Volt már valaki ilyen helyzetben? Nagyon el vagyok keseredve.

Hosszú lesz, szóval bocsi.

2010-ben ismerkedtem meg a férjemmel, majd egy évvel később „becsúszott” egy baba – ő a ma már 3,5 éves lányunk.

Anyósomékkal nem jó a kapcsolatom (a páromnak sem), éltünk velük együtt, de inkább albérletbe mentünk, mert anyósom egyenesen gyűlöl engem, és úgy gondolja, csak azért lettem terhes, hogy a kisfiát megfogjam (ez nem igaz). Végül hazaköltöztünk a szüleim házába, ami javarészt üresen áll, csak néha vannak itthon. Ezt ők maguk ajánlották fel, hogy ne kelljen albérletet fizetnünk.

Ekkor négy hónapos volt a lányom, de a helyzet azóta egyre rosszabb. Havonta egyszer meglátogatjuk anyósékat (230 kilométer, hála az égnek), de apukámat műtötték két éve, és az akkor még ritka (havi egyszeri) italozgatása ma már mindennapossá vált, ráadásul egyre többet van itthon a munkája miatt. esténként hazajön, elmegy a kocsmába, egy felestől a padlóra kerül, és utána vagy kötözködik, vagy hülyeségeket beszél. Úgy gondolom, ez nem a legjobb környezet egy kisgyereknek, ezért szeretnénk elköltözni – erre a helyzetre amúgy is majdnem ráment a házasságunk.

Anyu az a típus, aki, ha távol élek tőle, elfogadja és bátorítja a döntéseimet, de egy fedél alatt élve, amikor csak itthon van, kiveszi a kezemből a lányom nevelését, és folyton kioktat, lehord a gyerek előtt, stb.

Nagyon megbántam ezt a hazaköltözést, és semmit sem szeretnék jobban, mint eltűnni innen családostul, azonban novemberben megszűnt a munkahelyem, és azóta sem sikerült olyat találnom, ami megfelelő lenne – értsd 8 órás, reggel 8-tól délután 4-ig, hogy tudjam vinni-hozni a gyereket az oviból. Jelenleg abból van pénzem, hogy a neten árulok ruhákat, játékokat ill. az itteni piacra is kijárok hetente egyszer a lányom kinőtt ruháival. ebből kb. olyan 40-50ezer jön össze havonta, ami messze nem elég, de a semminél még mindig jobb. Ráadásul a párom folyamatosan biztat, hogy vállaljunk még egy babát, amint sikerült innen elköltözni.

Én is nagyon szeretném, de félek, a saját ház/albérlet mellett nem fogjuk majd bírni.

Még ez is függő vita, hogy vegyünk-e egy házat - 2 milliós megtakarításunk van, hitelt nem akarunk felvenni. Errefelé nagyon jó házakat lehet venni akár ennyi pénzből is, de még legalább ugyanennyi kéne majd a felújításra/rendbehozásra is. A párom azt mondja, ha megvan a saját ház, akkor akár már egyenként hordja haza a téglákat a rendbehozáshoz, csak menjünk…

A másik variáció, hogy kibérelünk egy kertes házat, mondván, hogy ha anyuval vagy apuval történik valami, egyedül úgysem tudják fenntartani majd ezt a nagy családi házat.

Volt már valaki ilyen helyzetben, mint én? Jelenleg minden olyan kilátástalannak tűnik, egyre feszültebb és elkeseredettebb vagyok. Szeretnék eltűnni innen a családommal, hogy normális, egészséges környezetben nevelhessem a lányom, úgy, ahogy én jónak látom, de félek, hogy ez sosem fog sikerülni. :(