Miért mondja azt mindenki, hogy régen a gyerekek sokkal életrevalóbbak voltak?

Abban igazad van, hogy sokkal nagyobb volt a szülői befolyás, ráhatás, még akkor is, ha a gyereknek teljesen más volt az elképzelése. Ez megváltozott.

Viszont életrevalóbbak voltak, ez szerintem is igaz. Az életük nagy részét a valóságban élték és nem a virtuális világban. Ennél fogva jó korán meg kellett tanulniuk talpon maradni.

Az egyik gyerek ilyen, a másik olyan. Engem a biztonság kedvéért érettségire is rokon vitt, mert félő volt, hogy elájulok. Azóta viszont voltam már külföldön felvételin egyedül, meg vizsgán is.

Azért egy szigorúbb családban ma is beleszólnak a gimnázium/szakközép választásba, meg sok hülye szülő erőszakoskodik, másokkal viszont lehet egyezkedni. Itt nem a gyerek, hanem a szülő személyisége számít.

Szerintem a technika miatt szokták mondani, hogy régen életrevalóbbak voltak a gyerekek. Több döntést kellett önállóan meghozniuk, és ha elszúrtak valamit, akkor vállalni a felelősséget, mivel nem lehetett felhívni anyut meg aput, vagy csak írni nekik facebookon.

El kell keserítselek, ma is kíséri anyuci apuci a gyerekét beiratkozásra, mindent elintéznek neki, csak tanulnia kell, mert az a dolga.

Kollégiumban anyuka sokszor jön reklamálni, hogy az ő pici csemetéjét ilyen helyen nem hagyja, inkább kivesz neki albérletet.

A szakképzés, csak mostanában "degradáló", ha tanulásról van szó. Én mérnöknek végeztem, de van, hogy a szaki is ugyan annyit kap, ha nem többet, mint én, mert jó a szakmájában és kevesen vannak jó szakemberek, pedig neki "csak" szakiskolája van, nekem érettségim, diplomám.

Teljesen megértem azokat a szülőket, akik a kétkezi munkára sarkalják a gyereküket, mert annak tényleg semmi értelme nincs, hogy egy "büfé" szak diplomát megcsináljon, aztán nem kap munkát, ahelyett, hogy szakmában tudna dolgozni.

Nem attól függ, hogy ki mennyire önálló, hogy mikor született, hanem, hogy hogyan nevelték. Ha a szülők adnak neki teret, akkor 30 évvel ezelőtt is önmegvalósíthatott, meg most is, ha a szülők mindent megmondanak, akkor most sincs beleszólása az életébe.

Most is be vagy szorítva, nem csinálhatsz azt amit akarsz (pl ha a szülőknek nem olyan a jövedelmük, hitelük van, akkor nem mész másik városba egyetemre, vagy hitelt veszel fel hozzá, nem "próbálgathatsz" egyetemeket mert ha abba hagyod, akkor vissza kell fizetned, nem mehetsz egyedül az utcán este, mert megtámadnak, ha nincs átlagon felüli fizetésed, vagy a szüleid nem támogatnak, akkor 40 éves korodra lehet legkorábban önálló lakásod, mert nincs "első" lakás, stb), csak te ezt nem így éled meg.

Azért, mert ők megöregedtek. Csak az irigység és s rosszindulat beszél belőlük. Semmivel sem voltak jobbak nálad vagy nálam, csak akkor ők voltak a fiatalok, ma pedig te vagy az.

Állítólag már az egyiptomi sírkamrák falán is arról panaszkodtak az akkoriak, hogy a "mai fiatalok" mennyivel rosszabbak a régieknél. Nincs új a nap alatt.

Lehet, hogy a szülői befolyás sokáig tartott, de tizenévesen ellátták magukat, és nem úgy jöttek el otthonról, hogy a vajaskenyér az egyetlen étel, amit önállóan el tudnak készíteni, és a porszívóval is csak akkor találkoztak, amikor az anyjuk elővette.Volt olyan osztálytársam, aki 18 évesen egy virslit nem tudott megfőzni, kenyérből is csak szeleteltet vett, mert önállóan egy szelet kenyeret nem tudott levágni.

Az exem annyit tudott, hogy hogy kell elindítani a mikrót, bár egy popcorn már kihívás volt, mert kigyulladt a mikróban. Később persze ki volt akadba, hogy a szülei nem engedték albérletbe fősulin, hát éhen is halt volna...vagy belefullad a koszba maga körül.

Persze a szülők nagyban hibásak, hogy hagyják ezt, de aki akar, az a rossz szülői példa ellenére is megállja a helyét.

Nem az az önállóság, hogy ciki a szüleiddel mutatkozni, hanem az, hogy el tudod látni magad, fel tudsz adni egy levelet a postán, el tudod intézni az ügyeidet.

Félig egyetértek veled, félig nem. Én is ismerek hasonló történeteket. Pl. párom nagymamája 25 évesen teherbe esett párom anyjával, és az anyjáék kényszerítették, hogy feketét viseljen az esküvőjén, mert akkoriban falun nem lehetett így fehéret felvenni. A mai napig nem értem, hogy egy 25 éves, dolgozó, felnőtt nőnek mióta mondhatja meg az anyja, mit vegyen fel akár az utcára, akár az esküvőjére. Ez elég nagymértékű függésre, életképtelenségre, illetve az önálló akarat hiányára utal. Ennél ma már egy 12 éves is több saját térrel és önálló akarattal rendelkezik.

Az egyetemes dologhoz annyit, hogy engem sem kísérgettek sehova 17-8 éves korom óta, addig is, csak ha kocsival mentünk (és még nem volt jogsim). De 18 éves korom óta mindenhova egyedül megyek, kocsival is, szerintem ezt az öregek el sem tudták volna képzelni régen egy ilyen fiatal lány esetében.

A szüleimről pedig annyit, hogy mind a négyen a nagyszülőktől örökölt házban élnek (illetve az enyémek nemrég, 40 év munka után tudtak egy falusi viskót venni úgy, hogy apám nagyon jól keres), nem igazán látom, egy élet munkája alatt mit tudtak felmutatni, csak a nagyszüleimnek köszönhetem, hogy gyerekként nem kellett albérletről albérletre járnom. De igen, talán ők kicsivel életképesebbek voltak, nagyon rég. A szüleink viszont nem.

Azért viszont egyetértek az öregek kijelentésével, hogy régen sokkal több egészséges gyerek volt. Náluk még működött a természetes szelektáció, kevesebben szenvedtek civilizációs betegségektől, és talán mindennek az okozója épp, amit írtam, a szelektáció. Nem maradtak életben a beteg gyerekek, mint most, hanem csak a legerősebbek érték meg a felnőttkort. De erről nem mi, fiatalok tehetünk. Ráadásul régen, ha valakinek valami baja volt, nem voltak orvosok, hogy kiderítsék. Mindenki leélte úgy az életét, hogy lisztérzékeny, tejallergiás vagy cukorbeteg volt, anélkül, hogy tudta volna, a falusiak lerendezték annyival, hogy "tápos".

Nem tudom anyukád hol és mikor végzett, de

én 32 éve érettségiztem. Az osztályunkból mindenki jelentkezett továbbtanulni (34 fő). Senkit nem kísértek a szülők sem a központi írásbelire (ami nem a giminkben volt, hanem a megyeszékhelyen), sem a szóbelire. Én pl. 3 nap voltam a fősulin szóbelikor. Előző nap el kellett mennem, mert a szóbelire csak így értem oda. A szóbeli után szintén ott kellett aludnom a fősulin, mert már nem tudtam volna hazamenni.

Sőt, a nyílt napokra is szülő nélkül jártunk. Ellentétben a mostani egyetemi nyílt napokkal, ahol több szülő volt, mint gyerek.

Mindezt úgy, hogy nem volt internet, ahol utána tudtál volna nézni a dolgoknak.

Sőt, még vezetékes telefon sem sok helyen volt.

Viszont már általános iskolás korunkban ki tudtunk mosni (a régi keverőtárcsás mosógépben, amibe még bele kellett hordanod a tűzhelyen felmelegített vizet, és kézzel is)

Akik falun laktunk, nem okozott gondot az állatok ellátása és a kert gondozása már alsós korunkban sem.

15 évesen 2 hétig egymagam láttam el a teljes háztartást, mert anyukám kórházban volt, apukám hajnalban ment, késő este jött.

Lehet, hogy neked ciki anyukáddal ülni a vonaton, de én nem éreztem cikinek 22 évesen, sőt örültem neki, amikor anyukám elvonatozott velem a kórházba amikor babát vártam.

A mostani középiskolásoknak nem ciki, ha telefonálnak apucinak, anyucinak, hogy menjen értük a suliba, mert késik a busz, vagy a vonat.

Azt sem érzik cikinek, hogy itt verik magukat a gyakorin, hogy nyári szünetben segíteni kell otthon a házimunkában. Vagy hogy az anyjuk nem főz minden nap, csak 2-3 naponta.

És még kismillió hasonló sztori van, amiből úgy tűnik, hogy a mai fiatalok sokkal önállótlanabbak, mint mondjuk 20-30-40 évvel ezelőtt.