Hogyan tudja egy anya feldolgozni?
... azt, ha várva várt (első) kicsi babája valamilyen rendellenességgel születik? Ne súlyosra gondoljatok, hanem olyanra amivel együtt lehet élni, de ettől függetlenül azt is fel kell dolgozni valahogy! A tény, hogy valami nem megfelelően fejlődött és bizony, az már rendellenesség, amin nem lehet változtatni!
A gondolatok, hogy mikor és miért történhetett úgy, ahogy... vajon mit rontott el? Nem vigyázott rá eléggé? És még lehetne sorolni... Hogyan tegye renbe a lelkét? A gondolatokat a fejében? Hogyan fogadja el, hogy ez pont az ő babájával történt így? (persze senki ne kerüljön ilyen helyzetbe!)
Mennyi időbe telik vajon, míg el tudja fogadni az anya az adott helyzetet (ha lesz olyan egyáltalán)?
válasza: válasza: válasza:
válasza: válasza:Az én picikémnek nem fejlődési rendellenessége van, hanem egy örökletes véralvadási zavara. Születése után derült ki. Bár egész életében kezelésre szorul emiatt, nem látszik rajta semmi, teljes életet élhet. Először nehéz volt elfogadni, mert nekem csodálatos volt a terhességem, gyönyörű élmény a szülés (császár), minden kerek egész volt. Ezért hidegzuhanyként ért, amikor a 2. napon a csecsemős azzal jött be,h az én babámat leszállították a PICre. Súlyos belső vérzése volt, aznap az is kétséges volt,h velünk marad-e :(.
Hogy a kérdésedre válaszoljak: a betegségét nagyon hamar elfogadtuk, inkább egy állapotként gondolunk rá. Nekünk is az segített,h beszélhettünk más szülőkkel, akik ugyanebben a cipőben járnak. Illetve mi "megtiltottuk" mindenkinek, akik tudnak erről,h akár minket, akár a kisfiunkat sajnálják.
Azt még nem igazán dolgoztam fel,h 2 naposan "elvették" tőlem a kis drágámat, mélyen belém ivódott a doktornő kétségbeesett arca is.
Most 7 hónapos, gyönyörű, eleven kisfiú.
válasza:Még annyit: mióta megtudtuk,h a kisfiunknak van ez a betegsége, egyszer ötlött fel bennem a gondolat,h miért pont velem történik ez. Aztán rögtön az jutott eszembe, h na nehogy már büntetésnek érezzem a saját gyerekemet - nem tudom jobban megfogalmazni.
Egyszer olvastam egy gondolatot, miszerint 2 dolog miatt nem szabad keseregni: egyik amin tudsz változtatni, másik amin nem. Én ehhez tartom magam, és így újra teljes egésznek érzem az életemet. (5ös voltam)
válasza:Nagyobbik kislányomnak van egy veleszületett fejlődési rendellenessége. Nem nagy dolog, teljes életet élhet, de lehet hogy élete végéig gyógyszer(eke)t kell szednie.
Amikor kiderült eleinte marcangoltam magam, hogy mit rontottam el, miért kaptam ezt a büntetést. Aztán egy kis idő elteltével már úgy voltam, hogy ennél nagyobb baja soha az életben ne legyen.
Köszönöm az eddigi válaszaitokat!
Igazatok van abban, hogy bizony valahogy, ha nehezen is, de felül kell kerekedni a negatív gondolatokon, elhessegetni őket, hisz nem lehet már tenni semmit az ellen, hogy ne így legyen! Csak nehéz, mert az ember ésszel felfogja, persze, hogy ez valamiért így alakult, de a szív annak ellenére még összeszorul! :-(
Az is igaz, hogy sokkal, de sokkal nagyobb problémák , sérülések vannak amikről az ember jobb, ha még csak nem is hall! Viszont gondolom mindenkinek az adott helyzet a rossz, az az ami miatt önvádaskodik, bármekkora is legyen a baj! Rossz benne, hogy nem tudod miért, mi okozta, nem helyrehozható... Lelkifurdalás... amit csak egy anya tud átérezni, mert benne fejlődött! Maradnak a kérdések, amikre soha nem kap pontos választ! Nehéz... :-(
Mindeközben persze remélni azt, hogy ebből nem lesz hátránya az életben és boldog kisgyermek, majd felnőtt lesz... !
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!