Anyukák! Jelentkezett másnál is szülést követően olyan altesti kényelmetlenségérzés, vizelési, székelési nehézség mely évek alatt sem javult?





Orvos mit mondott? Mennyi ideje áll fent a probléma?
Nekem más gondra, de az intimtorna segített. Anélkül egy szex nélküli, inkontinenciával küzdő 25 éves nő lennék. Süllyedésen is segít, ha nem túl nagy fokú. Ha meg igen, akkor műtéttel lehet rajta javítani, csak ne törődj bele a helyzetbe, keress megoldást. Én a férjemnek köszönhetem, hogy mertem segítséget kérni. Ha ő nincs, akkor nem merem bevallani a problémáimat az orvosnak és nem jutok el a tornára.
2 éve jeleztem az orvosnak, de ő fekve a vizsgálatnál nem érezte, azóta sokkal rosszabb, nagyon szégyenlem.
Egy ismerősöm mondta, hogy fekve vizsgálatnál nem érzi az orvis csak ha súlyosabb foku már a süllyedés.
Először fájdalmas szex és székelési nehézség jelentkezett, mára már a pisilés is nehézkes.















Nekem konkrétan a méhem került lejjebb, szinte rögtön a hüvelybemenet után érzem a méhszájat. A tampon felhelyezése is kellemetlen lett, illetve az intim együttlét is kellemetlen tud lenni. Nekem inkább az a problémám, hogy nehezebb visszatartani, de ez nem vészes. Kicsit olyan érzés, mintha mindig egy kicsi nyomásérzés lenne lefelé, azaz mintha mindig nyomnék egy kicsit. Nem tudom jobban kifejezni magam.
Én is süllyedésre gondolok. Egyenlőre intim tornát kezdtem el, de ha nem javul, orvoshoz megyek. Bár én 2012-ben szültem az első lányomat, 5 hónapja a másodikat, azaz viszonylag rövid időn belül két terhességem volt.
Szerintem mindenképpen nézesd meg a dokival. Az intim tornát én is csak ajánlani tudom!





az intimtornával kapcsolatban szakemberhez fordulj! kulonbozo technikák vannak, kulonbozo poziturákban. (nekem egy alkalom min. 30 perc volt, védonovel, nézte a hasamat és a huvelyemet is, hogy jol csinálom e a gyakorlatokat, - hát jo, elég kényes szituácio, de sajnos szukséges!)
és a késobbiekben a hasizom gyakorlatoknál is figyelni kell, hogy a szervek ne lefele tolodjanak (erre is van speciális torna, azoknak akik már szultek)





Első vagyok
Nekem nem a szülés okozta a problémámat, de öt éves koromtól szenvedtem több mint 15 évet, mire kaptam szakszerű segítséget. Volt orvos, aki engem is elhajtott, mert fiatal voltam szerinte olyan problémákhoz. De a férjem meggyőzott, hogy menjek mások dokihoz. Az intimtornat én egy gyógytornásztól tanultam. Kb tíz alkalommal.kellett elmennem, szépen fokozatosan építette fel a gyakrolatsort, amit végeznem kellett itthon minden nap. Az intimtornát nehéz egyedül, könyvből, videóból megtanulni, sőt sokszor több gondot okoz mint hasznot, ha szakszerű segítség nélkül áll neki az ember.
Menj vissza orvoshoz és kérj segítséget. Ha kell, menj másik dokihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!