Kötődő nevelésről mik a vélemények?

Az milyen pontosan?

Mondjuk nem hangzik túl jól, akármi is az :)

Alapvetően nem rossz, de vannak benne csapdák.

A babák, kisgyerekek még nagyon rugalmasak, émg nem épültek ki bennük elvárások. Míg a felnőttekben igen és eléggé rögzültek is.

Egyrészt a kötődő nevelés sokszor úgy van értelmezve, hogy bebújok a gyerek fenekébe és 18 éves koráig ki se jövök onnan. Ez ugye nem jó, mert 18 éves koráig szépen, lassan, de le kellene válnia a szülőről, pszichésen önálló lénnyé válnia.

Vagy 2-3-4-5 éves korára beelfárad a szülő és az általa kialakított rítusok már neki lesznek fárasztóak, az meg a gyereken csattan. "Nem igaz, hogy nem tudok fél órára leülni anélkül, hogy a s..eggemben legyél!!"

Illetve hiába a kötődő nevelés, ha a gyerek ambivalens mintákat lát, érzékel. A felnőttkori boldogságot a következetes, szeretetteljes viszonnyal lehet megalapozni. A túlzásokban nem hiszek. Ha mindig az van, amit a gyerek akar, könnyen lehet zsarnokot nevelni. Ha soha nincs az, amit ő akar, akkor pedig sérült, zavarodott lelkivilágú lesz.

Szóval ez összetettebb folyamat. Én a példaMUTATÁSBAN hiszek.

Apám mesélt egy történetet régebbről, amikor még tanárként táboroztatott gyerekeket. Az egyik gyerekről jelezték a szülőnek, hogy csúnyán beszél. Megérkezett a szülő, felháborodottan a gyerekre nézett (apám jelenlétében): "Honnan tanultál te ilyen szavakat? Mert, hogy nem tőlünk, az kva Isten!!"

Igen, fogalmuk se volt, hogy honnan tanulta, hiszen ők sokszor elmondták neki, hogy "ne káromkodj, b.meg!" :)

Tökéletesen egyetértek a 4-es válaszolóval. Mindenki, aki szeretetet ad a gyerekének, és odafigyel rá, az kötődően nevel, akkor is ha külön alszanak, akkor is ha nincs rákötözve a gyerek non-stop, akkor is, ha nem szoptatja, vagy szoptatja, de 5 éves koráig... Csak ez most olyan divatos kifejezés, hogy kötődően nevelni. Könyörgöm, aki nem csinálja ezeket az talán leteszi a gyerekét a sarokba, hozzá sem szól és kenyéren meg vízen tartja és hagyja hogy kisírja a lelkét is? Vagy mi?

A másik, hogy szerintem nagyon kevés olyan ember van, aki a gyereknevelésben tisztán követni tud egy irányzatot. Ezt az élet alakítja, hiába döntöd el, hogy Te ezt meg azt fogod csinálni, aztán ott van a kisbabád, és lehet hogy teljesen másfajta módon igényli a gondoskodást, mint ahogy Te elképzelted, vagy élesben teljesen mást csinálsz ösztönösen mint amit egy elmélet "előírna", úgyhogy rugalmasnak kell lenni.

Szeretni kell a picit, foglalkozni vele sokat, mindig ott lenni ha szüksége van ránk, de hagyni azt is, hogy önállóan el tudjon játszani, próbálgatni magát.

Nem attól fog kötődni hozzád, hogy "kötődő nevelést" alkalmazol. És nem fog kevésbé szeretni, ha kiságyban alszik, vagy babakocsival viszed sétálni, hidd el.

A kotodo neveles, ha belulrol jon es azonosulsz az elveivel, es nem csak azert alkalmazod, mert ez van "eloirva" ebben az "iranyzatban", akkor nagyon jo dolog gyereknek, szuloknek egyarant. Oszintesegre, empatiara, odafigyelesre tanitja a gyereket (ha kell, a szuloket is) es megadja a teljes biztonsag erzeset. Szerintem ez segit abban, hogy kiegyensulyozott felnotte nevelhessuk a gyermekeinket es jo legyen a kesobbi szulo-gyermek kapcsolat is.

Nekem pl eletidegen a kulon agyban altatas, meg a babakocsizas is. Az is magatol ertetodo volt, hogy szoptatni csak igeny szerint tudok, maskepp el sem tudtam kepzelni. Szoval nem tudatosan valasztottam ezt az iranyt, hanem nalam osztonbol jott/jon.

Ez egy jo kis link amugy: [link]

> Nekem pl eletidegen a kulon agyban altatas, meg a babakocsizas is.

Nekem meg az "ösztöneim" pont azt súgták, hogy ez a természetes, a külön ágy, szoba, babakocsis séta... igaz, én semmiféle linkeknek nem olvastam utána.

A gyerkőceim kiegyensúlyozottnak, és elég önállónak látom, nem esnek kétségbe, ha nem vagyunk egymás popsijában.

#9: Én se olvastam semmit erről, csak utólag.

A babakocsi nem olyan régóta vált széles körben elérhetővé. És szerintem a külön alvás sem egy több évezredes szokás.

Ja és félreértés ne essék, a kötődő nevelés nem az "egymás popsijában levésről" szól.

A te ösztönöd ilyen témában szerintem nem talált meghallgatásra, mert akiknek ez a "távolságtartás" természetes, azok a mai világ "tudására" hallgatnak. Ami olyan mélyen ivódik belénk, hogy miatta nem figyelünk az ösztönös gondolatainkra, vagy egyszerűen nem tudjuk őket értelmezni. (Manapság hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy az ember is az élővilág része és nem felette áll, vagyis mi is emlős állatok vagyunk, (fő)emlősökre jellemző utódgondozással, stb.)

De amíg így is jól működtök és amíg nem csalódsz a modern szokásokban, addig nem valószínű, hogy megérted/átérzed, hogy miért köteleződnek el annyian a kötődő nevelés mellett. De nem baj ez, hiszen mindenki úgy éli az életét, úgy neveli a gyermekeit, ahogy szeretné. Ha majd ezek a gyermekek felnőnek, akkor derül csak ki egyértelműen, hogy jól tettük-e mi, szülők, a dolgunkat.