Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Ti valahogy leállítanátok ezt...

Ti valahogy leállítanátok ezt a fura anyukát, vagy hagynátok és csak nevetnétek rajta?

Figyelt kérdés

Van egy ismerős anyuka (együtt feküdtünk a kórházban amikor szültünk), és hogy is mondjam nagyon fura és rám van szállva. Először azt hiszem közelebbi kapcsolatot szeretett volna, összejárni, ilyesmi, de valahogy én úgy éreztem nem vagyunk egy hullámhosszon, és ráadásul mindent olyan jól tudott és ennek hangot is adott, így szépen leépítettem a kapcsolatot, nem bunkón. Nem akarok senkit megbántani, de nem tudok jobb szót rá, olyan mint akire azt szokták mondani, hogy ősanya típus.

Egyetlen egyszer volt, hogy már nem bírtam cérnával, mert mindenáron rá akart beszélni olyasmikre, amit én máshogyan szeretnék csinálni, a részletek most nem lényegesek, és szépen megkértem, hogy ne szóljon bele, azóta haragszik.

Tegnap összetalálkoztunk a boltban, vettem pelenkát, bébiételeket, és mivel ma van a férjem névnapja pár üveg különlegesebb sört, amit tudom hogy szeret. A pénztárnál vettem észre, hogy nincs nálam a bankkártyám, csak kevés készpénz, ezért mondtam a pénztárosnak, hogy mindent vissza, csak azt hozom el ami fontos. Mivel bébiétel és pelenka még volt itthon, csak pluszban vettem volna, viszont a férjem névnapja így is úgyis ma van a söröket választottam, az említett anyuka állt mögöttem, végignézte. Este írt a facebook-on egy üzenetet, hogy látta az esetet, hogy a gyerekholmit nem vettem meg a piát pedig igen, és bejelent a védőnőnek :O .... Azt hittem rosszul látok. Nem vagyunk, és nem is nézünk ki alkoholistának, normális család vagyunk, ezt a védőnő is tudja, nem is félek tőle, jelentsen, a védőnő szerintem röhögni fog az eseten, de teljesen kiakadtam, szerintem a nő beteg pszichésen. Hagyjam rá? Vagy mit lehet csinálni egy ilyen emberrel? Ha belemegyek, akkor szerintem sosem lesz vége. Ha ráhagyom, lehet hogy akkor sem. Ti mit csinálnátok?


2015. ápr. 10. 12:06
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%

Jaj, nemtommért, de rég nevettem ilyen jót! Fényt vittél a napomba! Tudom, hogy neked nem vicces, a helyedben nekem sem lenne az, de az ilyen embereket nem lehet komolyan venni!! Tiltsd le, sértsd meg, állítsd meg, bármit tehetsz vele, ő a maga igazát fogja látni, úgyhogy nevess te is egyet az egészen.

Szép napot neked, és ne rágódj az ilyen embereken!!!

2015. ápr. 10. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 anonim ***** válasza:
100%

Az ilyen embereknél csak két dolog működik:

1. Totálisan lesz@rod és semmire sem reagálsz.

2. Kiröhögöd.


Én simán visszaírtam volna neki, ha már úgyis hívja a védőnőt, kérjen már státuszra időpontot nekem, legalább nem kell feleslegesen annyit telefonálnom...

2015. ápr. 10. 13:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:

10-es


Miből gondolod, hogy én írtam ki? Ha végig olvasnád a hozzászólásokat, akkor látnád, hogy nem csak számomra röhejes.

2015. ápr. 10. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Sziasztok, köszönöm a válaszokat, alapból úgy gondoltam én is, hogy nem reagálok, eddig nem is reagáltam, csak azért volt bennem kétség, hogy ez nem tutyimutyiság-e.

De szerintem tényleg zakkant, már bocsánat, hogy ilyet írok, úgyhogy talán jobb nem belemenni. Még azon azért gondolkodom, amit a 12-es írt, hogy megírom, hogy egyúttal legyen szíves egyeztetni nekem időpontot a tanácsadásra vagy státuszra :D :D.


De amúgy azt nem értem amit írtok, hogy ki és milyen kérdést írt ki ezzel kapcsolatban? Kerestem, de nem találom... Belinkelnétek?

2015. ápr. 10. 15:09
 15/16 anonim ***** válasza:
Nem kell semmit reagálni,hanem egyszerűen törölni az ismerősök közül.Miért is lépnél vele kapcsolatba,ha egyszer már leépítetted?A zaklató típusú emberek legjobb leszerelése a nulla reakció.
2015. ápr. 10. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
Ez tenyleg vicces igy külső szemmel. Talán en is azt írnám vissza, hogy kérjen időpontot, vagy még poenosabbra vennem, es azt, hogy ha szeretne akkor rakok fel fényképet is a kedveert a ma estéről amikor mata részegre isszuk magunkat a férjem szülinapján . De ha van kedve csatlakozhat o is, de a gyerek nélkül természetesen, mert azt mi is lepasszoltuk. Az ilyennek vissza kell vágni, hogy észrevegye mekkora tapintatlan bunkó, aztán persze törölni hogy ne tudjon többet reagálni.
2015. ápr. 11. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!