hogy melyik adat melyik gyereké.
Az enyém is ilyen nemtörődöm. Nem tudta megmondani sem azt, hány órakor születettem, sem a pontosabb adatokat. Persze mivel van kis könyvem, abban benne volt.
A gyerekkoromról sem tudna konkrétumokat, ilyen, hogy első szó, vagy eltett első hajtincs.
Lehet bátyámmal jobban képben van, elvégre ő volt nekik a csoda, hisz p*ccsel a lába között született.
Én mindent vezetni fogok a gyermekemmel. Nem azért, hogy majd tudjak a kérdéseire felelni, hanem mert nekem is jó lesz visszaemlékezni, amikor nagyobb lesz. :) Pl. gyűjtöm majd az aranyköpést, stb.
Húgom 7 évvel született utánam, de több mindenre emlékszem baba- és pici korából, mint a szüleim.
*születtem
amúgy 26 éves vagyok. Szerintem már neked is kellett legyen, kérdező, kis könyved, mert a férjemnek is van, pedig 5-tel idősebb nálam. Abban benne van a születési súly, méret.
Én 28 éves vagyok, és anyukám emlékszik ezekre, sőt, volt babanaplónk is, öcsémnek is, meg nekem is. De a nagy részét anyu amúgy is tudja fejből, csak a születésünk óráját szokta összekeverni, de amúgy is meg lehet nézni a naplóban, hogy melyik az öcsémé, és melyik az enyém.
Sőt, a babakori fényképalbumomban benne van az első levágott hajtincsem is, meg a kórházi karszalagom, meg ilyenek. Szóval csupa olyan dolog, amit manapság is eltesznek, meg feljegyeznek a szülők, ezek akkor is megvoltak. És amúgy meg manapság is van olyan, aki nem ír fel ilyeneket. Én pl. nem írtam fel, ennek ellenére tudom, hogy hány órakor született a fiam, meg eltettem a karszalagját, meg levágott haját, meg ilyesmiket. Viszont azt nem tudnám megmondani, hogy mennyi idősen kezdett el járni, csak azt, hogy olyan egy éves kora KÖRÜL. De hogy pontosan mikor, azt nem tudom. Azt meg pláne nem tudom, hogy mikortól tudott mászni, megfordulni, ülni, meg ilyenek. Ha kérdezik valahol, mindig azt mondom, hogy akkor, amikor a többi baba is szokta ezeket csinálni, mert ha le lett volna maradva, akkor arra emlékeznék. Éppen ezért emlékszem arra is, hogy beszélni például későn kezdett, kétéves kora után, és a fogai is későn jöttek ki, egyévesen bújt ki az első. Szóval az ilyet, amiben eltérés van az átlaghoz képest, azt tudom, amit meg nem tudok, azt azért nem tudom, mert ugyanakkor csinálta ő is, mint a többi baba. Lehet, hogy anyukád is így van ezekkel.
18-as, épp az ilyen eltérésekre kérdeztem rá én is (meg a kérdőív, ami ilyen szempontból nem az első az életünkben). Az adatokat csak oda kell beírni, ahol eltérést tapasztalt, pl. Időben kezdett a gyermek beszélni? (húzd alá:) korábban/időben/későn ; ha az "időben"-től eltér, akkor kb. mikor? és évet kér, pl. 2 éves kora körül.
A megszokottat valóban nem "szükséges" megjegyezni, de a mi esetünkben a megszokottól eltérő infó sincs meg. Vagy lehet hogy nálam az volt a megszokott és amiatt nem tűnt fel. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!