Akinek profi sportoló lett a gyereke, az hogy érte el?

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy ezt a szöveget ("pont az ilyen lányokban látják a tehetséget") majdnem mindenkinek elmondják.. Én is jártam ritmikus gimnasztikára, bennem is láttak valamit, sőt rajtam kívül még vagy 20 csoporttársamban, aztán 1 lányból lett valami.

6 évesen érthető, hogy így áll hozzá, az nem erőltetés, ha azt mondod, hogy igenis menni kell. Nem tudom hányszor jár, de szerintem 2x egy héten ha megy az rendben van és hozzá kell szoknia, hogy ezeken a napokon sportol. Én is pont ilyen voltam, szó szerint beráncigáltak edzésre, mert nem akartam, majd boldogan jöttem ki, hogy mennyire jó volt. Ezt majdnem minden alkalommal eljátszottam.

Nálunk az vált be és erre a mai napig emlékszem, hogy ha nem kellett beráncigálni óra előtt és magamtól mentem, akkor a végén kaptam szőlőcukrot. Az egyik legkedvesebb emlékeim egyike ez:)

Az a fontos, hogy ha pár év múlva azt mondja, hogy abba akarja hagyni, akkor ne erőltesd! Mert onnantól lesz kényszerítés. Most még persze hogy a játék kecsegtetőbb neki, mint a sport, de ha amíg szeret járni, addig rendben van. Aztán meglátjátok mi lesz később.

Mellesleg az a lány aki profi lett sokszor abba akarta hagynj, de az anyja erőltette. Magántanuló lett, csak edzett, állandóan fájt valamije, majd abbahagyta végül és megutálta... De az anyja álmát teljesítette..

Unokatestverem profi.

O hiperaktiv. Nem tudott iskolaban figyelni nagyon rossz tanulo volt. Izgett-mozgott el is akartak tanacsolni az iskolabol specialis tanintezmenybe. Vegul is el kezdett focizni majd uszni kezilabdazni es atletizalni. A rengeteg sport lefarasztotta annyira, hogy tudjon figyelni az iskolaban. Nagyon jo mozgasa van es gyorsan le is csapott ra egy helyi sportklub. Egyre magasabb szintre jutott a valasztott sportjaban tobb olimpian is reszt vett eb gyozelmek sora van mogotte. O magatol valasztotta soha senki nem eroltette neki. A csalad mindig tamogatta es nagyon buszkek vagyunk ra. A Vilagon mindenhol ismerik a nevet.

heti hányszor jár és mikor?

mert mondjuk heti 2 délutáni torna és heti 10, kora reggeli és délutáni összehasonlíthatatlan.

én azt mondom, hogy ha heti 1-2 alkalomról van szó akkor ne vágjatok (még) bele. ahhoz nagyon kell akarnia, hogy jól viselje azt, hogy hajnali 5kor kel kelni, hogy a 6órás edzésre odaérjen, suli után egyből edzés, nincs szórakozás, sokszor hétvégén is egész nap az edzőterembe kell lenni verseny előtt...

szerinted erre képes?

én gyerekem biztos nem lesz olimpiai bajnok :D igaz már le is maradt róla, 5 éves és csak heti 1 edzése van :)

én 3 évesen kezdtem, rengeteg edzésre jártam és csak 2. lettem mindig. azonkívül tönkrement a testem, a csontjai elfáradtak, folyton fáj mindenem mint ha 100 éves lennék. pedig fiatal vagyok... nem, a gyerekemnek nem szánom ezt a jövőt, csak akkor lehet élsportoló, ha borzasztó lelkes és ő kéri, hogy több edzésre mehessen

Én zeneiskolába jártam, nem sport, de a lényeg az odafigyelés, koncentrálás. Én akartam járni eleinte, nekem is voltak lustább napjaim. Akkor anyukám elmagyarázta miért nem szabad kihagyni egy-egy órát. És megértettem. Plusz néha kitalált valami hétvégi programot azért, hogy kikapcsoljak és ne csak a hajtás legyen. Elmentünk vásárolni, vagy vehettem olyan jégkrémet amilyet én akartam (nagy család vagyunk). Vagy bolondos dallamokat játszottunk együtt a zongorán. Azért, hogy ennek az egésznek ne csak a rossz részét lássam. És lám nemzetközi 4. hellyel gazdagodtam. Nálam két évvel idősebb kategóriában... Még én jártam heti 1 max 2 órára, azoknak heti 5 órájuk volt és úgy bántak velük, mint az állatokkal. Rugdosták a tanárok a zongorát, üvöltöttek a diákokkal, rájuk erőszakolták a mozdulatokat, az arckifejezést, hogy "ők élvezik, értik a zenét", közben meg nem.. csak rájuk lett erőltetve. Aztán más irányba vitt az élet, más jobban érdekelt. Amikor mondtam, hogy abba szeretném hagyni, anyukám nem erőltette tovább. Megértette az érvelésem.

Legyen szó bármiről, csak akkor tud elérni sikert az ember, ha ő a szíve legmélyén valóban akarja. Akkor nem kifogásokat, hanem megoldást keres! Hogy az amit el szeretne érni, az sikerüljön. Sokszor elhatároztam már, hogy kimegyek futni, vigyázok az étkezésemre és ezáltal leadok némi kilót. De nincs elég kitartásom hozzá, nincs elég akaraterőm, hogy leküzdjem a nehézségeket. A párom hiába mondja, hogy de hajrá, csináld, menni fog. Én jómagam nem hiszek benne, mert nyűg. Ennyi. Remélem érted, mit akartam írni.

én profi tornász voltam. azért kellett járnom mert állítólag hiperaktív voltam. 6 évig csináltam.

nekem is volt olyan hogy nem volt kedvem edzésre menni, ez szerintem tök természetes. olyan nincs valakinek mindig van kedve valamihez, te neked is gondolom van valami amit nagyon szeretsz de van olyan hogy még sincs kedved hozzá.

nekem ilyenkor is menni kellett és kész, de mivel szerettem, és a leírásod alapján a lányod is, így ne legyen rossz érzésed miatta, amikor már ott voltam edzésen, semmi bajom nem volt :)

ilyenkor még kis őszinték a gyerekek hidd el ha nem akarná csinálni szólna.