A szülők miért unnak rá a gyerekre pár év után? Csak addig cuki, okos, ügyes amíg kicsi, de 6-8 éves kortól már elmúlik a rajongásuk.

Ez minden családban jellemző viselkedés. Amikor megszületik a baba, mindegy hogy első, vagy már többedik, ő a szülők szemefénye. Folyton róla beszélnek, hogy mit csinál, jajj már ezt is tudja, meg azt is, milyen ügyes... Folyton fotókat posztolnak róla facebookra is. Ez folytatódik évekig, később jön az hogy milyen vagány az oviba, megtanult biciklizni, lett első szerelme, ma volt az első napja az iskolában... Na de aztán miután iskolás lesz a gyerek, utánna mintha elvágták volna a rajongást, és elkezd visszafele fordulni a dolog. Már csak a mindennapok vannak, a szülők dolgoznak, el vannak foglalva saját magukkal, a gyerekkel hétköznap csak 2 mondatot váltanak. Próbálják őket lerázni, hogy minnél kevesebbet zavarkodjanak, mert valahogy már nem cuki drágaságok, hanem önálló személyiséggel rendelkező emberek. Ezért különórákra, sportra íratják be őket, hétvégékre sokszor a nagyszülőkhöz, barátokhoz küldik, nyáron pedig táborba, vagy rokonokhoz, csak hogy megszabaduljanak tőle. Az sem érdekli őket ha a gyerek ezeket kimondottan nem szeretné, pl nem akar táborba menni idegenek közé. Ahogy idősödik, egyre kevésbé fordulnak hozzá szeretettel, a szeretet helyét átveszi a kihasználás, parancsolgatás, az oknélküli tiltás, és a nemtörődés.