Nektek mi volt nehezebb, a munkátok, vagy gyerekkel otthon?

Nekem nagyon változó volt. Igazából mindkét esetben volt úgy, hogy elegem volt. Munkámat már nagyon untam egy idő után, elegem volt a sok határidőből, vágytam arra, hogy otthon legyek, nyugiban. Egyébként irodai munkám volt, normális helyen, csak kevesen voltunk, ezért határidős munkáknál nagy hajtás volt.

Otthon kivirultam, férjem ugyanannyit segített, mint előtte. Persze akkor is volt egy-egy rossz nap. De szerintem ez természetes, olyan nincs, hogy mindig minden folyamatosan jó.

Most megint dolgozom, először felüdülés volt, jó volt egy kis változatosság, de azért annyira nem élvezem.

Úgy összességében az otthon eltöltött időt jobban élveztem, mert nyugisabb volt, nem volt ennyi stressz, és ezerszer könnyebbnek is tartom. Hiszen így is meg kell csinálni otthon is mindent és ellátni a gyereket, meg intézni a dolgait, csak közben még pluszban van a munka is.

Egy ügyfélszolgálati irodát vezettem szülés előtt. Pörgés, pezsgés, emberek rakatszámra, szóval minden volt...

Otthon a gyerekkel meg úgymond nyugiban voltam. Nekem az furcsa volt, egy ilyen pörgős munka után, hogy otthon csak kettesben vagyok a lányommal a négy fal között.

Nekem hiányzott a felnőtt társaság.

Férjem esténként sokat segített, de nem volt sok ideje.

2 év után visszamentem újra dolgozni ugyanoda, ugyanabba a pozícióba, amit nagyon szeretek. De most a délutánjaim is nagyon pörögnek, nem csak a nappalom...rohanás a gyerekért, evés, fürdés, alvás és alig marad idő a szórakozásra-játékra, egymásra. Ez nem olyan jó.

Tehát mondhatom, hogy én élvezem, hogy dolgozok is, ugyanakkor az otthonlétben az volt a jó, hogy volt időm magunkra. Ez hiányzik. Ugyanakkor csak és kizárólag otthon lenni, engem nem elégített ki.

Mindkettőnek van előnye és hátránya. Amíg otthon voltam, rugalmasan tudtuk beosztani az időt, lényegében egész nap együtt voltunk, ugyanakkor néha nekem is hiányzott, hogy legyen felnőtt társaságom.

Korábban a munka nem fárasztott le ennyire, de akkor meg semmire sem volt időm. Most csak részidőben dolgozom, ami elég jó kompromisszum, mert tudok végezni egy kis agymunkát is, de a fiamra is marad időm. A reggelek kicsit stresszesek. Egyébként a férjem sokat segít. Korábban is, most is.

nekem egyértelműen itthon, a gyerekkel nehezebb. imádom a fiam, mindent megtennék érte, de miután megszületett jött a hasfájósság, amitől éjszaka ugyan aludt de egész álló nap sírt szegényem. mire az elmúlt volt 2 hetünk kiélvezni, hogy boldog, mosolygós baba, most elkezdődött a fogzás, és szintén egész álló nap sír, csak most az a rosszabb, hogy már éjszaka is.

a munkahelyemen nyugi volt, irodai munka, nagyon jó főnökkel, és a kollegáim is nagyon szerettem. kicsit várom, hogy visszamenjek, de nyilván, ha kevésbé sírós lenne a drágám könnyebb lenne, és lehet mást válaszolnék.

ettől függetlenül nem csinálnék semmit vissza, csak ez most nehezebb, mint dolgozni :)