Ti mennyire veszitek figyelembe névválasztásnál a név jelentését? (Második, harmadik "esetleges" jelentését. )
picit. előszőr a nevet választom ki,ha tetszik akkor a jelentést is megnézem,de nem az fog határozni. bianka,vivien ami tetszik tégen a kármen is
mert milyen nevek tetszenek?
Na, az én lányom meg Emese és tök irigy. :)
Nomen est omen???
Semennyire.
Én már tinédzser koromban tudtam, hogy ha fiam lesz, akkor vagy Richárd, vagy Dániel lesz. Egyiknek sem tudom a jelentését.
Amikor megtaláltam születendő gyerekem apukáját, rá kellett jönnöm, hogy az ő nevéhez sehogy nem passzol a Richárd. Így maradt a Dániel...
Most másfél éves, és még eszembe sem jutott utána nézni a jelentésének.
De most, hogy így kérdezted, utánanézek.
Én figyelembe vettem a nevek jelentését is. Ezért esett le a Sarolta, pedig imádom ezt a nevet.
Egyébként nálunk betalált a gyerekek neveinek jelentése.
Kisfiunk harcos típus, a csajok pedig tényleg tündérek.
4-es vagyok, megnéztem.
Dániel: Isten a bírám
Nem szándékozzuk megkeresztelni, és vallásosan nevelni sem. Rábízzuk.
Szóval nagykorában majd kiderül, mennyire igaz rá a neve jelentése.
Mondhatni, sokadlagos szempont.
Legfontosabb, hogy olyat találjunk, ami még nem volt sem a családban, sem az ismerősi-baráti körben.
Ezzel együtt legalább annyira fontos, hogy valamennyire ritka legyen.
Aztán még az is nagyon fontos, hogy hangzásban "ne üsse" a vezetéknevet se magyar, se külföldi sorrendben.
Valójában nálunk a jelentés az egyik legutolsó szempont, most, hogy így belegondoltam. :D
Eddig én sem gondolkodtam rajta. A fiam az apja nevét kapta, mert nem találtunk olyat, ami mindkettőnknek tetszett volna, és hát szülés előtti napon már nem ártott eldönteni :)
A második babát még csak tervezzük, de nagyon bajban vagyok, és most a Lívia az, ami megérzésként jött és nagyon tetszik is. Csak a jelentése bizonytalanított el csöppet, de úgy döntöttem, teszek rá :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!