Elvek és valóság. Mi változott, miután megszületett a kicsi?

Ha előtte vagy még a dolgoknak, akkor csak annyit lehet tanácsolni, hogy légy nyitott, elfogadó, megértő, türelmes, és utoljára hagytam a legfontosabbat - szeretet teljes.

Sőt van aki azt mondja, a szeretet elég, más nem kell.

Ne készülj előre. Lehet, hogy egy nyugodt babát kapsz az élettől. Aki időre ébred, szopizik, kakil mosolyog állandóan és sokat alszik. És te kipihent, kisimult ragyogó anyuka leszel.

De lehet, hogy eleven lesz, és hasfájós, és sokat sír majd, és te elgyötört, hullafáradt, karikásszemű anyuka leszel.

Mindig a babához és a körülményekhez kell tudni alkalmazkodni. A gyerekeim mind más egyéniség volt, már baba korban is. Mindhez más hozzáállás kellett. Volt amelyiknek egy nagy esés után csak egy puszi kellett a bibire. És volt a másik, akinek 10 perces vígasztalás után még be is kellett kötni az egyáltalán nem vérző pici horzsolást. De csak így lett kerek a világ. Így nyugodott meg Anya szeretetétől. Így állt vissza a világ békéje :-)

A gyerekek érzelmi lények. Szükségük van a szeretetünkre, a megértésünkre, a türelmünkre, nagyon ránk tudnak hangolódni. Megérzik (és sérelmezik) türelmetlenségünket, bosszús hangulatainkat, munkahelyről hazavitt problémáinkat.

Nem különösebben szeretem Müller Pétert, de ha röviden kell megfogalmazni a lényeget, mindig erre a pár mondatára hivatkozok, mert lényegretörő és nagyon beletrafál a közepébe:

"A nevelés nem csak elveken és okos taktikán múlik, mert elsősorban a lényünkkel nevelünk. A nevelés: titkos metakommunikáció. Ami jó benned és tiszta, és ami rossz és koszos, továbbadod. A gyerek remegi félelmeidet, aggódja az aggodalmaidat - de éli a nyugalmadat és derűdet is - ha valódi."

Amúgy nagyon sok előadást néztem a youtube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=aAMis5NOdG4

Ranschburgot különösen szeretem, mert olyan szívhez-szólóan tudja elmagyarázni a javaslatait, hogy mélyen beleívódik az elmébe, és nem könnyen felejted el.

Én amúgy ebből a könyvből készültem míg azt hittem készülni lehet: [link] , de bárkinek ajánlom elolvasásra.

De a lényeg a nyitottság és a szeretet.

Van olyan gyerek, akit, ha zuhany alá teszel, még jobban ordít.

Egy babára pl. nem hatnak az ész érvek. Van gyerek, aki nem "tanul" a sírni hagyásból, viszont úgy behergeli magát, hogy széthányja az ágyát. Akkor már nyilván nem hagyod úgy. Ergó bemész hozzá. Buktad a sírni hagyást... És ezt képes minden nap eljátszani.

Vannak könnyű és nehéz esetek. Lutri, hogy a tied melyik. Mert bizony lesz egy alaptermészete, amin te a neveléssel csak korrogálhatsz. És fogsz hibázni is. Mikor a gyereked először röhög a képedbe, mikor fegyelmezni próbálod, mikor minden kérésre "nem" a válasz, mikor csak a cicás pólót hajlandó felvenni, és akkor is a pöttyös bögréből akar inni, ha az 2 perce összetört, azon kapod magad, hogy alkudozol, esetleg "fenyegetőzöl", hidd el, állatira nem fogod magad főnöknek érezni.

A "figyelmen kívül hagyom a hisztit" is addig működik, míg nem kezd el kárt tenni a környezetében, vagy magában.

Engem egyszer egy vadidegen kisfiú elkezdett rúgdosni, mert az anyja nemet mondott valamire.

Nekem 2 lányom van, szerencsére nem nehéz esetek, de néha bezàrkóznék a fürdőszobába...

Egyetertek az elso hozzaszoloval, valahol ez az egesz az ember alaptermeszetenel kezdodik. En az elet minden teruleten elegge celtudatos vagyok (egyesek szerint fafeju es makacs), nincsenek komoly elveim, de ha valamit eldontok, akkor igyekszem veghez is vinni. A gyereknevelesem is ekore epul, nem spartai szigorral nevelem a kislanyomat, de egyertelmeun en vagyok a fonok kettonk kozul.

Szules elott eldontottuk, hogy nem fog az agyunkban aludni, a sajat kisagya lesz a fekhelye. Ez szerencsere igy is lett, bar nem volt setagalopp az a par het, amig megszokta. Ha kellett husszor is bementem hozza, ha sirdogalt, akar orakig az agya mellett ultem es dudoltam neki. Bejott a dolog, lassan egy eve szepen alszik az agyaban, sokszor o keri, hogy tegyem be, mert almos.

Masfel eves a csemete,kokemeny hisztiket le tud vagni, altalaban indokolatlan dolgokert. Az en hisztikezelesem annyiban merul ki, hogy otthagyom. Ha latom, hogy vetne magat a foldre uvoltve, szepen segitek neki, hogy ne verje be a fejet, aztan jo hisztizest kivanva atballagok a masik szobaba. Eddig mindig az volt a dolog kovetkezmenye, hogy fel perc utan jott utanam, a hisztit viszont sose hozta magaval. Nem tudom ez jo technika-e a nagykonyv szerint, de nalunk bevalt.

A ferjem nagyon jo szulo, turelmes, jatekos, kreativ. A kapcsolatunk a baba utani elso fel evben borzalmas volt, kialvatlansag, anyagi gondok, nevelesi elvek utkozese, idohiany. Most kivalo, talan meg jobb is, mint a gyerkoc szuletese elott volt.

Bunteteskent hidegviz, testi fenyites nalam az elfogadhatatlan kategoria, es ebbe beletartozik a popsirautes, kezrecsapas is, nem tartom celravezetonek hosszutavon egyiket sem.

Jelenleg jatekmegvonassal buntetek, tul sok eszkozom nincs most.

Nekem is voltak elveim, még a gyerekek előtt. Az első gyereknél be is tartottam őket, például soha, semmilyen körülmények között nem alhatott a mi ágyunkban. Aztán utólag rájöttem, hogy ez teljesen fölösleges volt, sőt, kicsit rosszul is tettem. A másik két gyereknél már sokkal simulékonyabb voltam, igaz, a középsőm igen erős akaratú gyermek, ki is követelte magának. A legnagyobb lányom érezhetően stresszesebb gyerek lett, mint testvérei, és szerintem azért is, mert annak idején túlságosan ragaszkodtam az elvekhez. Alvásnál például a nagy csak és kizárólag külön ágyban tud aludni, mert ezt szokta meg, ha beteg se kéredzkedik a mi szobánkba. A két kicsi viszont néha, ha pl. betegek, vagy ha rosszat álmodnak, hajnalban átköltöznek, ilyen átlagban hetente egyszer van.

Most úgy gondolom, jó elterveznek NÉHÁNY alapszabályt, a többi dologról meg jó elképzelni, hogy hogy lenne jó, és aztán a gyerekkel közösen kialakítani a szokásokat. Mert persze a szülő a felnőtt, a gyerek meg a gyerek, de a gyerek is külön egyéniség, egy önálló személy a családban.

A hisztikről, még az első gyerekem másfél éves koráig azt hittem, hogy az én gyerekemnél úgysem lesznek durva hisztik, és ha majd mégis hisztizik, kicsit megölelgetem, és majd abbahagyja. Hát nagyot tévedtem! A kicsiknél kétféleképpen kezelem: figyelmen kívül hagyással, és viccelődéssel. Általában beválik. A legnagyobb 5 éves, ő már csak akkor hisztizik, ha valami alap problémája van (pl. fáradt, összeveszett valakivel, stb), akkor megpróbálom azt megoldani.

"És például ha nagyon hisztizik (valljuk be, bele tudják lovalni magukat, és tényleg hiszti, nincs baja, csak akaratos,), a pohár víz/zuhany alá küldés nagyon drasztikus megoldásnak számít manapság? "

Kérlek ne :( Engem hidegvíz alá állítottak gyerekkoromban, ha rossz voltam, maradandó sérüléseket okozott lelkileg...

Őszintén megmondom, hogy ott, ahol a gyerek annyira hisztizik, hogy ilyen megoldásokra van szükség, ott elsősorban a SZÜLŐ a hibás! A gyerekeket következetesen kell nevelni. 1,5-2 éves korában már ÉRTI mit mondasz, hiába tesz úgy sokszor, mintha nem tudná. Lehet velük értelmesen beszélni, és a nem az mindig legyen nem.

A probléma kulcsa a figyelemelterelésen van. Egy gyerek sokszor nem is tudja 2 perc után min üvölt. A legtöbbször ha eltereled a figyelmét egy játékkal, vagy beszélsz neki másról megnyugszik.

Vagy ha egy boltos hisztizős példát veszünk, ha egyszer eljátssza: ha legközelebb jó lesz, kap egy csokit, ha nem, azonnal hazamegyünk és többet nem jön veled. A legtöbb gyerek erre csak pislogna, nem üvöltene tovább. Arra, hogy jajj kérlek ne most meg hagyjál már meg nem kell neked az a csoki meg megint mi bajod van, persze, hogy máshogy reagál. Tudni kell beszélni vele, és nem fogsz ilyen helyzetbe kerülni.

Harmadik válaszoló vagyok. A hideg víz saját tapasztalat.

Működhet. Rajtam muszáj volt alkalmazni, mivel én bizony hányásig hisztiztem. Édesanyám elmondása alapján később már elég volt a kancsót a szobámba bevinni hogy észhez térjek. Ezekre nem is nagyon emlékszem, csak arra, hogy édesanyám megkérdezte, hozza-e a kancsót, én pedig nagyon nem akartam.

Az pedig hogy győzött a gyerek:

A második hét alvásmegvonás után migrénes rohamaim voltak, nem nagyon tudtam éjjel ugrálni. Ezért fekve szoptattam. És huss, reggel lett, a fejfájásom pedig elköltözött.

Négy hósan költöztettem vissza a kiságyába, ekkor már egyszer kelt csak.

Egy évesen külön szobát kapott, napközben ott volt, este még fél évig a mi szobánkban aludt.

A fokozatosság a kulcsa mindennek.

Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy szoktatott az egyik válaszoló egy kéthónapos gyereket le az éjszakai evésről.

Most csak egyetlen dolog jut eszembe, amit így hosszabb távon vettem észre (hét éves már a fiam). Amikor terhes voltam, meg amikor még pici baba volt, úgy gondoltam, hogy nem játszhat majd "fegyverekkel", nem kap játékpisztolyt, kiskardot, satöbbi, mert eléggé idegenkedtem attól a gondolattól, hogy a gyerek olyasminek az utánzatával játsszon, amit eleve emberölésre találtak ki.

De hiába voltak ilyen olyan elveim, a gyerek pici korától imádott mindig is katonásat játszani, vagy mostanában már a kommandósok a menők, meg a titkos ügynökök, és minden vágya, hogy elmehessen paint ballozni vagy airsoftozni. Rá kellett jönnöm, hogy alapvetően nem a gyilkolászás vonzza, hanem a taktika és a mozgás, ügyeskedés, meg a fegyverek technikája, pl. hogy hogyan lövi ki a pisztoly a lövedéket, mi mozgatja, hogyan működik, stb. Szóval ha nagyobb lesz, nyugodtan mehet az apjával airsoftozni, azzal is megbékéltem, hogy érdekli az ilyesmi, mert látom, hogy nem hat rá károsan.