Mit gondoltok azokról a szülőkről, akik szegénységbe vállalnak 3-4 gyereket? Bőv. Lent
A kérdésemmel nem szeretnék vitát szítani, csupán a vélemények érdekelnek. Szegénység alatt olyan életszínvonalt értek, ahol az alapdolgokon felül (víz, áram, fűtés, élelem) nincs túl sok dolog jelen.
A kérdésemet az egyik ismerősöm ihlette (nem barátom, nem haverom, csak egy facebook-ismerős, az akárki akárkijének az akárkije), aki a képei alapján meglehetősen szerény körülmények között él, ráadásul nem túl tiszta környezetben, koszosak a bútorok, a szőnyegek. Valahol mélyen magamban elítélem őt, mert ennek ellenére mégis 3 gyermeket vállalt, de a lelkem másik fele meg bűntudatot érez az elítélés miatt, hiszen mindenkinek joga van annyi gyereket szülni amennyire vágyik.. Talán. Vagy mégsem?
Ti hogy gondoljátok ezt?
"mindenki maga iranyitja a sorsat"
Persze ezt mond egy szegény Borsodi kisgyereknek, akit szülei max alsóba tudnak segíteni a tanulásra,továbbtanulásra esélye sincs. Vele csak a szülei újratermelték a szegénységüket.
Egy szint felett igaz amit írsz de alapvető feltételek mellett nagyon nem.
nagyon elmentunk a vegletekig. persze van egy reteg aki ahhoz is primitiv hogy vedekezzen vagy a segely miatt 10 gyereket potyogtatja leszarja hogy egymas hegyen hatan elnek. ez nyilvan elitelendo en is elitelem.
de pl vannak a tanar emberek mint az en szuleim, nagy csaladot akartak, tervzetten szultek 3 gyereket pedig egynek tudtak volna.mindent megadni. a szamlakat mindig is ki tudtuk.fizetni es ezzel kesz. sose jartem moziba sose tudtak megfizetni a nyari taborokat, nyelv tanfolyamra se jarhattam jogsit se csinalhattam egyszoval szerenyen eltunk parizsi vagy zsiros kenyer nyaralas minden 3. evben..noveremmel egy szobaban eltem felnott koromig. viszont imadom hogy van ket tesom, megismertem a mostani ferjem aki anyagilag is rengeteget segit hiszen jol keres, en elkezdtem ertekesiteni amivel rovid ido alatt jelentosen hozzajarultam az egzisztencia kialakitasahoz es most mar nekem is van egy babam, mar most jobban elunk anyagilag mint a szuleim. de kerdem en, inkabb ne szulettem volna meg 3. gyerekkent??? nem gondolnam higy kevesebbet ernek vagy kevesebbre vittem volna mint barki mas. igy ha a kerdezo ilyen szituaciora gondolt akkor tudatosan tervezve mindenkienk joga hogy gyereket.vallaljon ha ugy erzi, fel tudja nevelni ehhez pwdig nem kellenek milliardok csak tiszta sziv es jozan esz. (egyebkent anyam hires arrol.hogy minden retkes nala meg se voltam szinte sose beteg)
nézd, mindenkinek más a fontos. anyukám most is zsiros kenyeren el pedig mar nem lakunk vele, megengedhetné a szalamit is, de ő azt szokta meg és amikor tudatosan vallaltak 3 gyereket akkor nyilvan nem az volt az elso gondolatuk hogy vajon ki fogja e birni teli szalami nelkul hanem hogy milyen jo hogy 3 an leszunk testverek , még egyel tobb élet. speciel orulok neki, pont én nem lennek ha nem igy dontenek :)
nekem egyebkent fontos hogy a gyerekem.utazhasson ezert en kettőnél meg fogok allni de nem hibaztatom azt sem ha valakinel nem ez az elsodleges (es most meg mindig nem a melyszegenysegben elo vagy kétes hatteru gyerekekrol van szo).
Egyik gyerekkori barátoméknál a lakásban a szőnyegeken kb centi kosz volt, a bútorok porosak, mosatlan, koszos cuccok szerte-szét. De megvolt mindene és nagyon jó gyerekkora volt. És elvégezte azt az egyetemet, amit szeretett vna és most álmai munkája az övé.
Lehet h az ismerősöd ismerősének az ismerőse (vagy ki...) sem csóró, csak nem takarít? Ahol kosz van, még lehet pénz.
10 válaszolonak
nekem is van 3 gyerekem de én mindig befizetem az osztálypénzt és mind a 3 gyerekem tud menni kirándulni,az ovival ,iskolával.ara mindig van pénz ,fontos ,kötelező dolgokra .
Azt hittem egyértelműen tettem fel a kérdésem, valamint érthetően írtam le a körülményeiket, de akkor megteszem mégegyszer: szegények ÉS koszosak a fényképeik alapján. Nyilván a kettőnek nem kell kéz a kézben járnia, de náluk ez így van, a közösségi oldalakra feltöltött kb 300 fényképük alapján elég egyértelműen leszűrhető a dolog.
Elsősorban azért foglalkoztat a kérdés, mert mi pont az anyagiak miatt kényszerülünk várni a testvér vállalásával, holott egészen más színvonalon élünk, mint a fent említett család. Van egy saját, tehermentes, alapfelszereltségű, tiszta és rendezett lakásunk, minden nap jut friss és minőségi élelem a család minden tagjának, a számláink mindig be vannak fizetve, hiteleink nincsenek, viszont félretenni csak minimális pénzt tudunk. Ilyen körülmények mellett nem merünk belevágni.
Ezért furcsa nekem, ha valaki jóval szerényebb körülmények közé bátran vállal több gyereket is. Felelőtlenségnek gondolom, de lehet csak mi vagyunk túl nyuszik..(?)
még egy kis kiegészítés a későbbi értetlenkedés elkerülése végett: a kosz egyértelmű a képeken, látja az ember ha mocskos a padló, a bútorok, penészes a csempe ..
a szegénység is elég nyilvánvaló, a gyerekek kopott, foltos ruhákban vannak, a szőnyegnek már színe sincs annyira ki van taposva, nyűve, a konyhaszekrényük kb 4-féle elemből áll, kb összelomizott bútorok lehetnek, a falról málik a festék, egyszóval a rossz körülményeket a vak is látja akár egy kép alapján is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!