Csak számomra olyan meglepő, hogy aki régóta vár babára, mégsem fogadná el, ha beteg?

Mert a beteg gyermek teher, ha tudja előre az ember, hogy az lesz, nem vállalja. Nem véletlenül vetetik el a Down kóros babák több mint 90%-át.

Megint más, ha szüléskor, vagy később derül ki, akkor már nincs mit tenni.

Ha választhatnék: sérült gyerek vagy gyermektelenül élni, inkább az utóbbi. Vagy fogadok örökbe. De azért, mert X éve várok rá, nem tartanám meg betegen. Egyrészt, mert neki sem jó, meg nekünk sem. Mi lesz vele, ha meghalunk? Erre is kell gondolni.

Én soha nem vállalnék beteg babát. Akármennyit vártam is rá. Kicsit én is meghalnék belül, de nem. Vállalnék végtaghiányos gyereket (de pl nem olyat akinek minden végtagja hiáynzik), de mentálisan sérültet, vagy olyat aki biztos hogy nem érné meg a felnőttkort nem. Éppen ezért pl Down szindrómás babát sem. Én roppant önző dolognak tartk beteg babát megszülni. A szülőknek megvan az elégtétel, hogy ők "jól" döntöttek, nem vettek el egy életet, lehet öntömjénezni magukat. A gyerek meg él ahogy tud. Amíg gyerek, és a szülők élnek, addig nincs is gond, mert persze a szülő szereti, de utána mi van? Jobb esetben van egészséges testvér, akinek szétcseszem az életét, az én halálom után meg nyakán marad a beteg testvér, rosszabb esetben bevonulhat egy otthonba. Szép kilátások. És senki ne jöjjön a propagandafilmes down-osokkal, akik ellátják magukat, mert ez az elenyésző kissebbség. És az az önnyugtató szöveg is hülyeség, hogy Isten azért ad ilyen babát, mert valamit tanítani akar. Sajnos ilyen az élet. Szerencsejáték, és van hogy rossz számot húzunk. Én előre tudva, sosem kárhoztatnék senkit ilyen életre, és a családom sem tenném tönkre.

És mielőtt megkérdeznétek, természetes, hogyha szülés közben vagy később történne baj, amitől sérült lenne, én ugyanúgy szeretném, ahogy azt a babát is akit elvetetnék, ha tudnám hogy beteg lesz, de ott a kezemben van a döntés. Abban az esetben ha nem tudnék róla akkor csak rettentően sajnálnám a gyerekem, hogy így kell élnie.

Én sem vállalnék beteg gyereket, inkább örökbe fogadnék.

Hiába vágynék évek óta babára, ha beteg lenne, nem tartanám meg.

A környékünkön lakik egy család, a gyerekük kb 8-10 éves lehet, nem tudom milyen értelmi szinten van, de csak fekszik a babakocsiban mozdulatlanul és folyik a nyála. Én ezt nem tudnám csinálni és nem is akarnám. 0-24-ben vele lenni, etetni, tisztába tenni, nem tudnék menni többé dolgozni sem, ha a szülők meghalnak mi lesz vele? Ha véletlenül összejön egy kistesó, akkor neki is tegyük tönkre az életét, hogy majd neki kelljen róla gondoskodnia?

Persze ha kisebb betegsége van, pl a nyúlszáj, amit is sokan említettek, az simán vállalható. De egy egész életet kitöltő gondoskodás, azt nem vállalnám.

Nem vállalnék én sem. Nekünk nagyon gyorsan összejött mindhárom gyerekünk, és hálistennek mind egészséges,de ha beteg lett volna bármelyik is, nem hinném, hogy megtartottam volna. Igen, könnyű ezt így leírni és megint más megélni a helyzetet, de ésszel így döntenék, és a férjem is. Leírták páran, hogy miért- osztom a vélmenyüket, pontosan úgy gondolom én is, ahogy pl a 12-es leírta.

EGyébként mikor a középső gyerekem született, egy anyukának down-os lett a babája, már másnap hazament és otthagyta..... Szörnyű ezt kimondani, de inkább meg se született volna szegényke. Sokszor eszembe jut, vajon milyen élete lehet? Van- e valaki, aki szereti? Nagyon sajnáltuk őt már a kórházban is, mert mindig ott volt a megörzőben, hiába sírdogált ott egyedül. Ha volt idejük a csecsemősöknek dajkálták is- de úgy igazán ellátta őt mindenki és ment a dolgára. Ő meg ott pihegett egyedül egész nap. :(

Mégis mit értesz azon, hogy "beteg"? Te hol húzod meg a határt? Olyan, aki segítség nélkül lélegezni sem tud, és a cuki, barátságos, viszonylag jól elfogadott (ha éppen szerencséje van, mert minden más rendben) Down-baba között valahol? Bármilyen lehet. Egy embernek azért nem mindegy, milyen az életminőség, amit adhatsz neki, ez is szempont.

Tudod, mindenkinek más a teherbíró képessége.

"ha már ennyi ideje várok rá, akkor legyen tökéletes"- szó sincs tökéletességről, legalábbis az én esetemben. Amennyire csak lehetséges, boldog életet akarok a gyerekemnek, nyilván akkor van több esélye rá, ha egészséges.

"Csináltattunk szűréseket, de max. azért, hogy időben felkészüljünk, ha speciális dolgokra lenne szüksége, mert beteg, de el nem vetettük volna." Boldog lehetsz, hogy így alakult, és nem kellett átélned, hogy igaziból dönts. Sok olyan embert ismerek, aki megtette volna, ha tudta volna, mi vár rá. Ne haragudj, de szerintem te nem tudod, milyen ez valójában.

Biztosan nem. Akkor inkább ne legyen, vagy örökbe fogadás... beteg gyerek tönkreteszi az egész családja életét.

MErt míg pici, nem gáz, hogy hurcibálni kell, de pl. egy 80 kilós huszonévessel már más a szitu.