Szerintetek miből nevelik fel a gyermeket vagy hogyan?
Nagyon foglalkoztat a kérdés hiszen nem egy velem egykorú lánynak már van gyermeke sőt valakinek már több is.
Egyszerűen nem értem mire fel vállalt gyermeket mert konkrétan van olyan akinek még érettségije sincs. Nem értem...jó persze biztosan dolgozik a párjuk de akkor is. Az ilyen fiatal korú anyák kapnak valami támogatást?
21 éves vagyok van egy jól működő párkapcsolatom de mi például nem tudnánk bevállalni gyermeket pedig mind a ketten tanult emberek vagyunk, végzettséggel, dolgozunk is de szerintem túl fiatalok vagyunk még ehhez. Én nem ítélem el akik ilyen fiatalon szülnek mert magánügyük csak nem értem egyszerűen, hogy tudja felnevelni. Én se vénségemre szeretnék majd anya lenni hanem 30 éves korom előtt mindenképp de úgy gondolom ehhez szükséges egy biztos anyagi háttér és megfelelő harmónia.
Tesóm a semmire lett terhes 18 évesen. 2 évre rá jött a következő. Sajnos az érettségije nem lett meg, viszont a férjével vállalkozásba kezdtek, elég jól kezd menni nekik. Kő kemény munkával. De soha nem nyomorogtak és nem is kértek mástól. Ők így akarták, még akkor is, ha más értékrendjébe nem fér bele az ilyen fiatal anyuka. Szerintem is meggondolatlanok voltak, de úgy tűnik megállnak a lábukon mások segítsége nélkül is. Ha nekik is jó, akkor elfogadom én is.
Másfelöl meg, inkább ilyen korán legyen baba, mint halogatni-halogatni, aztán kicsúszni az időből. Meg a mai világban mi a biztos anyagi háttér? Én 30 évesen szűltem az elsőt, saját (hiteles lakás), saját autó, 2 diploma és félretett pénzzel. két gyermeket vállaltunk, de sajnos egy bűncselekményt elkövettek ellenünk, olyan anagi válsághelyzetbe kerültünk, hogy vissza kellett menjek dolgozni a kicsi 2 éves korában. A devizahitelünk az egekbe röppent, az összes félretett pénzünk odalett, pedig igazán előre tervezetm és soha senki mástól nem kértünk mi sem. Mi nem örököltünk, a szüleink nem tudnak támogatni, minden amink van, azt mi kapartuk össze. Ha jobban belegondolok, nem vagyok belljebb, mint a fiatalon szűlt tesóm 2 gyerekkel.. Csak van egy nagyobb hitel a nyakamom, nekik meg olyan legalább nincsen.
# 10/12
Nem nem az a nyomorgás hanem pl az amikor télen nincs fűtés vagy jobb esetben alig a lakásban.
Lehet ti nem így éltek örüljetek neki, de többség igenis így.
Nem kizárt hogy megélnek egy fizetésből +csp, gyes. Gyerekholmit (ruha, babakocsi, bútor) fillérekért lehet venni használtan, akár ingyen is lehet szerezni ha ad fel a neten hirdetést. Pelenka kb 6000/hónap, ha csak szopizik akkor az első hónapokban nincs olyan sokba egy gyerek (illetve amennyi a kieső fizetés persze). Ha már iskolás, akkor lesz igazán húzós, de addigra optimális esetben már mindkét szülő dolgozik (hacsak nem pont akkor születik a kistestvér). Rengeteg gyerek születik ilyen körülmények közé, szerintem ezzel semmi baj nincs. Legyen mit ennie és legyen fűtés; az hogy nincs külön szobája /Nike cipője/iPhoneja az nem számít.
Amíg kisebbek voltak a gyerekeim gyakran futottam bele olyan cikkekbe hogy mennyi a kelengye stb, lazán kihozták hogy minimum 400 ezerbe van a baba már mielőtt megszületik, ehhez képest nekünk úgy 140 ezer volt (akkori áron persze, 9 éve) pedig akkor még nem is igazán spóroltunk semmin, szóval az ilyen cikkeknek nem szabad hinni. Akinek meg van sok ismerőse/rokona, körbetelefonálja őket és már meg is van a kelengye, mindig van valahol egy elfekvő kiskád vagy babakocsi, kistestvérnek félrerakott ruhák amik épp úgyse kellenek stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!