Kötődő nevelés. Mit jelent pontosan? Te ezt az utat választottad? Ha igen, miért? Ha nem, miért?

Mièrt kell utat választani? Én úgy nevelem a gyerekeimet, ahogyan jónak érzem, szeretettel, következetességgel... Sírni nem hagytam őket, de nem a divatos "kötődő nevelés" miatt...

Bocs kérdező, nem neked szól a morgásom, csak ez a kifejezés bosszant. Aki kötődve nevel, az úgy nevel, de szerintem ez nem elhatározás kérdése. Persze akarni kell jó szülőnek lenni, de az "okos" szeretet tesz jó szülővé, nem a kötődő nevelés alapelveinek betartása!

További jó egészséget és boldog babázást kívánok Nektek!

(3 és 1 éves lányok anyukája)

Inkább kötődő vagyok, mint rideg, ha érted:)

Tudom, hogy van a kettő között is. Amúgy én sokáig szoptattam mindhármat, ringattam, cipeltem, ha kellett. 4 évesen kezdték az ovit. Én így láttam jónak.

Első vagyok, azt kihagytam, hogy alapjában véve jól hangzanak a kötődő/válaszkész nevelés alapelvei, engem az bosszant fel, amikor sok nagyontudatos szülő szinte ezzel kérkedik, presztízskérdést csinál ebből, mintha a saját bizonytalanságukat, szerethetőségüket, jó szülői képességüket akarnák leplezni, elég sikertelenül.

Teljesen megértelek, hogy Te is nevelési elveket keresel, jó is ez, fontos, hogy az ember meghatározza magát, mint szülőt. De attól pl. ne érezd majd rosszul magad, ha nem akarsz 4 éves koráig vele aludni, vagy 3 éves korig szoptatni. Pont én mondom... :)

Ami számomra fontos volt mindig: szoptatás, mindent megtettem érte, hogy legyen elég tejem, az elsőnél fél évig majd beleszakadtam, fejtem, mellgyulladás, ... teljesen feleslegesen, mert annyira féltem, hogy nem lesz elég tejem. A másodiknál csak szoptattam, ha kellett ezerszer egy nap, elő sem került a mellszívó és már 16 hónapos. Még nem szeretném elválasztani, de pl. két éves korától már furi lenne nekem, ha szopizna.

A másik az együtt alvás: nem vagyok rá képes. Szerettem volna, biztos remek dolog, de nem tudok úgy aludni és többet árt a gyereknek egy zombi ideges anya, mint egy kipihent, akivel nem alszik együtt... persze ez csak az én véleményem. :)

A harmadik a hordozás, imádom, mindig, minden körülmények között hordoztam és fogok, biztos vagyok benne, hogy ez tényleg sokat ad a babáknak. :)

Hiszem, hogy jó anyuka leszel, csak határozd meg, mi a jó Neked és a babának és persze sok dologban az ember enged az elvekből, máshogy alakul ez az, de a lényeg, hogy mindketten jól érezzétek magatokat benne! :)

Mikor terhes voltam én is próbáltam magam determinálni, képzelődtem, hogy mi, hogy lenne jó. S ok kötődő nevelős irodalmat olvastam. Megfogalmaztam magamnak, hogy milyen jó lenne természetesen szülni, sokáig szoptatni, hordozni stb. De próbáltam sohasem foggal körömmel ragaszkodni, mert az élet bármit hozhat..

Aztán jött a valóság, nem minden olyan mézes-mázos és nem minden olyan, mint amilyennek elképzeltem. Az elveim dobhatom a csudába. A lányom hol szerette a hordozást, hol nem. Olykor nagyon hasznos volt, de volt amikor nem szerette. Ilyenkor mentünk babakocsival és lám nagyon élvezte. Ugyanez a szoptatás, annyira rá voltam állva, hogy csak anyatejes legyen, ezen görcsöltem, hogy jaj csak nehogy kapjon tápszert. Aztán mikor fél éves lett, a hozzátáplálással megcsappant a tejem és jött a tápszer is.. utólag bánom, hogy nem előbb. Nem érte meg a sok kínlódás, és az én "kis közvélemény kutatásom" alapján az anyatejesek semmivel sem egészségesebbek, mint a tápszeresek. Sőt furcsa mód, betegesebbek, pedig elég sok ismerőst megkérdeztem, máig nem értem ezt..

Lehet, hogy a kötődő nevelés az ösztönös, de már nem barlangban élünk. A gyereknek is adaptálódnia kell valamilyen szinten a mai világhoz (természetesen, amennyire még nem sérül). Nekünk soha nem jött be az együttalvás, se a gyerekemnek, se nekünk. Mindenki fáradtan, nyúzottan ébredt. Ha van két szoba, használjuk, midenki kipihent lett.

Persze, akinek bejönnek ezek a dolgok, csinálja úgy, ahogy neki jó. Mi is azért csináljuk másképp, ahogy nekünk jó. A lényeg a rugalmasság és valamilyen szinten az ésszerűség (vannak határok, mi a fontosabb egy kiegyensúlyozott, boldog anyuka, vagy egy ingerlékeny, szomorú házi sárkány) is és az elfogadás, hogy mindenki másképp csinálja. Ez a folyamatos ítélkezés mérgezi az anyatársadalmat..

Mamami: személy szerint nekem az a véleményem, hogy elég szélsőséges, de ha valakinek ez jön be és így a jó, én elfogadom. Ha megnézed csak a topikok címét: otthonszülés, együttalvás, tandem szopi, moshatózás, waldorf, unscholling stb. Nekem van olyan ismerősöm, aki nagy mamamis és azért lett fogyatékos a gyereke, mert 3 napig otthon vajúdott, otthon akarta megszülni és már későn jutott orvosi segítséghez.. szóval, nekem nem túl jók a személyes tapasztalataim róla, de biztos csak kevés jó példát ismerek.